DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Gógl Árpád Képviselőtársam! A várólistáról, azt gondolom, érdemes ilyen gyors reagálásban is megszólalni a vitát elősegítendő. Az alapszabály úgy szól: Amennyiben a kezelőorvos a biztosított részére olyan vizsgálatot vagy beavatkozást rendel, amely várólista szerinti ellátási sorrendben vehető igénybe, a biztosított az ellátásra a várólista szerinti sorrendben jogosult.ö Ezt a várólistát csak szakmai szempontok szerint lehet előállítani, és a biztosítottnak arra van joga, hogy az egészségi állapota által indokolt előresorolást kérhesse.
Azt gondolom, hogy ha komolyan vesszük, hogy a biztosítottaknak azonos jogosultságaik vannak az ellátásra, akkor a kiegészítő biztosítások legfeljebb az önrész átvállalásában kell hogy lehetőséget adjanak, de nem az ellátásokhoz való soron kívüli hozzáférésre, ha azt az egészségi állapot szerint sorolták be. Hosszan hajlandó leszek a képviselő úrral ebben vitát folytatni, mert én azt gondolom, hogy az egyenlő hozzáférés érdekei megelőzik a kiegészítő biztosítás szempontjait.
A pontosítását pedig köszönöm, már belekalkuláltam a módosító indítványt is, bizonyára ezzel volt félreérthető.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés