ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt mindenesetre örömmel hallottam, hogy képviselő úr hozzászólása szerint az MDF fontosabbnak gondolja a hallgatói önkormányzatok érdekét, mint a politikai haszonszerzést, de mégiscsak kénytelen vagyok egy állítására reagálni, mert sajnálatos módon ez téves.
A hallgatói önkormányzatok folyamatosan részt vettek a törvény előkészítésében, és a HÖOK jogállásával kapcsolatos igényüket, azt a fajta problémát, amit ma orvosolni akarunk, csak a tavaly őszi, novemberi egyeztetések során jelezték, amikor azonban már nem lehetett a törvényjavaslat szövegéhez ebben a tekintetben hozzányúlni. Azt javaslom a képviselő úrnak, hogy a sajtóban, a HÖOK közleményeiben nézzen utána ennek a kérdésnek; azt hiszem, hogy merő jó szándékból, de ebben a kérdésben téved képviselő úr. A HÖOK javaslatait mindenütt, ahol erre alkotmányos lehetőség volt, több körben, több alkalommal a tárca beépítette a törvényjavaslatba, és biztos vagyok benne, hogy az újonnan felmerült körülmény a HÖOK jogi helyzetével kapcsolatban, ha ezt is rendezzük, akkor megnyugtatóan rendeződik a hallgatók joga, mind a kollektív, mind az egyéni jogaik.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés