DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy a hevület még nem fogja megteremteni a valóságot a mondandója mögött. Ez az ábra mutatja pontosan képviselő úr számára is (Felmutatja.), hogy Magyarország hogyan tudott az Európai Unió átlagához képest gyorsabban növekedni az elmúlt években. Benne van a Fidesz-kormány periódusa is, önöknek is megmutatom, ami azt jelenti, hogy a képviselő úr állításával szemben itt a valóság, azaz sokkal kedvezőbb.
Ha megnézzük ezt a grafikont is, képviselő úr (Felmutatja.),ami azt mutatja, hogy egy főre eső vásárlóparitáson mért GDP-ben Magyarország hogyan tudott felzárkózni az európai 25-ök átlagához, jól mutatja, hogy az utóbbi négy évben kifejezetten erőteljes Magyarország felzárkózása, 10 százalékpontot közeledtünk, miközben a visegrádi országok mindegyike 4 százalékpont alatti növekedést mutatott ebben a mutatóban.
Végezetül, képviselő úr, csak azért, hogy emlékeztessem képviselő urat, bár a költségvetési bizottságban januárban nem értették, mert nem akarták érteni, 2005-ben Magyarországon az Országgyűlés által elfogadott költségvetési hiányon belül maradt a költségvetés hiánya. Mintegy 40 milliárd forinttal kedvezőbb az egyenlege a költségvetésnek. Önök ezt persze nem akarják megérteni, nem akarják elismerni. (Mádi László: Mindent manipuláltatok.) Vitatták a bizottsági ülésen, noha egyetlenegy tényszámot nem tudnak ebből elvitatni.
Tudom, hogy önöknek az a jobb, ha úgy állítják be, mintha minél rosszabb lenne minden Magyarországon. (Mádi László: Sajnos így van.) A valóság az, hogy teljesítettük, és legyünk büszkék valamennyien Magyarországon. A másik valóság is megvan, nevezetesen, hogy az Európai Unió elszámolása szerinti eredményszemléletű hiány nagy valószínűséggel, amikor számolható lesz, az is belül fog maradni azon a mértéken, amilyen mértékre a 2005. év végére ezt terveztük. Ha ezt elismerik, képviselő urak, akkor a realitást ismerik el, ha nem ismerik el, akkor persze rosszat akarnak Magyarországnak. Ez az önök felelőssége.
(13.40)
Amivel viszont nekem szembesítenem kell önöket, az az, hogy nem lehet ezt a pályát megcsinálni, ami be van terjesztve az Országgyűlés elé, úgy, hogy önök azt mondják, hogy egyetértenek vele, persze elígérünk 1400 milliárdot egy hét alatt, elígér az önök vezére 1500 milliárdot egy hét alatt. Így nem lehet elérni a pályát!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés