DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mainál takarékosabb elhelyezés és a minisztériumok közötti szorosabb szakmai együttműködés érdekében kialakításra kerül egy magántőkéből épülő, hosszú távra bérelhető kormányzati negyed - olvashatjuk a megszorító csomag tervezett intézkedései között. Hivatalos állítás szerint a mostani irodatérnek a fele is elég lesz, azaz 350 ezer négyzetméter helyett, mondjuk, mintegy 160 ezer.
Azt is mondják, hogy a szóban forgó területet a közeljövőben pályázat útján választják ki, annak ellenére, hogy a tavalyi év során a kormány megrendelésére több tanulmány is készült ebben a témában, és ezek erősen behatárolták a szóba jöhető területet, külön hangsúlyozva ezek közül azokat, amelyek pillanatnyilag állami tulajdonban vannak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt hét végén pedig már arról is beszéltek, hogy hamarosan megkezdik a kormányzati intézményeknek jelenleg otthont adó, nagy értékű belvárosi ingatlanok értékesítését.
Nos, az elképzelés a minisztériumok integrációját illetően bizonyára jó ötlet, de képtelenül rossz lehet minden más szempontból. Áttekintve a nemzetközi gyakorlatot, megállapítható, hogy nem található egyetlen olyan ország sem, amelyik bérelt kormányzati épületben működne. Elgondolkodtam, vajon hogyan ítélnék meg azt, aki azzal állna elő, mondjuk, Washingtonban, hogy lízingeljék a Fehér Házat vagy adják el a Pentagont. Egy ilyen javaslat bizonyára köznevetség tárgya lenne nemcsak Washingtonban, de nyugodtan állíthatjuk, Párizsban éppúgy, mint Moszkvában. Tessék végiggondolni, milyen megalázó, az államiságot nevetségessé tevő helyzet lenne, ha a háziúr úgy gondolhatná, hogy mondjuk, felmondja a bérletet, a miniszter pedig szíveskedjék a csapatával oda vonulni, ahová akar!
Tisztelt Képviselőtársaim! Persze itt elsősorban nem a nevetségesség a meghatározó, hiszen attól sokkal, de sokkal fontosabb kérdés is van, mégpedig a szuverenitás. Vajon ki vállalhat felelősséget a nemzetbiztonsági kockázatokért, ha a tárcák vezetői és irányító testületei bérirodákban tevékenykednek? Máris van ilyen probléma! Tessék végiggondolni, micsoda előnyt élveznének azok a szemfüles cégek, amelyek idejekorán értesülhetnének egyes minisztériumok álláspontjáról, például vadászgépek beszerzése esetén vagy gyógyszerügyben, esetleg nagyberuházások előkészítő fázisában! Egy szó mint száz: felbecsülhetetlen politikai és gazdasági kockázata van egy bérirodaházban működtetett államvezetésnek.
Tisztelt Ház! Bizonyára senkit nem lep meg az itt jelenlévők közül, hogy a törvények egy ilyen beruházás megkezdése előtt szakhatóságok tucatját érintő egyeztetési, engedélyeztetési eljárássorozat végrehajtását írják elő. Az MTI megkérdezte a Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságának, a várostervezési és városképvédelmi bizottságnak az elnökét, valamint Budapest leköszönt főépítészét, hogy mi történt ezzel kapcsolatban. A válasz lehangoló volt: egybehangzóan állították, semmilyen egyeztetés nem volt eddig a főváros és a kormányzat között ebben a témában.
Pedig, tisztelt képviselőtársaim, gondolom, nem kell hangoztatni, hogy erre mekkora szükség lett volna - bizony, nagy. Nehogy megismétlődjenek a Margitszigeten zajló uszodabővítés során elkövetett hibák és mulasztások! Le kellene egy kicsit állni ezzel a kapkodással, legalább addig, amíg hitelt érdemlően kidolgozzák, hogy mindez mekkora egyszeri beruházási költséggel járna, hogy a kormány honnan és hogyan tudná ezt előteremteni, hogy milyen összeggel lehetne ütemezett befejezés reményével egy ilyen programot megkezdeni és kivitelezni, hogy mennyibe kerülne egy ilyen, minden szempontból korszerű épületegyüttesnek az éves üzemeltetése, és hogy mindez mekkora költségmegtakarítást jelentene, mondjuk, a jelenlegi épületek más típusú hasznosítása és nem eladása esetén.
Míg ez nem történik meg, bizony le kellene állni, nehogy késő legyen, nehogy eleméssze (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mindazt a csodálatos értéket egy átgondolatlan megszorító csomag, amit őseink a századok során számunkra felhalmoztak.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés