DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Én arról beszéltem, hogy a miniszterek is politikusok, és a helyi önkormányzatban is nagyon sok helyen politikusok ülnek, ön pedig a szakemberekről beszélt. Én például, amit ön mondott, azzal a tekintetben egyetértek, hogy még a külső bizottsági tagokat, akik általában szakemberek, és azért hívjuk be külső bizottsági tagként - mert nem választott politikusként kerülnek be a testületbe -, hogy többet kapjanak, mint ami itt le van írva; ez a havi 8-10 ezer forintos bruttó megalázó, amit itt néhány településen ajánlanak ebben az előterjesztésben.
Azt mondom, az álszent gyakorlat, még akkor is, ha a miniszterelnök milliárdos, és jótékony célra fordítja a fizetését. Tudom, ez bankárkormány volt korábban, utána milliárdoskormány lett jelenleg, mert volt és van benne néhány belőlük, de azt kell mondanom, az összes tisztségviselő azért nem milliárdos, ugyanolyan paraméterekkel rendelkezik, mint amilyen esetlegesen ön vagy jómagam.
Én azt mondtam: amikor az állam magán kezdi a spórolást, akkor ne azzal kezdje, hogy megemeli a miniszteri fizetéseket, vagy megemeli a szakállamtitkárok fizetését, miközben egyébként arról papol, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a külsős bizottságok tiszteletdíját 0,2 százalékkal, 0,3 százalékkal meg néhány százalékkal csökkentse.
Egyetértek azzal, hogy a versenyszférának komoly elszívó hatása van. Tehát ma a közigazgatásban nagyon nehéz kifejezetten jó szakembereket találni. Nagyon sokan hivatástudatból, azért, mert itt kezdték, és a szakmát fontosnak tartják, ülnek a minisztériumokban, noha bármilyen gazdasági társaságnál a pénzük háromszorosát keresnék. De én nem erről beszéltem. Én a politikusokról, a tiszteletdíjjal rendelkező helyi kommunálpolitikusokról beszéltem.
Azt mondtam, hogy az egyik helyen felfelé mennek a díjak, a másik helyen lefelé. A kormánynál felfelé mentek száz százalékkal négy év alatt, önök meg most azt mondják, ott spóroljunk helyben, verjük el a port a helyi képviselőkön, sírjunk együtt, vagy nevessünk együtt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés