NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A mai napon Kuncze Gábor úr az egyik felszólalásában azt mondta, hogy a politikai idiotizmus odáig juthat a magyar parlamentben, hogy hamarosan törvényt alkotunk arról, hogy a krumplileves az legyen krumplileves. Nos, tisztelt képviselőtársaim, most országgyűlési határozatot készülünk hozni arról, hogy a krumplileves az legyen krumplileves, hiszen az országos fejlesztéspolitikai koncepció olyan evidenciákat tartalmaz, aminek meghatározása, körülírása, főleg húszéves, bocsánat, 15 éves távlatban nem igényel különösebb kreativizmust és különösebb átlátást sem, egyszerűen össze kellett hozni egy műfajában is meghatározatlan, tartalmában és szerkezetében sem koherens anyagban mindazokat a vágyálmokat, amelyeket valaha megfogalmazhat egy ország társadalma és gazdasága magának.

Mi sem bizonyítja jobban az anyag általánosságát és vitathatatlanságát, mint az, hogy itt a parlamenti patkóban is nehéz eldönteni, hogy most vajon a képviselők az országos fejlesztéspolitikai koncepcióhoz vagy az országos területfejlesztési koncepcióhoz szólnak hozzá. Teljesen összekeverhető, mindkettő oly általános, hogy külön nem lehet vonni a kettőt egymástól. Véleményem szerint, hogyha valaki e késő órákban arra vállalkozna, hogy kívülállóként próbálná megkülönböztetni a két tényszerű anyagot, az sem tudná megkülönböztetni, hogy éppen most miről vitázik a tisztelt Ház, vagy miről próbáljuk egymást meggyőzni.

Pedig hát fantasztikus perspektíva áll az ország előtt, mint ahogy azt Baráth Etele miniszter úr az általános vita elején, a miniszteri expozéban jelezte, és ez a fantasztikus perspektíva megért volna egy olyan anyagot, amely kifejezésre juttatja mindazt az eszközrendszert és lehetőségrendszert, amely az ország előtt áll. Mint ahogy jeleztem, az anyaghoz mélységében hozzászólni nem lehet, vitatni nem lehet, nagyon nehéz bármiféle konkrétumában megragadni. Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka fogalmazott úgy, hogy annyira általános, és annyira gyenge az anyag, hogy ezt még módosító javaslatokkal sem lehet jobbá tenni. Műfaja sincs igazán, és ennek megfelelően nem is tudjuk mihez viszonyítani az anyag szerkezetét, tartalmát, koncepciózus jellegét, hiszen maga a miniszter úr jelezte, olvasom, idézem: “Azt a koncepciót tárgyaljuk, amely nem európai uniós előírás, nincsenek rá normák, ez a saját akaratunk, a saját kormányunk szándéka, hogy elemezzük azt, hogy Magyarországon mi történik, milyen folyamatok vannak, és ebből milyen kivezető utak találhatók.ö

Nos hát, a folyamatok elemzésével sok esetben egyet lehet érteni, a kivezető utak sajnos továbbra is ugyanolyan homályosak maradtak, mint ahogy eddig, az eddigi kormányzati tevékenység kapcsán. Pedig az ellenzéki szakértők komolyan vették az elmúlt másfél évet, amikor igyekeztünk a kormány által önmagának meghatározott határidőket is figyelembe véve nyomon követni azt a rendkívül bonyolult, sok-sok kacskaringóval, tévúttal, visszafordulással és homályos útvesztővel tarkított tervezési módszertant, amit a Nemzeti Fejlesztési Hivatal önmagának meghatározott, és ezáltal belevezette magát és az országot is egy bonyolult tervezési folyamatba. Megpróbáltunk azon kevés szakértői tárgyalások alkalmával ebből a bonyolult útvesztőből kikeveredni kérdéseinkkel, sajnos nem sikerült.

2004. október 8-án írott levelünkben, amelyet Hahn Tamás úr számára küldtünk - sajnos teljesen fölöslegesen, mert választ nem kaptunk - akkor azt kértük, hogy határozzák meg számunkra, hogy hol lesz a szakértői és a politikai egyeztetések határvonala. 2005. május 2-án Baráth Etele miniszter úrnak írt levelünkben, amelyre megint nem kaptunk választ, a 2004. október 8-án elküldött észrevételeinkre kértünk ismételten véleményt, és valamiféle kisegítő anyagot, amely mentén meg tudjuk ítélni, hogy hol tart a tervezés. Szaló Péter úrnak írott levelünkben 2005. június 30-án arra próbáltunk választ kapni, hogy a 8+1 cél sok, és hogy a prioritások meghatározása politikai kérdés, politikai egyeztetést igényel. 2005 októberében pedig azt jeleztük az utolsó, egyben negyedik szakértői egyeztetésen, hogy továbbra is hangsúlyozzuk a politikai egyeztetésnek a szükségességét, és azt, hogy a jelenlegi anyag egyéves huzavona után sem ért el olyan helyzetet és állapotot, amiben bármiféle mérhető és számon kérhető eredményt tudna fölmutatni.

Nos, az eredmény egy olyan anyag lett, amelyről joggal állíthatjuk, és ezt az általános vitában is elmondtuk, hogy bármely ország fejlesztéspolitikai koncepciója lehetne, bármely közép-európai ország, bármely európai ország, de bármely afrikai vagy dél-amerikai ország is kitűzhette volna ezeket a célokat maga elé, és pontosan ráismerhetett volna, vagy maga elé tárhatta volna azokat az illuzionista elképzeléseket, amelyeket ez az anyag megfogalmaz a konkrét erőforrások és a konkrét cselekvési tervek nélkül. Pedig a felelősség valóban komoly, hiszen a következő 15 esztendő lehetőségeiről szól, és azokról a kérdésekről, azokról az erőforrásokról, amelyeket használhatunk, kihasználhatunk, jól használhatunk, és versenytársainkkal szemben, amelyek a valóságban léteznek, előnyre tehetünk szert, hiszen ez jelentheti a következő időszakban az ország fölzárkózását gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt.

Megérdemeltünk volna tehát egy valódi nemzeti fejlesztési tervet, ahogy az korábban beharangozásra került, megérdemelt volna az Országgyűlés is egy valódi nemzeti fejlesztési tervet, egy olyan dokumentumot, akár a nemzeti stratégiai referenciakeretet, amelynek pontosan meghatározott a műfaja, pontosan meghatározott a tartalma, meghatározott a belső szerkezete, és meghatározottak mindazok a körülmények, amelyek mentén ezt értékelni lehet.

Az a véleményünk továbbra is, hogy ez alapján az általános anyag alapján megfoghatatlanságában, értékelhetetlenségében, ellenőrizhetetlenségében a kormány nem kaphat fölhatalmazást az Országgyűléstől arra, hogy lefolytassa e koncepció alapján azokat a tárgyalásokat, amelyek a következő időszak európai uniós forrásainak fölhasználását jelentik. Nem kaphatja meg a kormány a fölhatalmazást erre a tárgyalásra, mert azoknak az alapelveknek sem felel meg, amelyeket a kormány, bár határozati javaslatában rögzít, és az Európai Unió valóban előír, de ez az anyag nem képes arra, hogy ezeket a kritériumokat teljesítse. Ez nem egy fenntartható, nem egy átlátható, nem a partnerség elvén nyugvó, nem mérhető, nem programozható és nem is decentralizálható szöveggyűjtemény.

Továbbra is az az összefoglaló vélemény ezzel kapcsolatosan (Dr. Géczi József Alajos: Valami jót is mondjál már!), meghallgatom képviselő urat majd, hogyha szólásra emelkedik, köszönöm szépen, hogy végighallgat; továbbra is azt kell hogy elmondjuk, egy olyan szóvár, amely könnyen összeomolhat, és a működőképességét, végrehajthatóságát, legfőképpen az ország jövőképét illetően azokat a prioritásait nem lehet benne megfogni, amire valamennyi gazdasági és társadalmi szereplő vár.

(0.30)

Hiszen felelős és cselekvő kormányzáshoz olyan dokumentumra van szükség, amely a felelősséget, a nyomonkövethetőséget biztosítja, és a cselekvésnek pedig pontos időintervallumot, pontos eszközrendszert ad, nem pedig homályos, tovatűnő vagy távolban metsző horizontokat ad, amely soha semmiféle eszközrendszerrel nem párosítható, nem kezelhetőek azok az időintervallumok és azok az ellenőrzési pontok, amelyek mentén ennek a hatékonysága értelmezhető lenne.

Éppen ezért egyetértve a korábban megszólaló képviselőtársainkkal, továbbra is azt hangoztatjuk, hogy az anyag önmagában általános vitára sem alkalmas, de leginkább azt kell hangoztatnunk, hogy az ország jelenlegi helyzetéhez, az ország törekvéseihez, a benne működő magyar gazdaság és társadalom szereplőinek jövőbe vetett hitéhez nem méltó az anyag. Ezzel egy kicsit szégyent vallottunk, és kár, hogy ezzel a véleménnyel kell az ország következő 15 éves jövőjét meghatározó alapdokumentumot illetnünk az ország Háza és az ország nyilvánossága előtt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu