DEÁK ANDRÁS (KDNP): Elment egy barátunk, egy képviselőtársunk (Zaj. - Az elnök csenget.), aki mindig hiányozni fog nekünk. Kár, hogy a parlament csak húsz másodpercig tartó egyperces néma gyászra tudta méltatni őt.
Az elmúlt héten a kormányzat újabb drasztikus áremelést jelentett be, a távfűtés 18 százalékos emeléséről szóltak a hírek, a gáz átlagos 30 százalékos és az áram 14,5 százalékos áremelését jelentette be a kormányzat.
Miután a világpiacon erősödő gázárra, illetve a világpiaci gázár robbanására hivatkozott a kormányzat, meg kell nézni, hogy van-e ennek az indoklásnak alapja. Kezdjük a távhővel! Miután a kormányzatnak nincsen ármegállapítási joga, egészen egyszerűen badarság 18 százalékos távhőemelésről beszélni. Nincsen ilyen joga a kormánynak, tehát árat emelni sincs joga, ez önkormányzati hatáskör és önkormányzati jog. Tehát ez az első téma.
A másik a gáz árának az emelése. Először is: nincs világpiaci ár. A gáz ára a termelőhelytől és a fogyasztóhelytől, valamint a kettőt összekötő vezetéktől függ, ezért mindig helyi megállapodás szabályozza egy gázfogyasztónál az árat.
Hogy mennyire nincsen világpiaci ár, hadd mondjam el, hogy Magyarország két helyről kap gázt: a nyugati oldalon, Baumgartennél az úgynevezett HAG-vezeték lép be. Négy gázszolgáltató ad Magyarországnak gázt, az egyik az úgynevezett Ruhrgas I-es, a Ruhrgas II-es, a Gaz de France, és a negyedik gázszolgáltató a Gazprom. A három először említett gázszolgáltató ára 30 százalékkal magasabb, mint a Gazpromé. Azt kérdezem én, milyen világpiacról beszélünk, ha ugyanazon a helyen, ugyanazon a vezetéken ugyanaz a gáz 30 százalékkal drágább. Az áfa 5 százalékos emelése is nagyon nehezen magyarázható a gáz világpiaci árával.
Miután a Gyurcsány-csomag áremeléseivel lényegében nem változik a mostani, legalábbis a kormányzati nyilatkozatok szerint mélyen igazságtalan rendszer, csak zárójelben jegyzem meg, ezt a mélyen igazságtalan rendszert az előző kormányzat, a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzat hozta létre, és léptette életbe.
Az áremelés közben az alapdíjat is sikerült egy füst alatt 36 százalékkal felemelni. Márpedig az alapdíj emelésénél még annyi gáz sem fogy, amennyi egy szocialista emblémával ellátott luftballon felfújásához szükséges lenne. Az alapdíjat 36 százalékkal emelték. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat 52 milliárd forintot vett ki az emberek zsebéből - 52 milliárd forintot úgy, hogy lényegében egy köbméter gáz sem szerepel ebben a tételben.
Ha valaki azt hinné, hogy a gázárak emelése azért szükséges, hogy ezáltal csökkenjen a kormányzatra nehezedő nyomás, és a lyukakat tömködjék be a költségvetésben, tudnia kell, hogy a költségvetés ebből a pénzből egy huncut vasat sem kap, a gázszolgáltatók kapják meg ezt a pénzt.
Az áram árának emelésénél lényegesen egyszerűbb a helyzet, minden típusú fogyasztónál 14,5 százalékos áremelést jelentett be az állam. Miután lényegében nincsen fogyasztói ártámogatás, meg kell kérdezni, hogy milyen kényszer az, amely ezt a lépést kikényszerítette a költségvetéstől. A költségvetés lyukainak betömését szolgálja, mint annyi más megszorító intézkedés? Ha nincsen költségvetési támogatás, akkor a költségvetés helyzete nem változik meg, ez megint csak a piaci szereplők zsebébe vándorló pénz.
2004-ben és 2005-ben a privát erőművek átlagnyeresége 22 százalékos, a privát áramszolgáltatóké pedig 15,3 százalékos volt. Miért kellene az áram árát ilyen drasztikusan emelni? A költségvetés ebből nem kap semmit, a szolgáltatók viszont busás nyereségre tesznek szert.
A mostani áremelés indoka hazug, betömi a költségvetési lyukakat, kiszolgálja a mamutcégek igényeit, és velünk fizetteti ki a számlát. Pedig jó lenne egyszer már értünk is tenni valamit, fogyasztókért, polgárokért, Magyarországért, a köztársaságért.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés