ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 22., 32., 46., 51., 52., 54., 57., 59., 62., 66., 67. és 70. pontját.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 194 igen szavazattal, 123 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok alternatíváiról fogunk dönteni.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Vidorné Szabó Györgyi a 2. § (3) bekezdésében a törvény 4. § (1) bekezdése n) pontját új rendelkezéssel egészíti ki. A javaslat tartalmilag magában foglalja az ajánlás 3. és 5. pontjait. Az előterjesztő ezeket támogatja, de a Fidesz kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 305 igen szavazattal, 14 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 60. pontjában Vidorné Szabó Györgyi és Török Zsolt az 53. §-ban a segély felülvizsgálatára vonatkozó szabály módosítását kezdeményezik. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 192 igen szavazattal, 133 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még egyáltalán szavazni lehet.
Az ajánlás 4. pontjában Lezsák Sándor a 2. § (3) bekezdésében a törvény 4. § (1) bekezdése n) pontjában a fogyasztási egység fogalmának egyik összetevőjét módosítja. Ugyancsak e fogalom összetevőit módosítják az ajánlás 6. és 7. pontjaiban szereplő indítványok is, de ezek egymás mellett is elfogadhatók.
Most az ajánlás 4. pontját teszem fel szavazásra, Lezsák Sándor indítványa alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most az ajánlás 6. pontját teszem fel szavazásra, amelyet Béki Gabriella terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 162 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(15.50)
Most Horváthné Stukics Erzsébet és mások javaslatáról döntünk az ajánlás 7. pontja alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 179 nem és 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 9. pontjában Vidorné Szabó Györgyi és Török Zsolt a 4. §-ban a törvény 17. § (2) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A bizottságok ezt támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 295 nem és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 10. és az azzal összefüggő 17. pontokban Béki Gabriella a törvényjavaslat kiegészítésével, valamint a 10. § módosításával a rendszeres szociális segély folyósítása szüneteltetésének további szabályát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 286 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 11. pontjában Csáky András és Sisák Imre a 9. §-ban a törvény 37/B. § (1) bekezdését kívánják kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 184 nem és 2 tartózkodás ellenében nem fogadta el.
Az ajánlás 12. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és mások a 9. § (1) bekezdésében a törvény 37/B. § (1) bekezdés d) pontja be) alpontjában a rendszeres szociális segély megállapítása kizárásának egyik feltételét módosítják. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 190 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 15. pontjában Harrach Péter és mások a 10. §-ban a törvény 37/E. § (1) bekezdésében a rendszeres szociális segélyt módosítják. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 16. pontjában Csáky András és Sisák Imre a 10. §-ban a törvény 37/E. § (3) bekezdése felvezető szövegének módosítását kezdeményezi. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 179 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 19. pontjában Csáky András és Sisák Imre a 12. § (2) bekezdésében a törvény 43/A. § (4) bekezdésének kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 176 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 21. pontjában Kékesi Tibor a 14. §-ban a törvény 44. § (2) bekezdésének helyébe új rendelkezés felvételét javasolja. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 189 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 23. pontjában Csáky András és Sisák Imre a 16. §-ban a törvény 50. § (3) bekezdése felvezető szövegének helyére új rendelkezést léptetnének. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 184 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 24. pontjában Csáky András és Sisák Imre a 16. §-ban a törvény 50. § (3) bekezdését új ponttal egészítenék ki, de a bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 186 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 27. pontjában Harrach Péter és mások a 17. §-ban a törvény 50/A. § (8) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 182 nem és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 28. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és mások a 17. §-ban a törvény 50/A. §-át egészítenék ki. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 182 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 29. pontjában Csáky András és Sisák Imre a 17. §-ban a törvény 50/A. § (10) bekezdésében szereplő határidőt terjesztenek elő. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés ezt a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 175 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 39. pontjában Harrach Péter és mások a 35. §-ban a törvény 94/D. § (2) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 182 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 41. pontjában Vidorné Szabó Györgyi és Török Zsolt a 38. §-ban a törvény 99/D. § (2) bekezdése felvezető szövegének és 99/E. § a) pontjának módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 175 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 53. pontjában Harrach Péter és mások a 49. § (2) bekezdésében (Zaj. - Az elnök csenget.) a törvény 127. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 172 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 55. pontjában Csáky András és Sisák Imre az 51. § (3) bekezdésében a törvény 132. § (3) bekezdésének a szabályát módosítják. A bizottságok ezt nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 184 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de nem szavaztunk. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! 16 óra 00 perc van, 15 perc szünetet rendelek el. Kérem a pontos megjelenésüket negyedóra múlva.
(Szünet: 16.00-16.19
Elnök: Mandur László
Jegyző: dr. Füle István)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés