GÚR NÁNDOR (MSZP): Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem két kétperces Vígh Ilonára hivatkozott. Az én bevezető gondolataimat is ő indítja meg. Azt mondta Vígh Ilona, hogy nagy a jólét, vissza kell venni belőle. Szeretném mondani, hogy a 2002 és 2006 közötti időszakban azok az intézkedések, amelyek tényleg ennek a jólétnek a kialakulását szolgálták, igen nagy erőfeszítéseket kívántak meg az előző kormánytól. Tényszerű és valós helyzet az, hogy ezek az erőfeszítések pénzben többet kívántak meg, mint amit a magyar gazdaság elő tudott állítani.
Nem véletlenszerű tehát az, hogy egy olyan helyzet állt elő, amely helyzet következtében némi kiigazításra sort kell keríteni. Azt hiszem, ebben a Házban, talán a Házon kívül sem vitatják ma sokan azt, hogy erre a kiigazításra mindenképpen szükség van. A kérdés az, hogy a kiigazítás mikéntje hogyan történik, és ennek kapcsán van előttünk három törvény jelen pillanatban, amelyet tárgyalunk.
(18.20)
Azt gondolom, akármilyen aspektusból, akármilyen szemüvegen keresztül nézzük is a történetet, legyen az a gazdaság szereplői oldaláról a munkaadók vagy éppen a munkát vállalók irányából, mind a ketten, mind a két szegmentum, gondolom, úgy gondolkodik, hogy alapvetően a tisztességesség irányába kell elmozdulni e tekintetben. Ez alatt azt értem, hogy a vállalkozások döntő többsége és meghatározóan döntő többsége meggyőződésem szerint, akik ma Magyarországon tisztességesen tevékenykednek, tisztességesen foglalkoztatnak, tisztességesen adóznak, és sok minden mást csinálnak, ők is úgy gondolkodnak, hogy mindenki más, aki ma ezt nem ekképpen teszi, az ekképpen tegye a későbbiekben. Ha egy példát mondok rá a most előttünk szereplő törvények közül a házipénztár adóztatására hivatkozva, akkor látható, hogy van ennek megfelelő - idézőjelbe tett - jogalapja.
Hiszen a házipénztár nem másról szól, mint egy olyan készpénzállomány biztosításáról, ami a normális működéshez hozzáillesztődik, annak a szükséges hátterét rajzolja meg. És látható módon az elmúlt időszakban voltak olyan vállalkozások, amelyek a házipénztárakban nem ennek megfelelő pénzmennyiségeket helyeztek el, hanem ettől jóval többet, és a feltételezések - és majd a tények ezt alá fogják támasztani nagy valószínűség szerint - azt mutatják meg, hogy ezek a pénzek messze nem azt a célt szolgálták, amit szolgálniuk kellett volna, hanem vagyongyarapodást szolgáltak, ráadásul úgy, hogy mondjuk, osztalékadó megfizetése nélkül vették ki ezeket a pénzeket a házipénztárból.
Azt gondolom, ez azokkal a vállalkozásokkal szemben, akik tisztességes módon tevékenykednek, így foglalkoztatnak, nem feketén, megfizetik azokat az adókat, amelyeket meg kell fizetniük, azokkal szemben nem túl korrekt. Azt gondolom tehát, hogy jó az a fajta intézkedés, amely egyre inkább abba az irányba próbálja sodorni és terelni a vállalkozások teljes körét, hogy igenis amit meg kell fizetni egy országban a vállalkozások messze többségének, azt annak a kisebbségnek is meg kell fizetni, aki ez alól ki akar bújni. Ugyanígy példák sokasága mondható nyilván a munkavállalói oldal tekintetében is, akár a feketefoglalkoztatás és egyéb más kérdések vonatkozásában. A példát csak és azért mondtam, mert azt hiszem, hogy ezen keresztül érthetővé válik az, hogy miért is kell olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyek a későbbiekben vélhetően elkerülhetővé tudják tenni azt, hogy ilyen fajta módon ki lehessen bújni a törvények által megállapított megfizetési kötelezettségek alól.
Ami viszont pozitív és ennek a mostani törvényi előterjesztési csomagnak a hátterében is meghúzódik, hogy nem igaz az, hogy csak és olyan típusú megszorításokkal párosul, amelyek mind a munkaadóknak, mind a vállalkozóknak, mind pedig a munkavállalóknak a hátrányát szolgálja. Nem, messze nem igaz, hiszen példaként csak és a személyi jövedelemadón keresztül: 1 millió 700 ezer forintig az alsó sáv szélesedik a 18 százalékos kulcs megmaradása mellett.
Vagy hozzá lehet tenni azt, hogy a fejlesztési, befektetési kedvezmények gyakorlatilag olyan értelemben alakulnak, hogy a foglalkoztatás lehetőségeit egyre inkább ösztönzővé teszik. Vagy mindezek mellett azt is meg szeretném említeni, hogy vannak olyan célzott támogatások, amelyek pontosan azokat a célcsoportokat közelítik meg, akik a leghátrányosabb helyzetben vannak. A leghátrányosabb helyzetű térségekben lévő, leghátrányosabb helyzetű sajátosságokkal bíró munkavállalók foglalkoztatása esetén extratámogatásokat biztosítanak.
Azt gondolom, ez a fajta szolidaritás szükségszerű, ugyanúgy, mint ahogy nyugodt lelkülettel vállalom azt, hogy az a fajta szolidaritási adó, amely különadóként kerül bevezetésre, vállalható a 6 millió néhány százezer forintos összjövedelem feletti értékhatár megfizetése mellett. Ilyeténképpen tehát azt hiszem, nyugodt lelkülettel ajánlhatom a Háznak elfogadásra, persze néhány kiegészítéssel, pontosítással ezeket a törvényeket.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés