HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A korábbiakban sok területet érintettünk, mégis van egy terület, amelyről beszélni kell: az államreform mellett a kulturális reform, a szemlélet reformja is nagyon fontos.
A kultúra teremti meg az egyének, közösségek, régiók és a nemzet önbecsülésének kereteit. A kulturális sokszínűség a jövőbeni újítások forrása a gazdaságban, a politikában, a tudományban, a művészetekben és a mindennapi életben is. A kultúra a társadalmi integráció, a szociális kohézió közege, a közösségek fenntartója és megújítója. Ezek a mondatok a kormányprogramból származnak, ahol pontosan fogalmazzák meg a kultúra sokszínű szerepét és lehetőségeit. Igen, a kultúra sokféle szereppel bír. Megalapozza és erősíti nemzeti identitásunkat, azonosságtudatunkat. Biztos háttérként segít, segíthet az eligazodásban. Esélyteremtő, de hiánya csökkenti az esélyeinket. Alapja a kreativitásnak, az egészséges, harmonikus személyiségnek. Gazdagítja, kipótolja az iskolarendszerben elsajátítható tudást. Igen, erről ma többen beszéltek.
Gyurcsány Ferenc nyitóbeszédében így fogalmazott: "Közös magyarságunk mögött meggyőződések, hitek és magatartások színes kavalkádja húzódik meg. Ez a forrása a köztársaság erejének." Kóka János beszédében így fogalmazott: "A gazdaság és a társadalom fejlődése döntően kulturális kérdés."
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Igen, mondhatnánk úgy, ahogy az előttem szólók, hogy a programban mégiscsak egy oldal foglalkozik nevesítve ezzel a területtel, mondhatnánk, ha csupán itt keresnénk ennek helyét és forrásait.
Végignéztem a programot, és a célokat megtaláltam szinte minden fejezetben. Áttekintve ezeket, a következő vállalásokat találtam. A tehetségek kibontakozási feltételeinek megteremtése, a kulturális értékekhez való hozzáférés esélyeinek biztosítása, a nemzeti művészeti és közgyűjteményi intézményrendszer működtetése és fejlesztése, a közkultúrát támogató programok folytatása. Ismerjük ezeket, hiszen elindult korábban az Alfa-program a múzeumok megújítására, a Közkincs-, a Tengertánc-program, a mozgókönyvtárak fejlesztése, a kulturális turizmus fejlesztése a régiók, kistérségek, települések kultúrára fordítható forrásainak bővítésére.
(18.30)
Az önkormányzati fenntartású művelődési hálózatok integrálásának kezdeményezése - tudjuk, erre milyen nagy szükség van. A kultúra digitalizálási programjának folytatása. A 2010-ig minden településen elérhető áron hozzáférhető szélessávú internet, vagy minden oktatási intézmény és könyvtár hozzáférése a digitalizált tartalmakhoz. A kortárs kultúra támogatásában együttműködés a magán- és civilszférával. Egy másik fejezetből: a fiatalok számára a szabadidő eltöltéséhez szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése, számukra a programok az egészséges és környezettudatos életmód népszerűsítésére.
Nos, ezek a feladatok, ezek a vállalások mind-mind a kultúra kérdéskörébe tartoznak. Hiszen a magyar kulturális élet színes, a kínálati oldalon szinte minden művészeti ágban, a népművészetben, a hagyományos és modern művészeti területeken ugyanúgy, mint ahogy a társadalom egészében ma már egyformán van jelen a gazdagság és a kirívó forráshiány. Modern és a világ csodálatát is kiváltó intézmények, kulturális teljesítmények, magas színvonalú és kínálatú közgyűjtemények mellett vannak olyan területek, térségek, ahol hatalmas hiány mutatkozik intézményekben, kínálatban, a kulturális esélyt elérhető közelségbe hozó infrastruktúrában egyaránt. Ezért is fontos, hogy a prioritások között azok az esélyek, azok a források nevesítve legyenek, amelyek a következő időszaknak alapvető feltételei.
Ezek közül néhány: a közösségi terek kialakításának és ezen keresztül a kultúra közösségteremtő képességének támogatása mellett fontos az infokommunikáció és a digitális tudástartalmak elérhetőségének megteremtése. Fontos az is, hogy a prioritások között a nemzeti kultúra és ezen belül a nemzeti identitás érzése, a hagyományőrzés és a hagyománytisztelet mellett megjelenik és megfér a modernitás, a kortárs kultúra támogatásának kifejezett szándéka.
Mondhatnánk persze, hogy ezek mind szép-szép mondatok, de az alapdilemma itt is megfogalmazódik: a feladatok és vállalások között és mögött ott vannak-e a források, megjelennek-e az erőforrások? A gazdasági infrastruktúra fejlesztési igénye mellett jut-e lehetőség a kulturális infrastruktúra fejlesztésére? Hová soroljuk, hol keressük meg ezeket a forrásokat? Most, amikor az egész társadalomban fontos az egyensúly megteremtése, itt is keresnünk kell a lehetőségeket, és a megoldás semmiképpen nem lehet az, hogy az egyik területről a másikra irányítjuk a forrásokat. Nem lehet választani Operaház és vidéki művelődési ház között.
Új forrásokat kell találnunk és keresnünk. Be kell vonni az európai forrásokat. Fontos a szakterületek közötti koordináció, a hálózatos együttműködések kialakítása, a kultúra által teremtett bevételeknek ugyanerre a területre való visszaforgatása, a források ésszerű felhasználása. Jó példa lehet erre a formálódó kistérségi együttműködésekből fakadó lehetőségek kihasználása, a minőségi kultúrára, a magyar kultúra egyediségére alapozott kulturális turizmus finanszírozási modelljének, a kreatív iparágakban rejlő lehetőségeknek a kihasználása. Ezeken dolgozunk most sokan. Mert itt is igaz: az állam csak segíthet az esélyek megteremtésében, de nem tudja helyettesíteni sem az egyéni, sem a közösségi teljesítményeket.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés