ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is örülök annak, hogy főállatorvos úr itt van, én is üdvözlöm. Pont a madárinfluenza kapcsán járványügyi szempontból volt egy olyan kérés, hogy jelezzem mindenképpen a minisztérium és esetleg ön felé is, hogy érdemes lenne újragondolni Magyarországon az üzemméret kérdését. Úgyszintén érdemes lenne újragondolni a talaj-, növényvédelmi, vízvédelmi szolgálatok kérdését, valamint a hatósági laboratóriumi háttér kérdését, mert ha ezek a rendszerek átalakulnak, és járványügyi szempontból is sokkal szigorúbb előírásokat kell betartani, ebből adódóan ezeket újra kellene gondolni, és adott esetben törvényileg is újra kellene rendezni, hogy valóban a teljes háttérrendszer ki tudjon alakulni úgy, ahogy ma járványügyi szempontból is szükséges.
A másik ilyen kérdés, amit Kis Zoltán felvetett, a magánorvosi praxis kérdése ezen a területen. Ma épp Kis Zoli mondott olyan dolgot a szövetkezeti törvénnyel kapcsolatban, hogy talán még abba is belefér az állatorvosi, magánorvosi praxis kérdése. Ezt viccnek szántam, de kérem, hogy az általam jelzett négy témakörben kezdeményezze mindenképpen a vizsgálatát és adott esetben törvénymódosítást vagy miniszteri rendelet módosításait.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés