DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormányprogram vitájával foglalkozunk, és a miniszterelnök úr megnyitója sokat ígért. Azután az első - mondhatnám - paragrafus után, százszónyi buzdító után tovább buzdította az Országgyűlést, és az 50 perce majdnem véges-végig buzdítással telt el. Ha én lettem volna a helyében vagy talán sokan közülünk, akkor elkezdtük volna talán ilyen buzdító bekezdéssel, talán be is fejeztük volna azzal, de az 2-3 perc az elején, 2-3 perc a végén, és közben a 40-45 perc azzal foglalkozott volna, hogy hogyan jutunk el oda. Azt mi hallottuk a miniszterelnök úrtól, hogy az ország jól jár, jól áll és jófelé halad, de ugyanakkor nem került sor azoknak a jelenségeknek a megmutatására, ahol bizony zötyög a szekér, ahol bizony nem jól áll.
Hallottuk a nap folyamán, képviselőtársaim a kormányoldalon és az ellenzéki oldalon többször, több jelenségre rámutattak, ez helyén is van. Azonban a kormányprogram vitája végül is nem azzal az érzéssel tölti el a hallgatót, magunkat, a törvényhozókat és azokat, akik figyelnek bennünket, hogy néhány alapvető kérdést alaposan megvizsgáltunk és értjük, ebből kifolyólag a kormányzás jobb lesz, mint ahogy ez reggel látszott.
Gondolok egy példára, engedtessék meg, hogy megosszam a tisztelt Országgyűléssel: az a gondolat, hogy Magyarország az élen jár egyben-másban, ugyanakkor nagyon le van maradva egyben-másban. Az élen jár talán a kémiai iparban, a gépiparban, az elektronikában, de hogy mennyire le vagyunk maradva mindennel, ami az agráriummal függ össze, arról valahogyan csak úgy általánosságban esik szó, és képviselőtársaim néhányan nagyon specifikus dolgot nagyon jól megmutattak, ahogy hallottuk három-négy-öt agráriummal foglalkozó felszólalásból.
Azonban nem jutottunk el odáig, hogy ez a szegmense az országnak, a magyar gazdaságnak, a magyar társadalomnak vagy országnak, amire azt a szót használom, hogy agrárium, milyen rosszul is áll. Nagyon rosszul áll! Azok a dicséretek, amiket hallottunk Herbály képviselő úrtól és Gőgös képviselő úrtól, ahhoz hozzá vagyok szokva évek óta, de az nem a teljes kép. És nem jutottunk el odáig, hogy azok hiányait, torzulásait vizsgálgattuk volna.
Miről is van szó? Az agráriumban nemcsak arról van szó, hogy mekkora az üzemegység, mennyit termel, és el lehet-e adni vagy nem, vagy mit mond az EU, hogy mit nem szabad termelni, és mennyi szőlőt és mennyi gyümölcsfát kell kivágni - kivágni! - és más ilyen aberrációk -, hanem arról is szó van, tisztelt Országgyűlés, hogy az agrárium kérdése elsőrendű demográfiai kérdés, hány ember él meg ebben az országban. A miniszterelnök úr nem hívott fel bennünket, vagy nem mondta, hogy majd ösztönzi, inspirálja a tudományos intézeteit az országnak ennek a kérdésnek a megvizsgálására. Nevezetesen: egy-egy hektár területen hány ember él meg annak függvényében, hogy mekkora az üzemegység és mi termelődik abban. Ez egy olyan kitűnő tudományos kérdés, és olyan kitűnő agrártudósaink és intézeteink vannak, de ez a feladat látványosan nem adatik meg. A látványos szót persze idézőjelbe teszem, mert esztendők óta vagyunk, akik ezt sürgettük, hogy ezt meg kéne vizsgálni, de nem történik.
Pedig egyszerű, hipotetikus formában megfogalmazva is láthatjuk azt, hogy ha az az egy hektár föld része egy 10-20-30 hektárnyi gyömölcs-, zöldség- vagy valami hasonlót termelő üzemnek, akkor a hektáranként megtermelt érték nagyobb lesz, mintha ugyanaz a hektár föld 200 vagy 2000 hektárnyi üzemegység része. Ha pedig többet termel, több értéket, akkor nyilván több ember megél, és íme, kezdjük megválaszolni a demográfiai kérdést.
De ugyanakkor a munkanélküliség az ország azon részein, ahol tízezrével hektárnyi föld ugaron van vagy termel gazt, parlagfüvet, aminek a kezelése gond, ugyanott, ahol ezer meg tízezer hektár föld nincs megmunkálva, a munkanélküliség 15-25-35 százalék; gondolok a Nyírségre és az észak-keleti részekre, de előfordul Somogyban is. Hogy van ez, hogy a legtermészetesebb régi termelőeszköz, a föld és az ember ott van, és a kettő nem áll össze? Ha valami, nem ez gazdaságpolitikai feladat? Nem ezért vagyunk mi, hogy politikát csináljunk, egyebek között gazdaságpolitikát?
Tehát amikor az ország kormányprogramját halljuk, ilyeneket szerettem volna hallani. Aztán az, hogy ebből mi lesz, érdemes-e megtermelni ezt a gyümölcsöt. Halljuk egyre-másra, járom magam az országot - mindnyájan járjuk, nyilván - és elmondják nekünk Szabolcsban meg Somogyban, hogy nem szedik föl a szilvát, mert nem érdemes fölszedni, és elrohad a fa alatt. De tetszik tudni, mi történt velem a napokban? Eszem a reggeli zabkásámat, és kibontottam egy kis zacskót, amiben aszalt szilva volt. Honnan van az az aszalt szilva? Importáltuk Csehországból. Úgy röstelltem magam, hogy csuda! (Derültség.) Csehországból importáljuk az aszalt szilvát. Én szeretem a cseheket, jó is az aszalt szilvájuk, de a magyar jobb. Miért nem csináljuk? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(19.30)
Tisztelt Országgyűlés! Itt válik láthatóvá, hogy nemcsak az agráriumról beszélünk, hanem nyomban beszélünk a külkereskedelemről is. És beszélünk arról is, hogy hogy is van ez, a világkereskedelem. És hogy van az EU... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, lejárt az időm?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés