KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! Közös figyelmünk középpontjában, mondhatom így a parlament mindkét oldala nevében, a gyermek áll. Ezért tehát nem gondolom elszólásnak elnök úrnak a megszólítását, hiszen mondhatta volna ezt a hozzászólást a parlament patkójából más képviselő is. Abban reménykedem, hogy a gyermekek ügyéért érzett felelősség közös nemzeti ügy, és ebből indul ki a kormány akkor, amikor igyekszik olyan viszonyok között is, amikor takarékoskodnunk kell a közpénzekkel, többletforrásokat biztosítani e területen, ennek a prioritásnak így, ilyen módon is érvényt szerezni.
Az idén például csak a nyári szabadidő-eltöltés pályázati támogatására több mint félmilliárd forintot fordítunk különféle pályázatok formájában, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramon, a regionális ifjúsági tanácsokon és más programalapú támogatásokon keresztül. Tudniuk kell, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb gyermek- és ifjúsági üdülőközpontja, Zánka a költségvetési törvényben közös akaratunkból adódóan 370 millió forintos támogatást élvez ezen felül, pont ezen célok támogatására. Ezek az intézkedések járulnak ahhoz hozzá, hogy több tízezer gyermek nyári elfoglaltságát nemcsak a gyermekmegőrzés kategóriájában, hanem egy valóságos értékteremtő és kultúraközvetítő nyári elfoglaltság keretében tudjuk szervezni.
Annak érdekében, hogy ne legyen ellátatlan gyermek, erősítettük, növeltük a gyermekétkeztetés normatív kedvezményét, és ezt kiterjesztettük a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek teljes körére. Tudniuk kell, hogy 2002 óta emellett egy külön program is működik. Ez a külön program 2002-ben először lehetővé tette a nyári gyermekétkeztetés támogatását, akkor 200 millió forintból 700 településen 30 ezer gyermek számára, 2005-ben már 300 millió forintból 1437 önkormányzat, majd' 70 ezer gyermek számára. Idén még tovább léptünk, hiszen akkor ekkora létszámra ez tíznapos pluszellátást tudott biztosítani, az idén pedig 1,2 milliárd forintból 130 ezer gyermek nyári étkeztetését tudjuk az önkormányzatok szervezésével támogatni.
(9.10)
Így ebben az évben azok az önkormányzatok, amelyek ezt a támogatást igénylik és szervezik, a külön étkeztetést a rászoruló gyermekek számára a július 17. és augusztus 31. közötti időszakban, 30 munkanapon keresztül tehát - elsősorban a tíz év alatti gyermekek számára a napi egyszeri meleg étkeztetést - biztosítják kormányzati támogatásból. Azt tartjuk fontosnak ugyanakkor, hogy itt ne csak egyfajta étkeztetési támogatás legyen, étkeztetésszervezés, ez is nagy dolog, mert kifejezi a társadalom figyelmét és azt a közös akaratunkat, hogy nem maradhat figyelem nélkül rossz sorban, nehéz anyagi helyzetben nevelkedő gyermek a nyári hónapokban sem. Nos, ezen túl azt is megoldottuk, hogy ebben az étkeztetési, viszonylag rövid időszakban biztosított legyen a gyermekek felügyelete, foglalkoztatása. Arra kértük fel a szociális és gyámhivatalok vezetőit, az önkormányzatokat, hogy igyekezzenek megvalósítani az étkeztetésben részt vevő gyermekek napközbeni felügyeletét, ezzel is tehermentesítve a családokat, nemcsak szociális, hanem bizonyos kulturális és értékteremtő, értékközvetítő kötelezettséget is felvállalva.
Ezek azok a konkrétumok, amelyek kifejezik közös szándékunkat, hogy úgy, ahogy a családokban is, úgy a nemzet egésze és a kormány számára is a figyelem középpontjában a gyermek, tehát egy jövőorientált magatartás, társadalomkép legyen.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés