NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a napokban határozatot fogadott el a kommunista-szocialista rendszerek bűneinek elítéléséről. Ez a határozat kimondja, amellett, hogy elítéli ezen bűnöket, hogy a kommunizmus bűnös rendszer volt, fel is szólítja a kommunista pártokat, utódpártokat, országokat arra, hogy vessenek számot múltjukkal, és ha nem tették volna, egyértelműen határolódjanak el, illetőleg ítéljék el a jogtiprásokat.
Üröm volt az örömben, tisztelt Ház, hogy a szocialista frakció és ezen belül is a Magyar Szocialista Párt képviselője foggal-körömmel küzdött ez ellen a határozat ellen, és mentségek sorát találták arra, hogy a kommunizmus elkövette ezen bűnöket. Meglepetésnek persze ezt nem mondanám, de mégsem ezt vártam a magyarországi baloldaltól, ugyanis számos országnak az utódpártjai is, mint például a balti államok utódpártjai is egyértelműen a határozat mellett foglaltak állást.
Miniszter úr, az az egyszerű kérdésem lenne, hogy miért nem támogatják az Európa Tanácsnak immáron ezt a határozatát, amit meggyőző többséggel fogadott el a parlamenti közgyűlés. Mikor tudnak végre önök is kilépni a múltjuk árnyékából?
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés