DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudom, mennyire tartozik a tisztelt Házra a testápolás egyéni szabályainak taglalása, de szeretném elmondani, hogy krémet csak borotvakrémet használok, és ettől függetlenül úgy gondolom, hogy lehetek sikeres. Akkor is, ha ezen a szokásomon nem kívánok az elkövetkezendő négy évben változtatni. Lehetek sikeres azért, mert ha a kormány sikeres lesz, a kormány tagjaként akkor én is sikeres leszek, és a siker alapja nem a krémek lesznek, hanem az, hogy megcsináljuk az egészségügyi reformot.
De ha már a magánéletről volt szó a kérdésében, képviselő úr, szeretném elmondani érdemben, hogy magánemberként, két gyerek apjaként és a negyedik unokát váró nagypapaként mindenkit arra beszélek rá, hogy igen, vállaljon gyereket, ha teheti, igen, legyen gyerekes családja. Azonban jogkövető magyar állampolgárként teljes mértékben alá kell vetnem magam az Alkotmánybíróság döntésének, egészségügyi miniszterként pedig ezen túlmenően nekem biztosítani kell, hogy az egészségügy az alkotmány és a jogszabályok szellemében, annak megfelelően működjön.
Az Alkotmánybíróság határozatában úgy ítélte meg, hogy a családtervezési célból történő művi meddővé tétel egyes szabályai aránytalanul korlátozták az emberi méltósághoz való jogból származó önrendelkezési jogot. A képviselő úr biztosan tudja, hogy az Alkotmánybíróságnak ez a határozata törvényi szintű jogalkotási feladatot nem von szükségképpen maga után. Ennek ellenére az egészségügyi tárcánál előkészület alatt áll az új szabályozás kidolgozása. Az egyén alkotmányos jogát és az Alkotmánybíróság érvelését tiszteletben tartva, természetesen nem tervezzük, hogy a jogszabály megtiltsa a családtervezési célú meddővé tételt. Ugyanakkor felhívom figyelmét képviselő úrnak az Alkotmánybíróság elnökének nemrégiben tett nyilatkozatára, miszerint az Alkotmánybíróság elfogadhatónak tartaná a 35 évhez kötött szabályozás alacsonyabb életkorhoz kötését.
(9.30)
Az én álláspontom ebben a kérdésben az, hogy az új szabályozásnak összhangban kell állnia az önrendelkezéshez való alkotmányos joggal, az állam egészség- és ifjúságvédelmi kötelezettségével, de az orvosoknak is biztosítani kell azt a jogot, hogy lelkiismeretükkel ellentétes tevékenységre ne lehessen őket kényszeríteni.
A garanciális feltételek biztosításának kidolgozására elkészült a szakmai javaslat. A tervezett szabályozás az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően nagy hangsúlyt fektet a részletes írásbeli felvilágosításra, a tájékozott beleegyezéshez szükséges valamennyi információ megadására és a cselekvőképtelen személyek garanciális védelmére.
Tisztelt Képviselő Úr! Ez a téma abba a körbe tartozik, amelyben szükség van társadalmi vitára és lehetséges társadalmi megegyezésre. Csak olyan jogszabály születhet, amely nincs ellentétben közös értékeinkkel. A kormány célja az, hogy ebben a kérdésben társadalmi konszenzus alakuljon ki, és új, az alkotmánynak is megfelelő megoldás szülessen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés