DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Engedtessék meg, hogy a felszólalásomat egy pontosítással kezdjem. Vastagh Pál elnök úr azt mondta, hogy az alkotmányügyi bizottságban nem hangzott el ellenvetés, ezért nem tudja a kisebbségi álláspontot elmondani. Ez nem így volt. Kifejtettük az álláspontunkat, hogy miért nem támogatjuk. Az kétségtelen, hogy amikor az elnök úr feltette a kérdést, hogy kívánjuk-e a kisebbségi álláspontot itt a Házban előadni, akkor úgy nyilatkoztunk, hogy nem kívánunk külön kisebbségi álláspontot elmondani, hanem majd a rendes felszólalásban el fogjuk mondani a véleményünket.

Tisztelt Országgyűlés! Kezdeném ennél a törvényjavaslatnál azzal, hogy Kuncze Gábor frakcióvezető úr, ha elhiszi, ha nem hiszi el, konstruktív, alkotó ellenzékként kívánunk fellépni ebben az időszakban. Ezzel kapcsolatban botladozunk, mert követtünk el hibákat, arra ki fogok térni, de ígéretet tettünk arra, és megállapodást kötöttünk tegnap délután a kormánypártokkal, hogy a mindenkori kormánynak megadjuk a lehetőséget arra, hogy a saját kormánystruktúráját felállítsa. Ebbe nem kívánunk beleszólni, de azt elvárjuk, hogy a véleményünket hallgassák meg, aztán vagy elfogadják, vagy nem fogadják el.

Tisztelettel, én nem akarom részleteiben azt a vitát, hogy e-mail, hol, mint lehetett megszerezni, de azért azt hadd mondjam, hogy ez a felsorolás, amit itt törvényjavaslat címén megkaptunk, ez is ma 11 óra után érkezett meg végleges formájában a képviselőcsoporthoz, pedig szeretnék hivatkozni arra, hogy ebben sem miniszterhelyettes szó, sem államtitkár szó nincs, a tegnapi tárgyalások ennek az eredményét és a végleges formába öntését nem befolyásolták. Itt valami egész másfajta kapkodásról volt szó, és akkor ezt hadd mondjam el, hogy mi.

A délelőtt folyamán kiosztásra került egy olyan anyag, amelyben például az szerepelt, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hatásköréből az állami erdőgazdasággal kapcsolatos témakör átkerül a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz. Hát ez ellen mi egy kicsit fölhorkantunk; mire megkaptuk a végleges változatot, a végleges változatban ez természetesen már nem szerepel. Tehát ez valami belső, kormányoldalon levő bizonytalanság eredménye volt, ami sajnos ennek az anyagnak a beadásával sem zárult le, mert ugyan mi ígéretet tettünk, hogy ehhez a csomaghoz módosító indítványt nem fogunk előterjeszteni, ezzel szemben a mélyen tisztelt kormányoldal terjesztett elő módosító indítványt, és ennek a törvénynek az alkotmányügyi bizottság meg is tárgyalta Göndör képviselő úr által beterjesztett módosító indítványát. (Folyamatos zaj.)

Tehát tisztelettel én csak azt szeretném mondani, hogy negyven nappal ezelőtt lezárult a választás, és a választás egyik fő szlogenje volt (Az elnök csenget.), hogy az a legjobb, ha folyamatosan a kormánykoalíció folytathatja a munkáját, mert akkor zökkenőmentesen fog menni a hatalom folytatása. Hát ez még a minisztériumokkal kapcsolatban sem sikerült, de még egy nap alatt sem sikerült, úgyhogy ennél valamivel pontosabb munkát kellene végezni.

Hivatkoztam arra, hogy hibáztunk. Igen, hibáztunk, nevezetesen ott hibáztunk, hogy a házbizottságban, anélkül, hogy ismertük volna a tartalmát az előterjesztéseknek, teljesen bizalmi alapon megadtuk a hozzájárulást a Házszabálytól való eltéréshez, lemondtunk a módosító indítványok előterjesztésének a jogáról. Ez viszont azt feltételezi, hogy azért gyorsabb, precízebb és időben megfontoltabb munkát várhatunk el joggal a kormánykoalíciótól.

Mi azt vállaltuk, hogy nem fogunk akadályt gördíteni a kormányalakítás lehetősége elé. Ezt változatlanul tartjuk, de a mostani kritikáinkkal együtt mi ezt a törvényjavaslatot nem fogjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu