DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amint azt itt a parlamentben is több alkalommal elmondtuk már, az M0-s körgyűrű fokozatos kiépítése, ahogy a képviselő úr is elmondta, egyrészt jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy mérséklődjön a főváros forgalmi zsúfoltsága; másrészt pedig, hogy csökkenjenek az ebből adódó káros környezeti hatások.
Ezért tartjuk különösen örvendetesnek, hogy az autópálya-törvényben vállalt határidőre, november 30-ára a körgyűrű M5-ös autópályát 4-es számú főúttal összekötő új szakasza és a 4-es számú főút Vecsés-Üllőt elkerülő szakasza elkészül.
Amint azt a képviselő úr is említette, az átadás után a környező kerületek és települések forgalma valóban jelentősen át fog rendeződni. A szükséges forgalomtechnikai intézkedések megtétele részben a Fővárosi Önkormányzat feladata, amely önkormányzattal rendszeresen egyeztetünk ilyen esetekben. A tőlük kapott tájékoztatás szerint az M0-s körgyűrű új szakasza közelében a forgalmi rend a következők szerint módosul. A nehézteher-forgalom korlátozására elkészült egy tanulmányterv. Ennek lényege, hogy a másodrendű főútvonalakon 7,5 tonnás, a lakott területeken kialakított védett övezetekben pedig 3,5 tonnás korlátozást fognak bevezetni.
Mindezek megvalósítása megfelelő ellenőrzéssel és szankcionálással jelentős javulást fog hozni az érintett területen lakók életkörülményeiben, és csökkenteni fogja a közlekedés negatív környezeti hatásait. A főváros által bevezetendő korlátozások részleteit, ha lesz még időm, a viszontválasz egy percében elmondom szívesen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés