ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek ötperces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelzést nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, mivel módosító javaslat nem érkezett, ezért a határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/18634. számú törvényjavaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 351 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül az előterjesztést elfogadta.
(12.20)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/18636. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/18636/10. és 13. számokon kapták kézhez.
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárásakor elhangzott, így most a határozathozatal következik.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 1., 2., 9., 11., 13., 14. és 15. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4. és 5. pontjait támogatja. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 8. és 10. pontjait.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 199 igen szavazattal, 154 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 4. pontjában Sisák Imre és Csáky András a 4. §-ban az utalási összeg szabályainak módosításával azt kezdeményezi, hogy az első támogatási összeg százezer forint legyen. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 3. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 3. pontjáról szavazunk szintén Sisák Imre és Csáky András javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 5. pontjában Béki Gabriella a 4. § (4) bekezdésében a második és a harmadik utalási összeg megemelésére tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 184 igen szavazattal, 172 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 6. pontjában a szociális bizottság, a 7. pontjában pedig Béki Gabriella az 5. §-t új bekezdéssel kívánja kiegészíteni, amelyben a támogatási összeg felhasználásának céljait terjesztik elő. A két javaslat alternatív tartalmú.
Először a 6. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 178 igen szavazattal, 177 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 7. pontját teszem fel szavazásra. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 183 igen szavazattal, 171 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 12. pontjában Béki Gabriella a 7. § (7) bekezdésében a számlavezető bankot megillető összeg csökkentését javasolja. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 177 igen szavazattal, 175 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de nem szavaztunk. (Nem érkezik jelzés.)
A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/18161. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/18161/3. számon kapták kézhez.
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárásakor elhangzott, így most a határozathozatal következik.
Arra figyelemmel, hogy az előterjesztéshez érkezett módosító javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, és frakció sem kért erről határozathozatalt, most a törvényjavaslat eredeti szövegéről kell határoznunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/18161. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 198 igen szavazattal, 155 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/18239. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/18239/8., 10. és 13. számokon kapták kézhez.
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárásakor elhangzott, így most a határozathozatal következik.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 1-8. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontját, továbbá a második kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjait támogatja.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést elfogadja-e ezeket.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 205 igen szavazattal, 150 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Az előterjesztést T/18191. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/18191/4. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés