DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére természetesen azt tudom válaszolni, hogy a szolgáltatók és az Egészségbiztosítási Pénztár között most is folynak az egyeztetések.

A válaszomat szeretném kiegészíteni az első kérdésére adott kiegészítő válaszommal: igen, lesz volumenkorlát ebben az évben is (Dr. Csáky András: Visszanormálás!), éppen úgy, ahogy volt, hiszen tudjuk, hogy ezek a korlátok teszik lehetővé az intézmények kiszámítható gazdálkodását. A visszanormálás pedig abban a körben lesz, amennyiben meg tudnak egyezni az Egészségbiztosítási Pénztár és a szolgáltatók; elsősorban azokon a területeken várható egy szigorítás, ahol úgy látjuk, hogy az elszámolásban még vannak az intézményeknek tartalékaik.

Ennél konkrétabb választ a kérdésére e pillanatban nem tudok adni. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu