DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO ajánlásában is megfogalmazza, a "szövetkezet" kifejezés olyan személyek önkéntesen létrehozott autonóm társulását jelenti, akik egy közös tulajdonban lévő és demokratikusan irányított vállalkozás révén kívánnak közös gazdasági, társadalmi és kulturális igényeiknek, valamint törekvéseiknek eleget tenni országhatárokon belül és azokon túl is.
Ezért minden országban intézkedést ajánlott tenni az ott tevékenykedő szövetkezetek lehetőségeinek elősegítésére, fejlettségi szintjükre való tekintet nélkül, azzal a céllal, hogy azokat a tagságokat segítsék a jövedelemtermelő tevékenységek és a fenntartható tisztességes foglalkoztatás megteremtésében, valamint fejlesztésében; az emberi erőforrás kapacitásainak és a szövetkezeti mozgalom, értékek, előnyök, valamint hasznok ismeretének fejlesztésében, elsősorban az oktatás és a képzés segítségével; az üzleti potenciál fejlesztésében, beleértve a vállalkozói és vezetési készségeket is, hogy támogassák azokat versenyképességük erősítésében - annak ellenére, hogy majd a törvény nem tesz külön említést a versenyképességről, mégis ez az ajánlási pont kiemelkedően fontos, egyszer mint a piacokhoz és az intézményes finanszírozáshoz való hozzáférés biztosításában, a megtakarítások, a befektetések növelésében, a társadalmi és gazdasági jólét javításában, figyelembe véve a hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöbölése iránti igényt is -, és hogy segítsék azokat a fenntartható emberi fejlődéshez történő hozzájárulásban, valamint az életképes, dinamikus, önálló gazdasági ágazat kialakításában, bővítésében.
Látható tehát, hogy a nemzetközi munkamegosztásban mennyire fontos a szövetkezés gondolata, a szövetkezetek szerepe. Nem csoda tehát, hogy a valóban demokratikusan szervezett, a tagok egymást segítő, nemegyszer a szociális gondoskodás egyes elemeit is felvállaló szövetkezetek az európai társadalmaknak is szerves részeivé váltak, és jelentősen hozzájárultak, illetve hozzájárulnak napjainkban is az Unió számos gazdasági és szociális problémájának megoldásához.
(19.20)
Mindezek előrebocsátása mellett szeretném azonban felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy pontosan két évvel ezelőtt az Európai Unió régiók bizottsága véleményében úgy fogalmazott, hogy a szövetkezeti vállalkozások, vállalatok az Európai Unió vállalkozáspolitikájában és az üzleteket támogató szolgáltatásokban nem kapnak elegendő figyelmet, különösen az új szektorokban, illetve a határokon átívelő tevékenységek során. Talán ennek is köszönhetően a közös uniós piac életre hívta a szövetkezetek tekintetében országok fölött álló szervezeti formát, az európai szövetkezetet. Az európai szövetkezet elsődleges célja is a tagok szükségleteinek kielégítése, a tagok gazdasági és társadalmi tevékenységének fejlesztése, de úgy, hogy abból a tagoknak kölcsönösen előnye származzék, a tagok mindegyike abból részvétele arányában profitáljon, az ellenőrzés a tagokra hárul egyenlő mértékben.
De itt az MSZP-s képviselőtársam figyelmét fel szeretném hívni egy kitételre, hogy az irányelv megengedi a súlyozott szavazást is. Annak és az egésznek a lényege, hogy a szavazás tükrözze az egyes tagok valós közreműködését, hogy alapvető a kölcsönök és a részvénytőke korlátolt kamattal terhelhetőségének a biztosítása, hogy a nyereséget az üzleti tevékenység szerint kell felosztani, vagy vissza kell tartani a tagok szükségleteinek kielégítése érdekében, hogy a tagság mesterségesen nem korlátozható, és hogy felszámolás esetén a nettó eszközöket és tartalékokat a pártatlan felosztás elve szerint kell felosztani, azaz egy másik, hasonló célok teljesítésére vagy általános érdekeket szolgáló szövetkezeti szerv rendelkezésére kell bocsátani.
Azért időztem és részleteztem ennyire ezeket a rendkívül fontos és méltányosságra méltó szempontokat, mert ezek a Kereszténydemokrata Néppárt programjában, alapelveiben is kiemelt helyet kaptak, és ezek megítélésünk szerint a kis- és közepes vállalkozások együttműködését és piaci helyzetének javítását is elősegíthetik, illetve a nemzetközi munkamegosztásban a tagvásárlók részére kiemelkedő minőségű szolgáltatásokat biztosítják. Akkor joggal vetődik fel most a kérdés, hogy hogyan is állunk ezzel a javaslattal, minden elfogadható-e számunkra, egyértelmű, világos és könnyen kezelhető is, mert sajnos ezen a téren már ilyen szép elveket nehéz felsorolni.
Azt hiszem, több probléma is van ezzel a javaslattal, amellyel most szembesülnünk kell, és amelynek majd a feloldásában tevékenyen mindkét oldalnak részt kell vállalnia. Mi a problémája? Az egyik probléma az, amit Vitányi képviselőtársam már jelzett, hogy rosszkor érkezett. Rosszkor érkezett, hiszen néhány hónappal ezelőtt, a választásokat megelőző parlamenti ciklus során tárgyaltuk a hazai szövetkezeti törvényt. Úgy gondolom, 2003 óta lett volna a jogharmonizáció lépései közepette arra lehetőség, hogy ezt a törvényt ahhoz illesztve, akár egy törvény keretében, akár amellett egy párhuzamos törvényként tárgyalhassuk. Azt gondolom, ez fontos lett volna. Ez csak a kisebb probléma.
A nagyobb probléma az, amit itt már hallhattunk mindkét oldalról, hogy maga a javaslat nehezen érthető, a nyelvezete bürokratikus. Az eligazodást nem teszi egyértelműen lehetővé, és hogy legalább hét vagy nyolc másik törvényt is érint, amelyet ezzel kapcsolatban majd szabályozni, változtatni is szükséges, ezekből az a következtetés vonható le, hogy bizony mindazoknak, akik ezek alapján akarnak majd határokon átívelő szövetkezésbe fogni, a partner megkeresésének nehézségein, nemegyszer a nyelvi nehézségeken túl számos problémájuk lehet. Bizonyára egyesek számára viszont ugyanakkor soha nem látott lehetőséget is jelentene, gondolok itt elsősorban az alapító okiratot megszervezőkre, megírókra és másokra is.
El szeretném mondani, hogy ezzel a javaslattal annak ellenére, hogy a téma, a gondolat, a szövetkezés módja részünkről feltétlen támogatandó, de ezek a hiányosságok, ezek a hibák, ezek az eligazodási lehetőségek mégis arra ösztökélnek bennünket, hogy most arra kérjem az államtitkár urat, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne ezeket a hiányosságokat, ezeket a nyelvezeti problémákat átdolgozni. Volt már példa, akik itt régebben ülnek a parlament padsoraiban, megértünk már néhány olyan törvényjavaslatot - és én itt ösztökélném egy kicsit a kormánypárti képviselőtársaimat is -, volt már olyan a történelemben, hogy akár egész fejezeteket átírtunk annak érdekében, hogy egy törvény egyértelmű, hatékonyabb és hasznosabb legyen.
Tisztelettel ezt kezdeményezem az államtitkár úrnál is, gondolják végig, hogy hogyan, miként lehetne ebből valóban a szövetkezés, a határokon átnyúló társadalmi, emberi kapcsolatok kiterjesztésére irányuló tevékenység megvalósítását szolgáló, valóban nemes gondolatot kifejező, működő törvény.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés