KELLER LÁSZLÓ, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság ma délben tárgyalta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és 13:10 arányban alkalmasnak minősítette, általános vitára alkalmasnak találta a benyújtott törvényjavaslatot.
Értelemszerűen nem átfogóan foglalkozott az egészségügyi bizottság a nagy terjedelmű törvényjavaslattal, hanem csak a kompetenciájába tartozó elemeket vette részletesen szemügyre. Így foglalkozott a bizottság a mentességek szűkítésével, az őstermelők, az egyházi személyek egészségügyi, természetbeni ellátásainak ellentételezésével, a fix egészségügyi járulék sorsával kapcsolatos elgondolásokkal, a munkavállalókat terhelő egészségügyi járulék korrekciójával.
A vitában inkább kérdések fogalmazódtak meg a képviselők részéről, természetesen azért, hogy az egészségügyi bizottság tagjai lássák azt, hogy a pénzügyi tárgyú törvények korrekciói hogyan érintik az egészségügyi alap pozícióját. A kérdésekre adott válaszok, én azt hiszem, hogy megnyugtathatták az ellenzéki képviselőket is, hiszen ahogy a bizottságban elhangzott, a tervezett intézkedések közel 500 milliárd forinttal javítják a két alap - nemcsak az egészségügyi alapra, a nyugdíjalapra vonatkozó válasz is elhangzott - pénzügyi helyzetét.
A vitában felhívtuk az ellenzéki képviselők figyelmét arra, hogy ezt a bizonyos T/231. számú javaslatot nem lehet elkülönítetten vizsgálni. Arra van szükség, hogy a kormányprogramba ágyazva a tervezett reformintézkedésekkel együtt végezzük el a kormány javaslatának értékelését. Más megfogalmazásban kormánypárti képviselők úgy fogalmaztak, hogy a reform feltétele az egyensúly javítása.
A kormánypártiak egyértelművé tették: nem halogatható tovább a szembenézés az egyensúlyi problémákkal. Tíz év után végre szembesülni kell azzal, hogy változni kell a fiskális politikának, változni kell a gazdaságpolitikának. Azt is egyértelművé tettük - ahogy azt egyébként a pénzügyi bizottságban már jeleztem -, hogy közös a felelősségünk kormánypártoknak és ellenzékieknek abban, hogy ez a helyzet így kialakult, és közös a felelősségünk abban, hogy helyreállítsuk az államháztartás megbomlott egyensúlyát. Kinyilvánítottuk, hogy a parlamenti többség felelőssége az, hogy eldöntse, milyen mértékben centralizálja a jövedelmeket, az ellenzéknek pedig az a felelőssége, hogy alkotó módon járuljon hozzá a törvényalkotáshoz. A koalíció képviselői nem tartották bajnak a mentességek körének szűkítését.
Összességében úgy ítéltük meg, hogy a T/231. számú javaslat hozzájárul az államháztartás stabilizálásához, és a változtatások, a reformértékű változtatások feltételeinek a megteremtéséhez. Ezzel együtt tehát általános vitára alkalmasnak minősítette a bizottság a javaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
(22.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés