DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Jauernik képviselőtársam gondolatmenetét folytatnám. Véleményem szerint Hargitai képviselőtársam teljes mértékben félreérti ezt a törvényjavaslatot, tudniillik a törvényjavaslat nem változtat a 44/A. § (1) bekezdésén. Az továbbra is úgy kezdődik, hogy a helyi képviselő-testület, és azután felsorolja számos pontban az önkormányzatok alapjogait. Rögtön meg kell jegyeznem, hogy Európában egyedülálló, egyébként ez pozitívum, hogy egy alkotmány az önkormányzatok részére alkotmányos alapjogokat biztosít. Ehhez hasonló megfogalmazás csak a portugál alkotmányban található, de az is jóval visszafogottabban deklarál kollektív jogokat. Az előterjesztett törvényjavaslat mindezen az égvilágon semmit nem változtat.

A másik megjegyzésem az volna, hogy a közigazgatási szakma régóta bírálja a különböző színezetű kormányokat a szétaprózott községi önkormányzati hálózatért. Valahányszor ilyen ellenvetésekkel tudományos viták, konferenciák során találkozom, mindig az volt a véleményem, hogy Magyarországon lehetetlen politikailag és gazdaságilag is, hogy felszámoljuk a mai települési önkormányzati rendszert. Semmilyen bújtatott elképzelés erre vonatkozóan nincs. A Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének is az az egységes álláspontja, hogy nagyon hosszú távon fenn kell maradnia a kistelepülések önkormányzatainak is. Olyan szándékot, amelyet képviselőtársam megfogalmazott, nem lelhet fel a mostani kormánypártok soraiban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Egyes szakértők - nem pártszakértők, hanem tudományos szakértők - ilyen álláspontot természetesen kifejtettek már.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu