KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A költségvetési bizottság múlt héten tárgyalta meg e törvényjavaslatot, és őszintén megmondom, nem volt heves vita a bizottságban.
Időszerűnek és szükségesnek tartjuk, hogy pontosan határozzuk meg azokat az alapvető fogalmakat, amelyeket a törvény használ. Itt felhívom a figyelmet egy ellentmondásra. Miközben a törvény bevezeti az irányított betegellátási rendszert, a definíciókban nem szerepel, kimaradt. Jó lenne definiálni magát az irányított betegellátási rendszert is.
A költségvetési bizottság többsége különösen érzékenynek mutatkozott azokkal a módosító javaslatokkal kapcsolatban, amelyek beteljesítik a száz lépés programban elhatározott célokat, ezáltal 2006. január 1-jétől megteremtődik a valódi biztosítási elv érvényesülése.
Egyetértettünk a szerv- és szövetátültetésekre várók várólistája szabályozottságának erősítésével, amit az államtitkár asszony itt szűkítésnek nevezett. Ezt nagyobb szabályozottságúként kezeljük. A magyarországi biztosított betegek érdekét megítélésünk szerint ezután a módosítás sokkal jobban szolgálja.
A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvényhez történő harmonizálás szükségességét a bizottság nem vitatta. Felmerült azonban az az igény, hogy a Ket.-hez történő illesztést most már mihamarabb be kellene fejezni. Az, hogy november 1-jétől hatályos a Ket.-ről szóló törvény, nemcsak az egészségbiztosítási törvényt előkészítőkre vonatkozik, hanem véleményünk szerint általában erre vonatkozóan a törvénymódosításokat minél előbb le kell zárni a jogbiztonság érdekében.
(12.00)
A bizottsági ülésen fajsúlyosan foglalkoztunk az írányított betegellátási rendszerrel. Ez persze nem volt véletlen, hiszen egy hétéves modellkísérlet - megjegyzem: szabályozatlan modellkísérlet - lezárása történt meg az idén. Ellentmondásos működés jellemezte ezt a folyamatot, és az Állami Számvevőszék is markáns megállapításokat tett ezzel kapcsolatban, és fél évvel ezelőtt még bizonytalan volt a történet kimenetele, hogy a lezárás után mi fog következni. A vitában az előterjesztő egyértelművé tette a modellkísérlet pozitív hozadékát, amiről az államtitkár asszony is szólt itt, az expozéban. A betegutak szervezése, a protokollok alkalmazása terén kifejezetten előremutató megállapításokat eredményezett a rendszer.
A vitában értelmeztük a virtuálisan működő elvi számlát, és ezzel kapcsolatban rövid vitát folytattunk le. Szóba került az adatvédelmi biztos és az előterjesztő közötti vitás helyzet rendezettsége. Az IBR-rel kapcsolatos vitából az a leszűrhető következtetés, hogy nincs indoka az eddigi modell szereplőit megkülönböztetni, pozitívan diszkriminálni, ahogy azt a 2006-os költségvetési törvényjavaslat tartalmazta. Minden jel arra mutat, hogy a társadalombiztosításról szóló törvénybe már csak a pozitív hozadékok kerültek beemelésre. A kormány, az előterjesztők kellően tudták értékelni azokat a pozitív elemeket, amelyeket a modell működése eredményezett, ebből pedig azt a következtetést kell levonni, hogy kiterjeszthető az irányított betegellátási rendszer a magyar lakosságra.
Végül egyetértettünk abban, hogy a többletkapacitás-pályázatok elbírálását az eddigiektől szabályozottabban kell végezni, és nyilván figyelemmel a rendelkezésre álló pénzügyi-költségvetési forrásokra.
Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ezekkel a megjegyzésekkel a költségvetési bizottság többsége általános vitára alkalmasnak minősítette a most tárgyalandó törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés