TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Abból kellene kiindulnunk, hogy mi a cél, mit szeretnénk elérni. Alapvető társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a gyerekeinket lehetőleg együtt neveljük, tehát ne különüljenek el fiatalon a különböző társadalmi rétegekből induló, különböző családokból induló gyermekek, hiszen felnőtt életükben együtt kell élni a többiekkel, és akkor működik jól az oktatási rendszerünk, hogyha ebben részt tud vállalni, a gyerekek normális együttélésében, együtt nevelésében.

Természetesen pusztán az a tény, hogy ha túljelentkezés van, akkor sorsolás lesz, és úgy lesznek betöltve bizonyos helyek, önmagában nem teszi jobbá sem azt az iskolát, ahova megy a gyerek, sem a másikat, ahova nem ment. Tehát nem szabad csodát várni ettől. De egy dolog biztos: azt kell megvizsgálni, hogy a beterjesztett törvénynek ez a részlete ahhoz járul-e hozzá, hogy normálisabb körülmények között nevelődjenek a gyerekek, ahhoz járul-e hozzá, hogy ne erősödjön a szegregáció, hanem gyengüljön, akkor jó a javaslat.

Mindazokra a kérdésekre, amiket képviselőtársaim, én magam is egyébként a bizottsági ülésen fölvetettek, fölvetettünk, azokra a holnapi bizottsági ülésen egy bizottsági módosító indítványban fogunk javaslatot tenni.

(21.20)

Mindegyiket kezeli a javaslatunk, tehát megmaradhat a sorolás, és amit ma Pósán úr és mások felvetettek, mindazokat az ügyeket el lehet rendezni, és ezzel egy új elem kerül be, a sorolás, amely nem csodaszer, de talán ahhoz a tendenciához járul hozzá, azt erősíti, hogy csökkenjen a szegregáció.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu