DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elfogadom, amit a szabad demokraták képviselője az előbb mondott, mindenkit terhel ez a csomag, az egészségügyet is terheli a csomag, méghozzá nem is akárhogy. Nem ez a kérdés, hogy a terhek megvannak-e, hanem hogy viselhetők-e, torzítanak-e, a struktúrát, a működést irreverzibilisen károsítják-e, vagy pedig van valami kiút, esetleg előrevisznek a megszorítások. Az anyagból azt olvasom, hogy ebből valamiféle reform fog kibontakozni, az egészségügynek régóta várt strukturális átalakítása és a működés racionálisabbá válása fog származni.

Tegnap és ma délben összeültem egészségügyi vezetőkkel, és beszélgettünk ennek a programnak a hatásáról, és bizony nagyon nehezen viselhetőnek vagy talán - megkockáztatom - viselhetetlennek látjuk, bár azt mondják, hogy az egészségügy mindent el tud tűrni, a nyomorúságnak még mélyebb bugyrai is vannak, mint amit a napokban megélünk. Gyors számítást végeztünk, amiből az derült ki, hogy az energiaárak emelése, az áfa 15-ről 20 százalékra való növelése, az élőmunkaterhek növekedése, a gyógyszer és egyéb, egészségügyi intézményeket terhelő dolgok drágábbá válása a kórházaknál éves szinten 50-100 millió forint közötti kiadástöbbletet fog eredményezni, a nagy klinikáknál ez az összeg elérheti az egymilliárd forintot is. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a kórházak adósságállománya, lejárt határidejű tartozása az év végére - még a megszorító csomagot nem számolva is - a 40 milliárdot meg fogja haladni.

És akkor nem beszéltem még a más típusú tehertételekről, hiszen megjelent a 43-as finanszírozási kormányrendelet módosítása egy kicsit alattomosan, nem is beszéltünk erről, miközben a nagy megszorításokról beszélünk. Bizony megjelent az az új törvény, amelyik nemhogy eltörli a teljesítményvolumen-korlátot, hanem a 2005. évi 95 százalékos bázison határozza meg, eltünteti felette a degressziót, tehát ha a kórház a teljes kapacitását kihasználva betegeket lát el, akkor az efelett felvett betegekért már nem számolhat el egyetlen forintot sem. Nesze neked progresszivitás! Azok az intézetek, amelyek a legnehezebb betegeket ellátják, esetleg bennünket is - mert ami egy képviselőtársunkkal történt, sajnos velünk is bármikor megtörténhet -, azok a csúcsintézmények, amelyek nem küldhetik már tovább, feljebb a beteget, hanem kénytelenek ellátni, rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, de persze még nehezebb helyzetbe kerül a beteg, aki ilyen intézményeknek a szolgáltatásait lenne kénytelen igénybe venni.

Mi azt tanultuk annak idején, akik egészségügyi irányítással, igazgatással foglalkoztunk, hogy egy reformfolyamatnak vannak különböző előkészítő lépései: az első lépés a stabilizáció kellene hogy legyen, ezt nem látjuk most; a második lépés egy konszolidáció; a harmadik lépés pedig maga a reform, aminek van egy strukturális és egy működésbeli nagy szakmai előkészítési igénye. Most már látjuk, hogy stabilizáció nem lesz, látjuk, hogy konszolidációról szó sincsen, sőt egy olyan helyzetet kezdünk megélni, amiben a financiális megszorítástól fogjuk várni, hogy létrehozzon egy racionálisabb struktúrát, amit majd hatékonyabban lehet működtetni, sőt majd még az ellátás színvonala, a gyógyító munka minősége is javulni fog.

Nehéz ezt a sort így végiggondolni, és nehéz beleképzelni egy sikertörténetet, arról már nem is beszélve, hogy a világon mindenhol az egészségügyi reformfolyamatok egy primer invesztíciót, egy elsődleges forrásteremtést is feltételeznek. Milyen érdekes, hogy a választási kampányban majdnem egyetértettünk ennek a minimális összegében: mi 600 milliárd körüli összeget jelöltünk meg, a jelenlegi kormányoldal pedig 500 milliárd körülire taksálta ezt a primer invesztíciós szükségletet. Ez sincs már meg.

Nagyon nehéz a 43. kormányrendelet módosítását ebben az egész helyzetben értelmezni, hiszen ebben további súlyos - nem térek ezekre most ki - megszorítások vannak, a rendelet tételesen kimondja, hogy éves szinten 58 milliárdos megtakarítással számol az egészségügyből, ez a nagyságrend dekompenzálhatja az ágazatot. És akkor még nem is mentem tovább azokba a gondolatokba, amelyek már a közigazgatás területére vezethetnek: regionális igazgatás, regionális finanszírozás, térségi epidemiológiai bázisra épülő, térségi szükségletekre épülő és valamilyen esélyegyenlőséget és a magyarországi térségek közötti kiegyenlítést is megcélzó finanszírozásban gondolkodik.

A közigazgatási reform maga egy óriási kérdés, hiszen nagyon mélyen érinti az egészségügyben a tulajdonosi rendszert, a megyék nagytulajdonában vannak a progresszív csúcsintézmények, legalábbis ezek döntő része, ezek új regionális tulajdonba kerülnének. Messzemenő - nem is folytatom a gondolatot - kihatása van ennek. A lényeg az, hogy teljes komplexitásában ez az egészségügyi reform nincs megtervezve, és nagyon rosszul indul ezekkel a megszorításokkal.

Sokszor elhangzott, hogy nem adunk be módosító indítványokat, illetve nincsenek igazán javaslataink. Vannak javaslataink, az a program, amit a kampányban mi hangoztattunk - sajnos nem túl sikeresen, mert legyőzettünk -, egyértelműen elmondja, leírja, hogyan kellene egy ilyen egészségügyi reformfolyamatot felépíteni, és egyértelműen lándzsát tör amellett, hogy nem szabad ezt a fiskális megszorítással kezdeni, hiszen Magyarországon is volt már példa - az ágylábtörvényre gondolok -, amitől azt várták egyesek, hogy majd racionális struktúrát szül, majd a nem a szükségletekhez igazodó kapacitásokat átrendezi. Tudjuk, hogy nem ez történt, sőt ellenkező irányban negatív hatása volt ennek.

Óvok attól, hogy a szlovákiai példát kövessük, amit az új egészségügyi miniszter úrtól most egyre többször hallunk. Holnap kezdődik az egészségügyi gazdasági vezetők kongresszusa, és érdekes módon a díszvendég a szlovákiai reformfolyamatnak az egyik atyja, akit meghívtak Magyarországra, hogy mondja el a szlovákiai reformfolyamatot, mintha az valami példaértékű lenne Magyarország számára. Nem példaértékű, nem örülünk ennek a típusú gondolkodásnak, mi inkább kudarcnak látjuk a szlovákiai példát.

Azzal fejezem be, hogy pillanatnyilag ennek a pénzügyi megszorításnak a keretében mi nem látjuk az egészségügyi reform lehetőségét, inkább a jelenlegi rendszer működésében a dekompenzáció veszélyét látjuk. Úgy tűnik, mintha a kormányoldal valamiféle vak ló bátorságával rohanna bele egy olyan folyamatba, amiből nagyon nehéz lesz kikerülni, és még nehezebb lesz egy progresszív építkezésbe kezdeni, amiben a betegek nyugalmat, a gyógyulás esélyét, az egészségügyiek és a társadalom pedig valamiféle sikertörténetet láthatnak majd.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu