SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Házelnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Talán még soha nem volt ilyen fontos a politika felelőssége - ilyen nagy - és egyben a lehetősége is, hogy 16 évvel a rendszerváltozást követően, kétéves európai uniós tagság birtokában Magyarország hosszú távú jövőjét alakíthatjuk. Ma és a következő hetekben Magyarország jövőjéről kell beszélnünk; látni, hogy a fejlesztések, a mindennapokat megváltoztató reformok révén hova jut el az ország 2010-re.

Vannak előttünk példák, jobbak és kevésbé sikeresek. A reformok ugyanis nem önmagukért vannak, hanem egy erősebb, igazságosabb országért. Ez nem csupán a baloldal ügye, ez az ország ügye. Mi megértettük, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem lehet csupán védekezni, nem lehet bezárkózással a szükséges lépéseket megúszni. Mi ezt megértettük. Nehéz szívvel hozunk a gazdaságot egyensúlyba hozó, az embereket kedvezőtlenül érintő intézkedéseket.

Tudom - mint ahogy ezt a választási kampányunkban is elmondtuk -, ehhez bátorságra van szükség. Azonban csak az a bátorság számít, amely átsegít a nehéz pillanatokon. A bátorság azt jelenti: nem félünk a bírálattól, magunkra támaszkodunk, készek vagyunk vállalni tetteink következményeit és okulni belőlük. Azt jelenti: bízunk magunkban, és el merjük vágni azokat a zsinórokat, amelyekkel mások a szeszélyeik szerint akarnak bennünket rángatni. József Attila szavaival: aki ma nem halad előre, azt holnap a valóság agyonnyomja. De tudjuk azt is: az igazi bátorság forrása mindig a mély meggyőződés. A módszerek és technikák sokasága sem képes rábírni soha senkit, hogy kockáztasson, ha nem ismerte fel és nem fogadja el a változás szükségességét, ha nem hisz mélyen a céljaiban.

Megértettük azt is, hogy a döntésekben a kormánypártok nem kapnak támogatást az ellenzéki oldalról. Illúzió volt azt hinnünk, hogy az alkotó ellenzékiség kiemelheti az önök politikáját az önös pártérdek realitásából, hogy legalább azokat a kezdeményezéseket támogatták volna, amelyeket a választási kampányukban megígértek. Ugyanis nagyon szerencsétlen az a játék, amelyben nem nyer senki sem. Éppen ezért remélem, hogy a későbbiek során lesz olyan javaslat, amit önök korábban támogattak, és itt a Házban újra támogatni fognak.

Tisztelt Ház! Az egyensúly, a reformok és a fejlesztések területén a kormány kész és képes meghozni a szükséges döntéseket; kész és képes az ország érdekében a változásokat elindítani. Mi, szociáldemokraták tudjuk, hogy az állam azért van, hogy szolgálja az egyén fejlődését, és nem fordítva. A kis állam azért van, hogy legyen a világon egy hely, ahol az emberek legnagyobb része, polgár, a szó szoros értelmében polgár tud lenni. Mert a kis állam egyedül csak az igazi szabadsággal ellensúlyozhatja a nagy államok roppant előnyeit.

Ma a progresszív, a haladó magatartás ezt jelenti: vállalni kell a döntéseket. De tudjuk, a változtatás mindig rejt magában konfliktust. Megváltoztatni a kialakult viszonyokat még akkor is nehezen megy, ha érezzük mindannyian, hogy ez a közös érdekünk. A politika igazi felelőssége ebben áll; nem csupán akarni a tisztességes, a jobb, az igazságosabb országot, hanem tenni is érte. A politikus és az államférfi között ugyanis ez a különbség: a politikus a következő választásra, az államférfi pedig a következő nemzedékre figyel. Aki nem alkalmaz új megoldásokat, az új bajokra számíthat. Mert az idő a legnagyobb újító. A holnap felelősségétől, képviselőtársaim, nem menekülhetünk úgy, hogy kibújunk ma alóla. Mert minden sikeres nemzet létrehozta a maga átfogó gazdasági, szociális, társadalmi megállapodását, amikor a politika szűkkeblűségét felváltotta a közös siker vágya, az együttes cselekvés öröme.

Így volt ez nálunk is, képviselőtársaim, 1867-ben, amikor a kiegyezés utat nyitott Magyarország felzárkózásához, fejlődéséhez, mert volt olyan politikusunk, Deák Ferenc, aki felismerte: a fennmaradáshoz a megegyezés adhat esélyt. A végcélok tekintetében, képviselőtársaim, úgy érzem, hogy az ellenzékkel nincs vitánk, mert mindannyian egy jobb, egy boldogabb, egy tisztességesebb, egy igazságosabb országot akarunk, a térségünkben szeretnénk a legjobbak lenni, aztán pedig az elsők.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(13.40)

Forrás: parlament.hu