SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A kioktatást köszönöm, természetesen nem fogadom el. Azt azért jó, ha mindannyian elismerjük ebben a tárgykörben, hogy az összes eddigi megszólaló azt mondta, hogy érdekes és fontos ez a jogterület, de sokkal szélesebb módon kellett volna vele foglalkozni, és ezért vannak benne olyan kicsi hiátusok, amiket mindannyian érezhetünk. De igaza van, Göndör úr, mondjunk egy másik, életből vett példát: a Bárándy és Társa Ügyvédi Irodával kapcsolatban azonnal nagyon komoly összeférhetetlenségi dolgok fognak kialakulni - azt hiszem, ebben a tárgykörben nem is kell mondani -, és lehet, hogy az ifjabb Bárándy úr nem is tudja, hogy az ügyvédi irodának bizonyos más ügyvédei olyan ügyekben vállalnak el képviseletet az összeférhetetlenségi szabályokban érintett módon, amelyek vele összeférhetetlenek lesznek, majd pedig utána valaki ezt ügyes módon kikutatja, és vele szemben eljárást fog kezdeményezni.

Azt gondolom, vannak a szabálynak egyébként már most is jelen lévő dolgai, amelyek elsősorban az országgyűlési képviselőkre most is nagyon kemény és konzekvens szabályokat tartalmaznak az összeférhetetlenségre vonatkozóan. Azt jegyeztem meg, amikor felszólaltam, hogy a hozzátartozókkal kapcsolatban nem biztos, hogy ezek a megfogalmazások mindig pontosak, és mindig el fogják érni azt a célt, amit a szabályozás érint.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu