GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Az első kérdésre az a határozott válaszom, hogy nem. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Színész!)
A második kérdésére pedig meg tudom ismételni, az ön által is említett tudósításban egyébként közölt minisztériumi álláspontot, mely szerint "a minisztérium a közeljövőben megkezdi a teljes minisztériumhoz kötődő informatikai háttérintézmény-rendszer felülvizsgálatát, a hasonló esetek elkerülésére áttekintjük az egyetemekre vonatkozó közbeszerzési szabályokat is". Egyébként pedig az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal a szükséges intézkedéseket valóban megtette, és a további intézkedéseket megfontolja. Azt gondolom, hogy ez a helyes magatartás.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés