HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy tizennégy órán keresztül hét órát ültem az elnök úr helyén, és figyelhettem a költségvetési vitát. Néhány tapasztalatot begyűjtöttem, de van egy sajátos helyzete ennek a pozíciónak: nem szólhat bele az ember a vitába, még ha nagyon szeretne is. Most kihasználom a lehetőséget, hogy a tapasztalataimat megosszam önökkel.

Három apró megjegyzést tennék, mielőtt a részletekre térnék. Gyakran elhangzik, hogy az ellenzék módosításai növelik a kiadásokat. Valóban, de engedjék meg az ellenzéknek azt, hogy a normális helyzetből induljon ki, az emberek problémáit nézze, és ahhoz tegyen megjegyzéseket és javaslatokat, s ne legyen figyelemmel arra, hogy egy elrontott gazdasági és pénzügyi politikával állunk szemben, aminek következtében tizenöt év legrosszabb költségvetését tárgyaljuk.

A másik kérdés, hogy a módosítások összegeit összeadják. Egyéni képviselői indítványokról van szó, és nem frakciók indítványairól. Ez nem egy bolsevik módszer, ahol együtt csinálunk mindent, itt egyéni felelősséggel rendelkező képviselők a saját körzetük problémáinak megfelelően nyújtanak be módosító javaslatokat. Nem helyes, ha összeadjuk ezeket az összegeket.

Aztán még egy módszer, ami nem tetszik, ha megengedik, ezt is megemlítem. Nem helyes az, ha állítok valakiről valamit, amit az nem mondott, és utána azzal a valamivel vitatkozom. Senki nem mondta, hogy állítsuk le az autópálya-építést, nincs ilyen Fidesz-program, ezzel kár vitatkozni. Ez egy kormánypárti állítás, amit a Fidesznek tulajdonítanak, és ezt próbálják cáfolni. (Göndör István: Varga Mihály és Matolcsy György!)

(13.20)

Most hadd térjek rá itt a mai nap élményeire. Elhangzott egy képviselőtársamtól egy nagyon szimpatikus mondat a másik oldalon: apró örömök vannak a költségvetés tárgyalásánál. Nagyon tetszett, megmondom őszintén. Az én gondom az, hogy a gondok nagyobbak, mint az örömök, és engedjék meg nekünk, hogy ezekről a gondokról is beszéljünk, annak ellenére, hogy nagy élvezettel hallgatjuk az apró örömökről szóló beszámolót.

Az is elhangzott, hogy gyermekkönnyeket kell letörölni. Egyetértünk, azt hiszem, hogy ez nem lehet vitatéma közöttünk, de kérdés az, hogy miért sírnak azok a gyerekek. Ezt talán érdemes meggondolni, és ha megengednek egy direkt politikai megjegyzést: Gyurcsány Ferenc ellágyultan beszél a szegényekről, különösen a gyermekszegénységről, nyugdíjasokról és minden rászoruló ember gondjáról, és közben azt látjuk, hogy a költségvetés tételei a legnagyobb megszorításokat pont szociális területen követik el. Az intézményi normatívák csökkentése, a gyermekszegénységet csökkenteni hivatott intézmények, például a gyermekjóléti szolgálat normatív támogatásának csökkentése, a családtámogatási rendszer átformálásában elkövetett igazságtalanságok, az egyházi intézményekben ellátottak diszkriminatív megkülönböztetése és a szegénység elleni program támogatása forrásának teljes hiánya a költségvetésben.

Ha megengedik, a rendelkezésemre álló rövid idő alatt néhány konkrét kérdést kiemelnék. Tehát itt most említettem négy olyan területet, amivel érdemes a szociális területen foglalkozni: a normatívák, konkrétan az idősotthonok és a fogyatékosotthonok normatíváinak csökkentése, a családtámogatási rendszer átalakítása, az egyházi intézményekben ellátottak helyzete és a szegénység elleni program. Mindegyik esetben nyújtottunk be módosító javaslatokat, nem konkrétan mindegyiket szeretném külön végigvenni, hanem általában egy-egy terület problémáit.

A normatívák csökkentése: nem fordult elő 15 év alatt, hogy nominálértékben a szociális intézmények állami normatíváját csökkentette volna egy költségvetés. Most, 2005-ről 2006-ra jelentősen csökkennek ezek az állami támogatások. Erre valószínűleg azt válaszolják képviselőtársaim a másik oldalon, hogy de mi benyújtunk módosító javaslatokat, amelyek eredményeképpen ezeket a csökkentéseket mérsékelni fogjuk.

Nagyszerű dolog, hogy 42 százalékos csökkentés helyett csak 20 százalékkal fogják csökkenteni a támogatást; ettől még padlóra küldik az intézményeket. Engem emlékeztet ez az esemény arra, amit ifjúkoromban átéltem, amikor kiszivárogtattak olyan áremeléseket, amelyek megdöbbentették a társadalmat, és utána a Központi Bizottság nagyvonalúan ezt a felére csökkentette. S mindenki megnyugodott, hogy milyen rendes fiúk ezek a derék bolsevikok, mert csupán felére csökkentik azt, amivel minket fenyegettek.

