DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert Göndör képviselő úr vagy véletlenül, vagy szándékosan érti félre a törvényjavaslatot. Az alkotmánynak a törvény kihirdetésével kapcsolatos részében annyiban kívánunk módosítani, hogy a törvény, az elfogadott törvény sürgős kihirdetését ne lehessen kérni a költségvetési törvény tekintetében.

Miért tesszük ezt? Azért, hogy ne üres és kapkodó legyen a köztársasági elnök intézkedése, hanem ennek a költségvetési tanácsnak az Országgyűlés által elfogadott törvény kézhezvétele után legyen ideje egy megfelelő és értékelhető javaslatot letenni a köztársasági elnök úr asztalára, azzal a céllal, hogy ne elkapkodott javaslatokat tegyen a köztársasági elnök, hanem amikor a köztársasági elnök a költségvetési tanács véleménye alapján visszaküldi a Háznak újragondolásra, akkor ezt az indítványát kellően és megfontoltan alá tudja támasztani.

Itt azért egyre szeretnék hivatkozni: volt már az ilyen megszorító csomagot tartalmazó költségvetésekkel kapcsolatban olyan, képviselő úr, biztos ön is emlékszik rá, amikor a kihirdetett törvény egy részét az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Milyen jó lett volna, ha akkor a köztársasági elnök újragondolásra visszaadhatta volna, és nem egy megkezdett költségvetési év derekán... (Göndör István: Képviselő úr, az nem költségvetés volt!) Elnézést kérek, a költségvetési törvény egy részét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) semmisítette meg az Alkotmánybíróság.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu