DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány száz lépés programjának 21 lépés az egészségügyértö részének fontos célkitűzése a biztosítási elv erősítése.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ennek végrehajtása a jelen törvényjavaslaton kívül több törvény összehangolt módosítása révén valósul meg. Ezek közül említem a társadalombiztosítási ellátásokra és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997-ben elfogadott törvénynek ebben a hónapban történt módosítását, valamint a 2006. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatba foglalt új rendelkezéseket.
Jelen törvényjavaslat ezekkel összhangban határozza meg a biztosított fogalmát, vagyis azt, hogy a kötelező egészségbiztosítás rendszerében az egyes ellátástípusok közül ki és melyeket vehet igénybe.
A 2006. év elején hatályban lévő társadalombiztosítási törvény új rendelkezései és a jelen törvényjavaslatban megfogalmazott módosítások alapján az egészségbiztosítási rendszerben a legjelentősebb változás, hogy jövő év elejétől valamennyi belföldi személy jogosult lesz a természetbeni ellátásokat az Egészségbiztosítási Alap terhére, az egészségbiztosítási törvény jelenleg is hatályos szabályainak megfelelően térítésmentesen, illetőleg részleges térítési díj ellenében igénybe venni.
A száz lépés programot megelőzően volt a társadalomnak egy olyan csoportja, amelynek tagjai csak akkor váltak jogosulttá egészségügyi szolgáltatásnak az egészségbiztosítási rendszer keretében történő igénybevételére, ha erre megállapodást kötöttek az egészségbiztosítóval. Az új szabály értelmében ezen személyek egy részének jogosultságát, például a mezőgazdasági őstermelők esetében, az alapozza meg, hogy a központi költségvetés meghatározott mértékű járulékot fizet utánuk, más részük pedig - megállapodáskötés nélkül - járulékfizetésre kötelezetté válik.
További új, a finanszírozási oldalon megjelenő eleme az egészségbiztosítási rendszernek, hogy a társadalombiztosítási törvény nemrég elfogadott módosítása alapján a központi költségvetés járulékfizetést teljesít azon személyek után, akik a tb-törvény alapján nem biztosítottak, de jogosultak egészségügyi szolgáltatásokra, mint például a nyugdíjasok, az általános és középiskolai tanulók, a nappali tagozatos felsőoktatásban részesülők.
Jelen törvényjavaslat másik része a szerv- és szövetátültetésre várók várólistájára való felkerülésre jogosult személyek körének elkerülhetetlen szűkítését tartalmazza. A jelenlegi jogszabályok szerint ezekre a várólistákra a Magyar Köztársaság területén tartózkodó személyek közül bárki felkerülhet, ha az orvosilag indokolt, függetlenül attól, hogy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik-e, vagy sem. Tekintettel azonban arra, hogy a transzplantációs várólistákon a legnagyobb arányt képviselő vesebetegek esetében az elmúlt évben összesen szerepelt beteget és donort, tehát átültetett személyt vizsgálva a várólistára való felkerülésre jogosultak körét át kellett gondolnunk, a nemzetközi és az európai uniós kötelezettségeinket szem előtt tartva a jogszabályokat módosítani szükséges.
A módosítás szerint csak azok kerülhetnek fel a transzplantációs várólisták valamelyikére, akik a társadalombiztosítási törvény szerint Magyarországon biztosítottak, és a tb-törvény alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosultak. Megmarad a jogosultságuk azoknak is, akik a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalóira, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71-es EGK-rendelet, vagy nemzetközi kétoldalú egyezmény alapján azért jöttek hazánkba, hogy egészségügyi szolgáltatást vegyenek igénybe, és ezt saját biztosítójuk előzetesen engedélyezte.
A szabályozás összhangban áll az Európai Unió tagállamaiban folytatott gyakorlattal. Fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy jelen módosítás nem érinti az e törvény hatálybalépése előtt transzplantációs várólistára felkerült személyek szerv- vagy szövetátültetésre való jogosultságát.
(11.40)
Amennyiben tehát valaki a jelen módosítás előtti hatályos jogszabályok alapján felkerülhetett a transzplantációs várólistára, és e törvény hatálybalépésekor még nem végezték el rajta a szerv- vagy szövetátültetést, akkor ez a személy már nem kerülhet le erről a várólistáról. Azt a személyt pedig, akinek esetében ugyanazon szerv vagy szövet átültetése a Magyarországon elvégzett korábbi szerv- vagy szövetátültetést követően, a beültetett szerv vagy szövet kilökődése miatt indokolttá vált, az új replantáció vagy transzplantáció, fel kell venni a várólistára.
Másfél-, kétéves előkészület eredményeként 2006. január 1-jét két hónappal megelőzve, november 1-jén bevezetésre került Magyarországon az E111-es formanyomtatványt felváltó európai egészségbiztosítási kártya. Az európai uniós biztosítási kártya azt a célt szolgálja, hogy a magyar biztosítottak az Európai Gazdasági Térség bármelyik országában igazolják, hogy jogosultak az E-alap terhére a vonatkozó közösségi rendeletben foglaltak szerint egészségügyi szolgáltatást igénybe venni ott-tartózkodásuk ideje alatt, amennyiben az ellátás orvosi okokból szükséges.
A most benyújtott törvényjavaslat az EU-kártyával összefüggő szabályozást tartalmaz, rendezésre kerül az EU-kártyához kapcsolódó díjfizetési és megtérítési kötelezettség. A kártyát az illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárak bocsátják ki a biztosítottak kérelmére a külön jogszabályban meghatározott időtartamban, ez 12 hónap, de a saját jogán nyugdíjban, illetőleg hozzátartozói nyugellátásban részesülő személyek számára 36 hónapra.
A taj-kártyához hasonlóan az európai egészségbiztosítási kártyát is a biztosítottak térítésmentesen kapják meg. A kérelmezőnek a társadalombiztosítási törvény szerinti jogosultságát egyidejűleg igazolnia kell.
Az EU-kártya kibocsátásáért csak abban az esetben kell a jelen módosítás értelmében az általános térítésű, eljárási illetékkel azonos mértékű igazgatásszolgáltatási díjat fizetni, ha az új kártya kiadása a még érvényes EU-kártyának a jogosult birtokból való kikerülése - lopás, elvesztés - okán válik szükségessé.
Tekintettel arra, hogy az európai uniós kártyához a kiállítás napjától jogosultság kapcsolódik, kiemelkedő jelentőséggel bír annak megelőzése, hogy az EU-kártyát illetéktelen személyek használják fel, illetve, hogy az EU-kártyán szereplő személy jogosulatlanul vegyen igénybe egészségügyi szolgáltatásokat.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt két évben az egészségügy területén végzett jogalkotói munka egyik prioritásként kezelt területe a gyógyászati segédeszközökre vonatkozó szabályok megalkotása volt. Ennek a munkának a végéhez közeledve szükséges az egészségbiztosítási törvény vonatkozó rendelkezéseinek módosításával megteremteni annak lehetőségét, hogy bizonyos gyógyászati segédeszközök esetében nem egészségügyi szolgáltatóval is lehessen szerződést kötni az adott gyógyászati segédeszközökhöz kapcsolódó társadalombiztosítási támogatás elszámolására. Jelenleg ugyanis a gyógyászati segédeszközök árához, kölcsönzési díjához nyújtott támogatás elszámolására a megyei egészségbiztosítási pénztárak az egészségbiztosítási törvény alapján csak működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatókkal köthetnek szerződést.
Annak érdekében, hogy az ilyen speciális eszközök gyártói elszámolhassák az egészségbiztosítási szerv felé az eszközök árához nyújtott támogatást, a módosítással tesszük lehetővé, hogy a megyei egészségbiztosítási szervek erre jogosító szerződést köthessenek például az egészségügyi szolgáltatónak nem minősülő fogtechnikussal is. A szerződéskötésnek a törvény által előírt feltétele lesz, hogy a szerződő gyártónak vagy labornak rendelkeznie kell hatósági bizonyítvánnyal. A jelen törvényjavaslat alapján szerződést lehet majd kötni az egyedi méretvétel alapján gyártott gyógyászati segédeszközök javítására is, amely alapján a szerződő személy a javítás díjához nyújtott támogatást számolhatja el.
A következő nagy szakasza a benyújtott törvénymódosításnak az irányított betegellátási rendszert érinti. Az 1999-ben indult irányított betegellátási modellkísérletet a 2004., 2005. évben az Állami Számvevőszék értékelte, részletes értékelést végzett a tárca és az Egészségbiztosítási Pénztár szakértő csoportja is. Ezek megállapításait az Országgyűlés egészségügyi bizottsága és a kormány is tárgyalta. Mindezek figyelembevételével született meg az a döntés, melynek értelmében a modellkísérletet le kell zárni. Jelen törvényjavaslat a lezárt modellkísérlet tapasztalatait felhasználva hozza létre az irányított betegellátási rendszert.
Mielőtt azonban a törvényjavaslatnak az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó részét röviden ismertetném, fontosnak tartom megemlíteni a modellkísérleteknek azon hozadékait, melyek az egész ellátórendszerre hatással voltak és vannak. Így a modellkísérlet kapcsán meghonosított taj-alapú, havonként frissített digitális háziorvosi nyilvántartási rendszer bevezetésével lehetővé vált az országos háziorvosi finanszírozási rendszerben a ki- és bejelentkező lakosok miatti változások havonkénti nyomon követése és kezelése. A háziorvosi adatkezelés is tesztelésre került, és ezt 2006-tól az összes háziorvosra ki kívánjuk terjeszteni.
A rendszer bevezetése hozzájárult a nyilvántartott adatok minőségének javításához, az adattisztításhoz. A párhuzamosan jelentett teljesítmények összefuttatása és ellenőrzési rendszerbe építése az Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásában is kiküszöböli az indokolatlanul finanszírozott ellátásokat.
Visszatérve a mostani szabályozási javaslatra: az IBR-ben ellátásszervezést csak egészségügyi szolgáltatók végezhetnek a jövőben, az OEP-pel erre megkötött ellátási szerződés alapján. Az ellátásszervezők pedig a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező, háziorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóval megkötött szerződéssel vonathatják be az IBR-be a háziorvosi ellátást nyújtó szolgáltatóhoz bejelentkezett biztosítottakat.
Az ellátásszervezők feladata ahhoz képest szűkebb körű, mint ami a mai modellkísérletben fellelhető volt, mivel a korábbi feladatok közül egyesek ma már az egész ellátórendszerre nézve kötelezők és elterjedtek, így egyes minőségbiztosítási, prevenciós feladatok, jelentési kötelezettség.
A jelen törvényjavaslat meghatározza az IBR-ben tevékenykedő ellátásszervezők feladatait, az ellátásszervezési szerződés lényegesebb elemeit, az IBR célját. Az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 97. évi XLVII. törvény folyamatban lévő módosítása azáltal, hogy a feladataik ellátásához szükséges adatkezelési jogot biztosítja az ellátásszervezőknek, eleget tesz az IBR-rel kapcsolatosan az adatvédelem és a transzparencia területén megfogalmazott kötelezettségeknek.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat pontosítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve a megyei egészségbiztosítási szervek ellenőrzési jogkörére vonatkozó szabályokat is.
(11.50)
A megyei egészségbiztosítási pénztárak az egészségbiztosítási törvény alapján ugyanis atipikusnak minősíthető polgári jogi szerződéseket kötnek az egészségügyi szolgáltatókkal a finanszírozott egészségügyi ellátások nyújtására, a forgalmazókkal, a gyógyászati ellátást nyújtó szolgáltatókkal, a biztosítottak részére kiszolgáltatott gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, illetve a nyújtott gyógyászati ellátás után járó ártámogatási elszámolásra, valamint a nem finanszírozott egészségügyi szolgáltató orvosával gyógyszer, gyógyászati segédeszköz rendelésére.
Az Egészségbiztosítási Pénztár és a megyei egészségbiztosítási pénztárak ellenőrzési tevékenységére vonatkozó rendelkezések gyakorlati végrehajtása során számos értelmezési probléma vetődött fel, hogy a normaszövegből egyértelműen nem volt megállapítható (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), hogy az OEP- és MEP-szerződések által létrehozott polgári jogi viszonyok hogyan alakulnak, ezért tehát ezt is szükséges tisztába tenni.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány azzal a szándékkal terjesztette be a törvényjavaslatot, hogy annak elfogadásával jelentős előrelépés történjen a biztosítási elv érvényre juttatásában, illetve abban, hogy az egészségbiztosítás átláthatóvá, kiszámíthatóvá és igazságossá váljon.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, vitassa meg a törvényjavaslatot, módosító indítványaival támogassa és jobbítsa a benyújtott normaszöveget.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés