DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat vitájának ez a második napja. Az előző vitanapon a vezérszónoki felszólalásomban már részletesen elemeztem azokat a szempontokat, amelyek alapján a kormány az önkormányzati reformra vonatkozó javaslatát beterjesztette. Nem voltak azonban jelen mindnyájan fideszes képviselőtársaim közül azon a napon, akik most felszólaltak ebben a témakörben, és hiányolták azokat az alapvető tényezőket, amelyek ennek a reformjavaslatnak, mindenekelőtt a választott regionális önkormányzatok létrehozására irányuló indítványnak a kérdéskörében negatív álláspontot foglaltak el.
Melyek valójában ennek a törvényjavaslatnak és ezen belül különösen a választott regionális önkormányzatok létrehozására vonatkozó indítványnak a sarokpontjai? Melyek a célok? - hogy Babák Mihály képviselőtársam szóhasználatát átvegyem.
Babák Mihály képviselőtársam azt állította, hogy egy ilyen nagy léptékű reform esetében pontosan tudnunk kell a célokat, a feladatokat, a szervezetet és a finanszírozást. Teljes mértékben igaza van, csak azt nem vette tekintetbe, vagy nem vette észre, hogy a törvényjavaslat ezeket jórészt tartalmazza, a kormánypárti képviselők és mindenekelőtt a miniszter asszony felszólalásai pedig azokat a mögöttes információkat is nyújtották, amelyek nyilvánvalóan egy normaszövegbe nem építhetők be, illetőleg egy normaszöveg indoklásában sem sorolhatók fel.
Melyek a célok, tisztelt fideszes képviselőtársaim? Öt célt lehetne megfogalmazni. Ezeket elmondtuk, most röviden összefoglalnám pontokba szedve azért, hogy egyértelművé váljon fideszes képviselőtársaimnak is, hogy miről van szó.
Az első cél a decentralizáció. A törvényjavaslat egyértelműen kimondja azt, hogy a régióban a decentralizáció elve alapján területi önkormányzat működik. Ezt a decentralizációt nem lehet végrehajtani tizenkilenc megye plusz huszonkét megyei jogú város esetében, ahogy ezt a miniszter asszony a mai felszólalásai egyikében is elmondta.
Mi a második cél? A második cél az, hogy mérsékeljük az országban kialakult rendkívüli mértékű területi egyenlőtlenségeket, amelyeket egyébként Babák képviselőtársam mint Békés megyei város, Szarvas polgármestere, nyilván nagyon jól ismer. Azt mutatják az európai tapasztalatok - erre több felszólalásomban utaltam már, nemcsak most, a vezérszónoki szövegemben, hanem korábbi, e tárgykört érintő hozzászólásaimban is -, hogy az európai uniós tagállamok közül azokban, amelyekben regionális az államberendezkedés, illetve föderatív az államszerkezet, sokkal több eredményt értek el a területi egyenlőtlenségek mérséklése terén, mint azon államokban, amelyek a klasszikus unitárius berendezkedésnek felelnek meg, ez utóbbi országokban ráadásul még növekedtek is ezek a különbségek. Magyarországon a rendszerváltás óta ezek a területi egyenlőtlenségek rendkívül erőteljesen növekedtek, ezért ha e téren előrelépést akarunk, akkor választanunk kell egy olyan megoldást, amely más országokban korábbi időszakban már hatékonynak bizonyult.
Mi a harmadik cél? A harmadik cél az, hogy erősítsük a hatalommegosztásnak a térbeli dimenzióját. Elmondtam az első vitanapon a vezérszónoki hozzászólásomban azt, hogy egy regionális berendezkedés esetén a hatáskörök, feladatkörök nagymérvű decentralizációja miatt valamely politikai erő, amelyik jelentős, legalább az ország egy, kettő, netán három régiójában hatalmon van, miközben országosan ellenzékbe szorul és fordítva. Ebből pedig az következik, hogy a mai rendkívül polarizált politikai struktúrát, politikai mezőt tudná kezelni egy ilyen megoldás, csökkentvén a mostani rendkívül éles ellentétet a kormánypárti erők és az ellenzéki politikai erők között.
Mi a negyedik cél? A negyedik cél az, hogy megfeleljen az államberendezkedés a globalizáció követelményeinek. A globalizáció megköveteli azt, hogy decentrumokban fejlesztési, növekedési pólusok alakuljanak ki, és az egész Európában gyengülő nemzetállami szint mellett kialakuljanak olyan döntési centrumok, megfelelő demokratikus ellenőrzés mellett, amelyek alkalmasak a korábban csak a központi állam által betöltött befektetésösztönző, gazdaságfejlesztő, területfejlesztő funkciók ellátására.
És mi az ötödik cél? Az ötödik cél az, hogy a feltörekvő új gazdasági ágazatok megfelelő támogatást kapjanak - ez a cél egyébként a negyedikkel elég szorosan összefügg. Egy világrendszer-kutató, Giovanni Arighi már az 1970-es évek második felében egy nagyon értékes tanulmányában kimutatta azt, hogy a feltörekvő gazdasági ágazatok és vállalkozások általában a regionális berendezkedést támogatják, míg a hanyatló gazdasági ágazatok, amelyek nem tudnak bekapcsolódni a modernizáció legújabb hullámába, a hagyományos nemzetállamoktól várnak protekcionista támogatást, ami azonban sajnos nem bizonyult eléggé hatékonynak. Ha megnézzük ezt az öt célt, akkor már világosan láthatjuk azt, hogy miért szükséges egy ilyen átfogó reformnak a megvalósítása.
Még egy kiegészítő megjegyzést fűznék ehhez az öt célhoz. Önök hivatkoztak Pálné Kovács Ilonának, illetőleg Verebély Imrének a munkásságára - mindketten valóban eléggé szkeptikusak a regionális reformmal kapcsolatosan, bár álláspontjuk radikálisan eltér egymástól.
Pálné Kovács Ilona híve a regionalizmusnak, de azt állítja, hogy a változtatásokat sokkal lassabban, óvatosabban kellene végrehajtani. E téren, amikor tudományos konferenciákon vitatkozunk, azzal szoktam megnyugtatni, hogy a magyar parlament sem lesz olyan egységes ebben a kérdésben, hogy gyors ütemű reformot valósítana meg, megnyugodhat, a történelmi idő a kelleténél e téren sokkal lassabban halad majd.
Verebély Imrének két koncepciója is van: az egyik a nagy megye, a másik pedig a társult megye koncepció. Mind a kettőre az a jellemző, hogy nem regionalizmusban, hanem erős, klasszikus területi önkormányzatban gondolkodik, tehát lényegében a megye-község, megye-város relációt, nem pedig a központi kormányzat és közigazgatás, illetőleg modernizált középszint relációt állítja előtérbe.
Ami a feladatokat illeti, Babák képviselőtársam és mások is, akik ez iránt érdeklődnek, a törvényjavaslatban megtalálják azt a tíz nagy átfogó feladatkört, amelyet a választott regionális önkormányzatok ellátnának. E téren a kifejtés legalább annyira konkrét, mint a ma hatályos önkormányzati törvényben, melynek például a 8. § (4) bekezdése nem mondja meg konkrétan, hogy mi értendő egészséges ivóvízellátáson vagy megfelelő alapfokú oktatási szolgáltatáson, ellátáson, alapfokú szociális és egészségügyi szolgáltatáson, ellátáson és így tovább. Tehát e téren az ágazati törvények mondják ki a végső szót, amennyiben a parlament netán elfogadná az alkotmánymódosítást, illetőleg az önkormányzati törvény módosítását.
Ami a szervezeti kereteket illeti, e téren Babák képviselőtársam is úgy ítélte meg, hogy megfelelő a törvényjavaslat; nem kívánnám részletezni ismételten azokat a szervezeti megoldásokat, amelyek ebben az indítványban szerepelnek.
Végezetül: valóban rendkívül fontos a finanszírozás kérdésének szabályozása is. E téren a törvényjavaslat általános megfogalmazásokat tartalmaz, olyanokat, amelyeket eddig is tartalmazott az önkormányzati törvény.
(17.40)
A konkrét finanszírozási rendszereket részben az adótörvények, részben pedig az éves állami költségvetések tartalmazzák. Abban igaza van, hogy a javaslat nem tartalmaz egy teljesen kimunkált finanszírozási rendszert, ám mivel a választott regionális önkormányzatok 2009-ben jönnének létre a javaslat értelmében, erre most nincs is szükség. Szükséges az, hogy egy adóreformon essünk keresztül, ez után lehet pontosan megállapítani, hogy milyen a finanszírozási rendszer.
Zárómondatként: nem egy megszorító csomag része a választott regionális önkormányzatok létrehozására irányuló javaslat, de tulajdonképpen a többi javaslati elem sem, ezek korábban is szerepeltek, az Új Egyensúly programja előtt is benne voltak már a 2002-es kormányprogramban. (Az elnök csenget.) Az igazi kérdés az - és ezzel zárnám is a felszólalásomat -, miért állt el 1999 nyarán vagy késő tavaszán a Fidesz a regionális reformtól. Ha erre választ kapunk, megértjük a Fidesz magatartását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés