KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Magam is úgy látom, ahogy ön fogalmaz, hogy egy szándékában is és megvalósítási módjában és megvalósítási esélyében is sokkal hatékonyabb, és a betegek számára egy nagyobb hozzáférést, jobb esélyt biztosító rendszert sikerül július 1-jével útnak indítani.
(16.30)
Tudniuk kell, hogy az egyéni gyógyszerkeret megállapításának szabályai lehetővé teszik azt is, hogy ellenőrzött módon alakuljon ki az egyén, a közgyógyellátott számára felhasználható gyógyszerkeret, hiszen a háziorvos igazolását követően a megyei egészségbiztosítási pénztár határozza meg a felírt gyógyszerre és annak a referenciatermékére vonatkozó ár alapján a gyógyszereket. Ha ez a keret valamilyen év közbeni változás miatt nem volna elegendő, merthogy a betegsége, a krónikus betegsége más ellátást igényel, és ez legalább havi egyezer forintos eltérést mutat, akkor megvan a lehetőség a keret újbóli meghatározására is.
A rendszer ilyen értelemben tehát fogyasztócentrumú, emberközpontú, igyekszik követni azokat a változásokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyek előfordulhatnak az életben.
Köszönöm, elnök úr, a megértését.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés