ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat a televízió, a rádió és az internet nyilvánossága előtt.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 27. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Pettkó András jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megadnám a szót a következő felszólalónak, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek. Dávid Ibolya alelnök asszony jelezte, hogy a ma sorra kerülő igazságügyi tárgyú törvényjavaslatok tárgyalása során fel kíván szólalni. Ugyanakkor az Országgyűlés elnökének felkérése alapján 16 óra 30 perctől az ülést is vezeti. Ezt azonban a Házszabály rendelkezései alapján csak akkor teheti meg, ha az Országgyűlés ehhez hozzájárul.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy Dávid Ibolya alelnök asszony a viták során vezesse az Országgyűlés ülését. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége hozzájárult ahhoz, hogy az alelnök asszony vezesse az Országgyűlés ülését a vita során.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Ha jól látom, Csáky András képviselő úr ügyrendi kérdésben kért szót. Parancsoljon!

Forrás: parlament.hu