Most valami hasonlót érzek, nem a bolsevikra gondolok, mielőtt az urak még azt hinnék, hogy a jelzőt önökre mondom (Dr. Géczi József Alajos: De erre gondoltál!), csupán a módszerre gondolok, amiben nem látok különbséget. (Tatai-Tóth András: Bolsevikok a Fideszben vannak!) A módszer pedig az, hogy benyújtok egy költségvetést, 42 százalékos normatívacsökkentéssel, és utána a képviselőim 20 százalékosra mérséklik ezt. Ez a csökkentés elég ahhoz, hogy havonta egy gondozottól 13-14 ezer forintot vegyenek el. Most már nem 27-28 ezer forintot, mint ahogy a költségvetés benyújtója, Gyurcsány Ferenc szándékozott tenni, hanem a derék képviselők módosításával mindössze 13-14 ezer forintot egy időstől, aki ezekben az intézményekben él.

Erre hallom az álszent megjegyzést, hogy ezek luxusintézmények, amelyek, szemben a szegényeket ellátó intézményekkel, olyan körülményeket biztosítanak, amelyek ezeknek az embereknek kiemelt ellátást biztosítanak. Ezek a luxuskörülmények még mindig sokkal alacsonyabb színvonalúak, mint amilyeneket életük során az idős emberek megszoktak: húsz-egynéhány négyzetméter, egy zuhanyozófülke és egy vécé. Akinek ez luxuskörülmény, az legyen szíves bevonulni abba az intézménybe, ami sajnos az intézmények egy részében még működik, hogy kórteremszerű ellátás, 6-8-személyes szobák, vécé és zuhanyozó a folyosó végén van, megalázó körülmények. Úgy tűnik számomra, hogy a kormány az idősotthonokból szegényotthonokat akar csinálni, és ilyen körülmények közé juttatni az idős embert (Dr. Németh Imre: Ezt már hallottuk az általános vitában!), akivel szerződést kötöttek az emberhez méltó ellátásra.

De nézzük az egyházi intézményeket, hiszen tőlük még többet vesznek el. Nem csupán az egyházi intézményekben dolgozók kerülnek megkülönböztetett helyzetbe, szemben az önkormányzati és megfelelő garanciákat kapó dolgozókkal, hanem az ellátottak is, hiszen ha semmi mást nem említek, csupán azokat a kistérségi támogatásokat, amelyek segítségével a civil és egyházi intézmények már nem kapják meg azt a támogatást, amit a többi intézmény, akkor máris utaltam arra, hogy ez a költségvetés milyen helyzetbe juttatja azokat az intézményeket, ahol ugyanolyan emberek élnek, mint az önkormányzati intézményekben.

De beszélhetnénk a szegénység elleni programról is, hiszen nagyon szép gondolatokat hallottunk, és a költségvetésben nem találunk erre olyan forrást, ami támogatná ezeket a programokat.

Az előbb már említettem, és ismét szeretném felhívni a figyelmüket, hogy pont azok az intézmények, amelyek a gyermekszegénység ellen hivatottak fellépni - például a gyermekjóléti szolgálat -, kevesebb normatív támogatást kapnak, szolgálatonként évente 300 ezer forinttal kevesebbet. Vagy a bölcsődei ellátás és a családi napközi otthoni ellátás normatívája is csökken, hiszen ebbe az intézménybe azok a szülők adják a gyermekeiket, akik kénytelenek dolgozni is. De mondhatnám azokat az intézményeket is, amelyek a legrászorultabbak gondozására hivatottak: a fogyatékosok nappali ellátását szolgáló intézmények. Miért kellett ezeknek az intézményeknek a normatíváját csökkenteni?

Gondoljanak bele ennek a családnak az életébe! Van egy fogyatékos gyermek a családban, az édesanyának ott kell lennie mellette 24 órán keresztül. Beadhatja egy intézménybe, ahol társakra talál, és ő közben dolgozhat vagy kipihenheti az éjszaka fáradalmait, és ezt teszik lehetetlenné azzal, hogy annak az intézménynek a normatíváját csökkentik. Hol van itt a szociális érzékenység vagy a rászorultak iránti érzékenység, amiről a miniszterelnök olyan szépen és ellágyultan beszélt? - átélve a szerepét, és sajnos már maga is elhiszi azt, amit mond.

Bármerre nyúlok, beszélhetnénk a családtámogatási rendszer átalakításáról, ahol a legkevésbé azok járnak jól, sőt rosszul járnak, akik kis jövedelműek vagy több gyermeket nevelnek. Kétségtelen, hogy az egy- és kétgyermekes átlagjövedelműek jól járnak, de miért pont azoktól veszünk el, akik a leginkább segítségre szorulnak?

Sorolhatnám tovább, hiszen sok tétele van ennek a költségvetésnek, különösen szociális területen, ahol mindenhol megszorítás van. Úgy gondolom, hogy egy költségvetés készítésekor egy szemlélet, egy világnézet jelenik meg a költségvetés számai mögött. Kik azok, akik fontosak nekünk, kik azok, akiket jobban szeretnénk támogatni? Ez a költségvetés érzéketlen a segítségre szoruló ember iránt, ez a költségvetés nem támogatja a szegényeket, fogyatékosokat, rászorulókat, hanem ez a költségvetés, úgy látszik, csupán pótolni akarja azt a hiányt, amit az elrontott gazdaság- és pénzügypolitika okozott.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu