DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány arra tett javaslatot, hogy tegyük meg az első lépést az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentése felé, és elindultunk ezen az úton. Örülök, hogy ezzel a céllal valamennyi parlamenti párt egyetértett. A kormány nyitott azokra a javaslatokra, amelyek arról szólnak, hogy a megyei jogú városok lakói is szavazhassanak a megyei közgyűlések tagjaira, bár ehhez újra kell gondolni az önkormányzati törvényben a megyék és a megyei jogú városok közötti kapcsolatokat is.
Nem tudjuk támogatni ugyanakkor azokat az elképzeléseket, amelyek meg kívánják őrizni a megyei közgyűlés választásánál a tízezer fő alatti és feletti települések külön-külön fönnálló választókerületeit. Egy arányos választási rendszerben nem megengedhető az, hogy három mandátumot lehessen egy választókerületben megszerezni, mivel ez egy mandátum megszerzéséhez a választók egyharmadának támogatását kívánja meg. Ez már nem arányos, hanem sok szempontból többségi választási rendszer lenne, az pedig alkotmányosan megengedhetetlen, hogy Hajdú-Bihar megye lakói arányosan, míg Keszthely város lakói többségi rendszerben válasszanak megyei közgyűlési tagokat.
A vitában többször előkerült Pest megye problémája. Tisztában vagyok azzal, hogy a megszerezhető mandátumok száma nem lehet teljesen lakosságarányos, mivel az ország településszerkezete, Budapest és Pest megye túlsúlya ezt lehetetlenné teszi. Olyan megoldást viszont nem tudok támogatni, amely Pest megyének több képviselőt biztosít, mint a kétszer nagyobb lakosságszámú Budapestnek.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(13.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés