KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik két törvényjavaslat, amelyekben foglalt javaslatok egy része korrekció, egy részének persze érdemi tartalma van, egy része pedig szorosan illeszkedik ahhoz a csomaghoz, amelyet a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében el kívánunk fogadni. Én ebből néhány elemre szeretnék most kitérni a felszólalásomban. Amivel nem foglalkozom, azzal egyetértek a javaslatban. Szeretném, ha képviselőtársaim előbb hazamehetnének, ezért aztán visszafogom magam majd a felszólalásom során. (Szórványos derültség a Fidesz soraiban.)

Kezdeném mindjárt a kárpótlással kapcsolatos elemekkel. Ezzel egyetértek, nem is akarom ragozni, annyit szeretnék csak megjegyezni, hogy 1990-ben a kárpótlási törvények megalkotásának útjára léptünk, 16 év telt el, még mindig képtelenek vagyunk ezt a folyamatot befejezni. Úgy látszik, már így fogunk maradni.

A második megjegyzésem a költségvetési törvénnyel kapcsolatban, hogy itt viszont szeretném az egyet nem értésemet kifejezni. Tulajdonképpen Domokos László már utalt a problémára, bár némileg máshonnan közelítette meg. Az, hogy az APEH és a vám- és pénzügyőrség esetében összekötjük a bevétel beszedésének a sikerességét a díjazással, egy kicsit nekem problematikus, de még elfogadhatónak tartom. Viszont azon szervezetek esetében, amelyek büntetnek, összekötni a bevételt a büntetésül kiszabott és beszedett összegekkel, hát ez nekem probléma. '94-98 között már volt olyan javaslat - persze a rendőrség esetében -, hogy a bírságból befolyó összegeket használhassa fel a szervezet a működtetésére. El lehet képzelni, hogy mi lenne, ha ezt így csinálnánk: a rendőrök elözönlenék az utcákat, és mindenkit megbírságolnának, aki szembejön.

Most azt tévesztjük szem elől, hogy általában az állam által szervezett ellenőrzésnek az a feladata, hogy felhívja az ellenőrzött figyelmét arra, hogy szabálytalanul működik vagy hibát vét a szabályozás során, és ilyen módon segítse őt a helyes, törvényes, szabályos működés irányába, és ha ezt nem teszi, akkor a következő alkalommal már lehet bírságolni. Ez a feladata az Állami Számvevőszéknek, és így működnek helyesen - ha így működnek - az APEH ellenőrei, így kell működnie az összes többi ellenőrző szervezetnek. Abban a pillanatban, ahogy azt mondjuk, hogy bírságolj és üdvözülni fogsz, ezek be fognak indulni, és mindenkit megbírságolnak, aki szembejön, és ettől kezdve már nem az a cél, hogy működjön szabályosabban, törvényesebben az ellenőrzött, hanem az a cél, hogy az ugyan mindegy, hogy ő mit csinál, az a lényeg, hogy szedjünk be tőle bírságot.

Azért tudom ezt most elmondani, mert ezzel én foglalkoztam már az idei költségvetési törvény megszavazásakor is, és akkor az akkor még a törvényben ugyanígy benne lévő hasonló passzusok némi módosuláson mentek keresztül. Most ugyanez az ügy visszajön a parlament elé, és megint szembe kell néznünk ezzel a problémával itt a parlamentben, és azt gondolom, hogy ez egy helytelen út, amin a szabályozás, illetve a törvényhozás éppen járni akar.

Költségvetési törvény ügyében reagálnék a méltányossági nyugdíjjal kapcsolatban elmondottakra. Egyrészt természetesen az lenne az igazi, ha mindenkinek olyan jó lenne a nyugdíja, hogy nem lenne szükség méltányossági nyugdíjak osztására. Másrészt, ha meg aztán valaki végiggondolja, hogy milyen helyzetek adódnak a nyugdíjasok számára, akkor belátja, hogy adott esetben bizony erre a mérlegelésre szükség van, és ezt ezek után nem lehet másként megtenni, csak egyedi módon mérlegelve. A javaslat tulajdonképpen ennek a kereteit azért emeli, mert szembe kellett nézni azzal a helyzettel, hogy az igények egész egyszerűen azért kielégíthetetlenek, mert valóban nagyon sokan vannak olyanok a nyugdíjasok között, akik nagyon nehéz körülmények között élnek. Szerintem ezt normatív szabályozással megoldani nem lehet.

A Fidesznek sem sikerült, bár valóban tett egy jelentős lépést az alacsony nyugdíjak emelésére akkor (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Lesz is!), amikor egyébként nem tartotta be azt a törvényt, ami a nyugdíjak általános emelésére vonatkozott volna. Fönt elszedte a nagy részét, lent pedig szétosztotta a kisebbik részét. Bár megjegyzem, ez sem egészen igazságos; igaz, azoknak a problémáját, akik nagyon régen mentek nyugdíjba, valamilyen módon enyhíti, ugyanakkor azonban igazságtalan azokkal szemben, akik meg azért kapnak magasabb nyugdíjat, mert több volt a befizetésük, és akkor a néhány év elteltével egyszer csak kiegyenlítődik a különbség közöttük, és nem biztos, hogy ez így már gömbölyű.

Ami a Nemzeti Autópálya Rt.-vel kapcsolatban felvetett problémát illeti, egyrészt, ami a lehetséges privatizálást illeti, nekünk azzal az égvilágon semmilyen bajunk nincs, csak szeretném leszögezni. A javaslat azt akarja elérni, hogy továbbra is maradjon meg finanszírozható módon az autópálya-építési program, ugyanakkor próbáljuk meg a költségvetés adott kereteit belül tartani azon a mértéken, ami aztán a későbbiek során elvezethet egy konszolidált és az Európai Unió, illetve az euróbevezetés követelményeinek is megfelelő költségvetéshez. Nagyon bízom abban, hogy megtaláljuk a törvényes, az EU számára is elfogadható megoldásokat, amelyek a költségvetés szempontjait is képesek igénybe venni.

A vitában az államháztartási törvény módosítására áttérve, szerepel a közalapítványokkal kapcsolatos probléma, és megint azt kell mondanom, hogy érzem én is, hogy itt lehet gond. Hozzáteszem rögtön, hogy nem ott, ahol Mádi képviselőtársunk mondta, mert ugye egyrészt az Útalap nem közalapítvány volt az én ismereteim szerint.

(20.10)

Másrészt az Útalapot törvény hozta létre, vagyis ez a törvény éppen nem vonatkozna a megszüntetésére. Harmadrészt az Útalap megszüntetésével két probléma volt: az egyik probléma, hogy a benzin árába foglalt összeg ment be az Útalapba, és aztán ebből a pénzből fejlesztettük az úthálózatunkat, illetve ebből költöttünk az országos közutak, illetve az önkormányzati utak felújítására is. Amikor az Útalap megszűnt, akkor a benzin árát nem csökkentettük, vagyis ez a keret megmaradt, és ezt viszont a Fidesz visszaemelte a költségvetésbe, majd nem útépítésre költötte, hanem a saját céljaira. (Domokos László: Ez nem igaz!)

Ennek az lett a következménye - már a saját célok alatt most a saját politikai célokat értem természetesen -, hogy útfelújításra, útkarbantartásra lényegében a Fidesz-kormányzás kezdetétől lényegesen kevesebb pénzünk volt, mint amennyire az országnak szüksége lett volna. Hadd mondjam, hogy egyes számítások szerint 1998 és 2002 között az aszfaltfelhasználás mintegy 40 százalékára esett vissza a megelőző négyéves kormányzati ciklusnak, ami mutatja, hogy már abban a ciklusban mennyire visszaesett például a fejlesztés és a felújítás. És aztán ez az összeg azóta is hiányzik, pedig mostanra már becslésem szerint évente 400 milliárd forint kerülne az Útalapba a benzin árából, és ebben az esetben nem lenne problémánk az autópálya-finanszírozásokkal és a költségvetés megfelelő hiányával sem.

Mádi László hivatkozása - bár ennek utána kellene néznem, most hallottam, és nem volt időm - nem állja meg a helyét a Terror Háza Múzeum esetében sem, mert ha jól emlékszem, törvény hozta létre azt a közalapítványt, vagyis ennek a törvénymódosításnak az értelmében az nem szűnik meg, hanem továbbra is fennmarad, vagyis sanda politikai szándékot emögött sejteni nem helyes.

Ugyanakkor viszont nekem is van problémám az előterjesztéssel. Az egyik az a csokor, amit Kormos Dénes az oktatási és tudományos bizottság nevében elmondott: az egy helyes törekvés, törekedjünk arra, hogy ha a közalapítvány csak azért jött létre, hogy ott embereket el lehessen helyezni, és egyébként az állami pénzt oda kivisszük, aztán ott egyesek jól élnek a közpénzből, és kiviszik a költségvetés kontrollja alól, ha ez van, akkor ezt a gyakorlatot tényleg szüntessük meg. Ugyanakkor viszont vannak olyan közalapítványok - erről beszélt Kormos Dénes képviselő úr -, amelyek mögött viszont a civil társadalomnak különböző csoportjai szerveződnek, és az állam szempontjából vagy a közérdek szempontjából vagy a közjó szempontjából fontos tevékenységet végeznek. Én most nem látom át, hogy amikor egy ilyen egyszerű szabállyal megpróbáljuk ezeket megszüntetni, akkor vajon nem teszünk-e bizonyos területeken jóvátehetetlen károkat. Ezért ebből a szempontból mi még az előterjesztést vizsgálni kívánjuk.

Az utolsó megjegyzésem a törvénnyel kapcsolatban; itt még egyszer elmondanám persze, hogy nekünk a privatizációval úgy általában semmilyen problémánk nincsen, és helyesnek tartanánk, ha az állam azt a vagyont tartaná meg, ami az alapfeladatai ellátásához szükséges, a vállalkozói vagyonát pedig privatizálná és rábízná a piacra, de hát ez egy régi vita a politikai szereplők között; csak rögzítettem ismét a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontját. A Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó törvény módosítását támogatjuk, mert a célja a vállalkozások számára egy olyan bank létrehozatala, amelyik képes az egyablakos ügyintézés eszközrendszerének alkalmazásával hozzásegíteni őket a jobb hitelfelvételi lehetőséghez és a kevesebb adminisztrációhoz.

A felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban viszont megint csak azt kell mondanom, hogy van aggályunk. Nevezetesen az, hogy ez a javaslat, ami itt most szerepel két rövid bekezdésmódosítással, súlyosan csorbítja megítélésünk szerint az egyetemek, főiskolák autonómiáját, ezért itt ezen a ponton módosító indítványt szándékozunk beadni, amelynek az a célja, hogy maradjon meg az a szabályozás, amit a felsőoktatási törvényben hosszú viták után elfogadtunk, és a szabályozás ne mozduljon olyan irányba, ami azt tartalmazza, hogy a jelentős autonómiával rendelkező felsőoktatási intézményeknek szinte minden gazdasági mozzanathoz engedélyt kell valakitől kérniük.

Összességében az említett problémákkal, illetve módosítási törekvésekkel frakciónk a beterjesztett két törvényjavaslatot megszavazza majd.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu