DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen ismerjük a hatástanulmányokat, mi készítettük ezeket, és értelemszerűen azért is adtuk oda az országgyűlési képviselőknek, hogy ők is lássák, milyen számok a valóságosak.

Amit ön elmondott, ahhoz persze hozzá kell tenni, hogy miért is 98 vagy 99 százalék. Azért, mert Magyarországon olyan vállalati struktúra van, amelyekben mindössze 1 vagy 0,8, vagy 1,5 százalékos az úgynevezett nagyvállalkozások aránya. Értelemszerűen akkor a 98 vagy 99 százalékos részarányt képviselő - és azért pontosítanék - mikro-, kis- és középvállalkozói arányról van szó ebben az esetben, és ugye, remélem, tudja mindenki, hogy az érvényes jogszabályok szerint ebből a szempontból a 250 főig, tehát 200 fő feletti foglalkoztatotti létszámmal rendelkező vállalkozás is középvállalkozásnak minősül Magyarországon, ami a magyar, egyébként szokásos közbeszédben már nem kifejezetten kis- vagy középvállalkozásnak tekinthető vállalkozás.

Azt tudom mondani, képviselő úr, hogy visszavonni nem áll szándékában a kormánynak a benyújtott javaslatokat; már csak azért sem, mert ki viselné akkor egyébként a terheket. Tehát ha ez a kör, amelyről ön most beszélt, és idézte a számokat, nem viselné a többletterheknek ezt a részét, ami éppen most a számokban szerepel, akkor senki más nem tudná viselni, mint a magyar állampolgárok. Az állam megkurtítja magát, amennyire csak teheti, láthatják ennek a következményeit és a hatását is. Ha a vállalkozások nem viselnek többletterhet, akkor nyilvánvalóan csak a lakosság lehet az, amely a többletterhet viseli.

Ma úgy látjuk, hogy a benyújtott javaslatok aránymegoszlása arányban van azzal, ahogyan az elmúlt időszakban tudott növekedni a vállalkozások árbevétele. Hiszen ez a vállalkozói kör, amelyről ön beszélt, a legutolsó adóévben 35 százalékkal tudta növelni a bevételeit, és ettől nagyobb mértékben tudta növelni a nyereségadó-alapját az előző adóévhez képest. A lakosságnál is hasonló növekedés zajlott le, éppen ezért kell, hogy viseljenek a terhekből mind a vállalkozások, mind a lakosság.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu