DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Néhány órával ezelőtt Pósán képviselő úr vázolt fel egy sátáni szociálliberális összeesküvést, most Hargitai képviselő úr ismételte meg ugyanezt. Hargitai képviselő úr nagyon szépen fölsorolta annak a PIRLS-vizsgálatnak az adatait, amelyre korábban már többen hivatkoztak, és amiről Kormos képviselő úr mutatta ki, hogy azon vizsgálat ugyan létezik, csak nem arra vonatkozik, amiről beszélni szoktunk - mindegy.
Ugyanannak a felmérésnek egy másik oldalán azért megtalálhatta volna azt az adatot is, amire én hivatkoztam, hogy tudniillik a kistelepülési kisiskolákban végzett tanulók életesélyei 30 százalékkal rosszabbak, mint a nagyvárosi iskolákban tanulóké. Ez is így van, képviselő úr. Nem a település mérete számít, valóban. Nem a település mérete számít, hanem az a folyamat, amit már öt-hat órával ezelőtt megbeszéltünk, csak akkor ön éppen véletlenül nem volt itt.
Az iskolában nem az a kérdés, hogy mekkora az iskola. Az a kérdés, hogy milyen minőségű szolgáltatást tud nyújtani. Tud-e olyan minőségű szolgáltatást nyújtani, ha egyedül van a kistelepülési kisiskola, hogy mondjuk, legyen ott fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus és így tovább. Tud? Van, ahol tud, az esetek nagy részében nem tud. Következésképpen a nagytelepülési iskolához való csatlakozással ez a probléma megoldható, hiszen ott van fejlesztőpedagógus, aki el tud menni ebbe az iskolába, van pszichológus, aki el tud menni ebbe az iskolába, van logopédus, aki el tud menni ebbe az iskolába.
Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy természetesen fel lehet tételezni, hogy a kormánykoalíció minden rossznak melegágya, és éjjel-nappal egyebet sem csinál, mint azon töpreng, hogy hogyan lehetne a magyar néppel valahogy jól kitolni. Kicsit sematikusnak látom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) én ezt a képet.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés