DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Jó lenne, ha nem keresztelné át a feketét fehérre. Három témában, azt gondolom, igen jelentős melléfogás volt a hozzászólásában.

Nincs olyan intézkedés, nem volt olyan intézkedés, ma sincs, amely 2006. január 1-jétől az ön által hivatkozott luxusautókat olcsóbbá tette volna. Az történt, amire ön most hivatkozott a beszédében, valaki nem vette észre, hogy amikor megtörtént a 25 százalékos áfa 20 százalékra csökkentése, akkor a regisztrációs adóban éppen a nagy értékű járműveknél visszatettük azt a terhet, azaz az adóteher nem változott ezen járműveknél.

(19.40)

Ezt csak azért mondom, nehogy úgy maradjon meg bárkiben, hogy ennek hatására csökkent volna a közteherviselése ezen járműveknek.

Felolvasok három számsort azért, hogy a nyilvánosság is megismerkedjen ezekkel, mert képviselő úrnak egy érvelése meglehetősen falsra sikeredett. 15 százalékos kulcs mellett az evában 100 forint bevétel 102 forint jövedelmet eredményez az adózónak; 25 százalékos kulcs mellett az evában 100 forint bevétel 90 forintos jövedelmet eredményez; 35 százalékos fiktív kulcs mellett 100 forint bevétel 78 forint jövedelmet eredményez. Ugyanekkor a költségvetés bevételei -2, 10 és 22 forint. Ezt csak azért mondtam el, mert szerettem volna azt a vitát minél hamarabb lezárni, hogy 25 százalékkal már nem éri meg az eva. Higgyék el, még több mint 15 forinttal több így is, ami ott marad az adózónál, mint ha nem az evás módszert választaná. Egyébként pedig, ha azt akarja választani, akkor szeptembertől megteremtődik a lehetősége, hogy visszamehet a normál adózási eljárásba. Nem járnak rosszul ezzel.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu