DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Törvénytelen kinevezés történt: Békés megye képviselő-testületének 2006. május 5-ei ülésén "igazgatói pályázatok elbírálása" napirendi pont szerepelt, ezen napirendi pontban foglalkozott a Békés megyei fogyatékosok ápoló-gondozó otthona békéscsabai igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatok elbírálásával. Az álláshelyre két pályázat érkezett.

A kinevező megyei önkormányzat hivatala levélben fordult Göncz Kinga akkori esélyegyenlőségi miniszterhez egyetértési jogának gyakorlása tárgyában. A 2006. május 5-ei megyei közgyűlés a miniszter egyetértése nélkül hozott döntést. A döntéssel kapcsolatban az ülésen több alkalommal is szót emeltünk, jeleztük mind a szakmai, mind az ülésvezetési hiányosságot és szabálytalanságokat, mind pedig a törvényi kötelezettségek betartásának a hiányát, többek között a közalkalmazotti tanács véleménye figyelembevételének az elmaradását.

Most végső megoldásként önhöz fordulok a szülők és az ott dolgozó szakemberek kérésének is megfelelően. Kérem szíves tájékoztatását, miként fordulhat elő, hogy a megyei közgyűlés MSZP-s elnöke a sorozatos szabálytalanságok, törvénytelenségek mellett hozta meg döntéseit a testület MSZP-SZDSZ-es többségével, az előző miniszter egyetértési jogának gyakorlását messzemenően figyelmen kívül hagyta, úgy tűnik, a kinevező sajátos céljai érdekében. Hogyan kívánja orvosolni elődje hibáját?

Kérem ebben megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu