DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetéséről szóló előterjesztést általános vitára alkalmasnak találta.
Három vagy most már három és fél esztendeje zajlanak mind a tisztelt Ház plénuma előtt, mind pedig a kulturális bizottságban azok a viták, amelyek a médiatörvény és az azzal kapcsolatos alkotmányértelmezés körül forognak. Ismeretes, hogy a jelenlegi koalíció még választási program formájában, aztán kormányprogramban is meghirdette az üzemben tartási díj megszüntetését. Az üzemben tartási díj megszüntetésére irányuló próbálkozásaink azonban, tekintettel arra, hogy a médiatörvény tartalmazza ezt a kitételt, ennek módosítására irányuló törekvéseink kudarcot vallottak, az ellenzék támogatását sohasem sikerült elnyernünk ennek a kétharmados törvénynek az ilyen irányú módosításához.
Tekintettel arra, hogy minden más esetben tisztelt ellenzéki képviselőtársaink szokták szemünkre hányni a különféle, legalábbis általuk értelmezett módon be nem tartott választási ígéreteinket, elég érthetetlen, hogy ebben az esetben miért kifogásolják, hogy betartottuk. Eltörölni nem tudtuk az üzemben tartási díjat, hiszen ehhez, még egyszer mondom, kétharmados többség lett volna szükséges, de a költségvetés minden évben átvállalta azt az összeget, ami az üzemben tartási díj befolyásából az Országos Rádió és Televízió Testület kasszájába befolyt volna.
Tekintettel arra, hogy a médiatörvény nem feltétlenül értelmezhető úgy, hogy csak a televíziókészüléket üzemben tartók által befizetett pénz lehet ennek a forrása, úgy gondolom, hogy ebben alkotmányellenes nincsen.
A vita természetesen a költségvetés által befizetendő összeg körül van minden évben. A költségvetés nem nagyon kíván lényegesen nagyobb összeget befizetni az Országos Rádió és Televízió Testület költségvetésébe, mint amennyi az egyébként korábban kirótt üzemben tartási díjakból befolyt volna. Megítélésünk szerint nincs alkotmányos indok arra, hogy a költségvetés, mintegy másfélszer, kétszer annyi összeggel támogassa a három közszolgálati médium, illetve az Országos Rádió és Televízió Testület egyéb funkcióinak működését, mint amennyivel az üzemben tartási díjak befolyása révén kellett volna az ORTT-nek gazdálkodnia.
Kétségtelen tény, hogy mindannyian jobban szerettük volna, ha ez a szabályozás, amely tehát az ORTT költségvetésébe befolyó összeget a költségvetés terhére irányozza elő, ez a módosítás a tisztelt Ház kétharmados többségével a médiatörvénybe is bekerülhetett volna, megnyugtató módon szabályozva, erre azonban nem kerülhetett sor.
Így a kulturális és sajtóbizottság többségi álláspontja szerint az a megoldás, hogy a költségvetés évente átvállalja azt az összeget, amely az üzemben tartási díj kirovása és behajtása esetén befolyt volna az ORTT kasszájába, megítélésünk szerint nem kifogásolható, és aligha értelmezhető másként a kisebbségi vélemény ezzel kapcsolatos tartózkodása, mint úgy, hogy ha egyszer lehetőség van kétharmaddal megakadályozni egy népszerű ígéret betartását, akkor meg kívánja akadályozni. Azt gondolom, hogy ez a magatartás nincs összhangban az elfogadott kormányprogrammal.
Úgy gondolom, hogy mindazt, amit ebben az ügyben az elmúlt három évben módunk volt tenni, azt megtettük, és a kulturális és sajtóbizottság a továbbiakban is készséggel várja azokat az indítványokat, amelyek, ha már a többségi indítványok elvetésre kerültek, szabályozhatnák a szóban forgó médiatörvénybeli rendelkezést.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés