KUZMA LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Mindkét törvényről a tőlem megszokott módon tömören és lényegre törően próbálok meg beszélni, majd aztán összefoglaló megállapítást tenni.

Sajnos megszoktuk, hogy az oktatást érintő kérdések törvénymódosításaiban egyetlen állandóság van, ez pedig az örök változás, hiszen minden ciklus elején hozzányúlunk, és ezzel egyre nagyobb zavart keltünk benne. Mindkét törvényjavaslatról megállapítható, hogy összelapátolt, rohammunkában készült fércmű, és újabb szög a magyar oktatás koporsóján. Sajnos, ennél több és pozitívabb megjegyzést általánosságban nem tudok tenni. Részleteiben vannak olyan elemei, amelyek esetleg elfogadhatók, de ezeket majd ott teszem meg.

Szintén a bevezetéshez tartozik, hogy Tatai-Tóth képviselőtársam is megengedte magának, hogy reagált megjegyzésekre. Azért az elején teszem ezt, mert őt szeretném helyre tenni. Ő ugyanis azt mondta, hogy nem kettő plusz négy óráról van szó, hiszen ez majd két különböző évben kerül bevezetésre. De van ennek a halmaznak egy közös metszéke, amely a jelenlegi állapothoz képest hat óra növekedést eredményez. (Tatai-Tóth András: Ez nem így van.) De bizony, tessék megnézni, a négy óra az idén szeptembertől, az alapóraszám-emelés, a 22 pedig 2007-től. Hogy hívjuk ezt? Értő olvasással az jön ki belőle, hogy 2007-ben a jelenlegihez képest hat órával növekszik a pedagógusok terhelhetősége. De a részleteket majd megbeszéljük a vita megfelelő szakaszában. Köszönöm, hogy megengedték a Házszabálytól az ilyen formában való eltérést.

Aszerint szeretnék sorba menni, ahogy a miniszter úr is felvetette a közoktatási törvénnyel kapcsolatos dolgokat. Az első a nem szakrendszerű oktatás arányának a jelenlegi 25 és 40 százalékról 30 és 50 százalékra történő emelése az 5-6. osztályban. Ha valaki megnéz közelebbről egy általános iskolát, illetve megnézi az általános iskolának az alsó tagozatát belülről, az osztályteremből az iskola működése szempontjából, akkor megállapíthatja, hogy ma is folyik ott szakrendszerű oktatás, olyan, amit klasszikusan szakrendszernek mondunk - nem mondok rá példát. De mégis mondok egyet, a nyelvi oktatást, amit egyébként rendkívüli módon helytelenítek ebben a korban. Aztán különböző tantárgyakat vesznek ki a szakrendszerű oktatás kereteiben történő oktatásra, ami szintén helyteleníthető, hiszen a kicsikkel való foglalkozás iskolájának az az egyik fő eleme, hogy ugyanahhoz a személyhez kötődjön a nebuló, és ezáltal személyiségében megerősödjön.

(13.00)

Tehát ha javítani kívánjuk ezt a fajta pedagógiai munkát, akkor először az 1-4. osztályokban kellene rendet rakni, és ezt az elvet érvényesíttetni, aztán továbblépni ezektől.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A korábbi időszakban a tananyagcsökkentés és egyéb trükkök eredményeképpen történhetett az, hogy csökkent ebben az időszakban az ott tanítók kötelező óraszáma. Ezért volt szükség egy olyan közbülső intézkedésre az elmúlt ciklusban, hogy az itt tanítók 25-30 százalékát felcsúsztatták a felső tagozatba. Pedagógiai módszertani tekintetben ez abszolút nem indokolt, hiszen az 5-8. időszakban történt szakrendszerű oktatásnak nemcsak az a lényege, hogy ez is alapkészségeket és alapképességeket sajátíttat el, hanem egyben felkészíti a középiskolára azt a nebulót, és ez az az időszak, amikor ki kell alakítanunk az úgynevezett szintetizálóképességét, mert aztán ennek mentén kell továbbhaladnia és a későbbiek folyamán a középiskolában teljesítenie.

Tehát ez a fajta törekvés, ami elsősorban foglalkoztatáspolitikai intézkedés, hogy az alsó tagozatban feleslegessé vált munkaerőt először 25-40 százalékban, a későbbiek folyamán 30-50 százalékban feltolja, és aztán módszertani megerőszakolásokat hajt végre az 5-8. osztály időszakában, ezt nem tudjuk támogatni. És még egyszer hangsúlyozom, nem gondolom, hogy ettől, mert nem szakrendszerben oktatunk 5-6. osztályban, javulni fog az értő olvasás.

Térjünk át a következő problémakörre, ez pedig az angol nyelv tanulásának lehetőségét biztosító passzus. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hallottunk itt is és a bizottsági ülésen is bekiabálásokat, melyek az oroszra való inspirálást mutatják. Érdekes módon, mindig a szocialista frakcióból hallottuk. (Dr. Magda Sándor: Jól beszél.) Ezek nyilván freudi elszólások lehetnek, és nem valódi törekvések, noha én támogatnám, hiszen a magyar vállalkozói piac egy természetes expanziója éppen Oroszország irányában az egyik leginkább nyitott lehetőség. Tehát ha erre gondolt, képviselőtársam, akkor magam is támogatni tudom.

Viszont nem tudom támogatni azt a fajta fetisizálását az angol nyelvnek (Dr. Magda Sándor: Egy nyelvet beszélünk.), mert korlátozza az egyén szabadságát a választásban, hiszen ezt kötelezően végre kell hajtania az adott intézménynek, míg a másikat nem. Nem beszélve arról, hogy vannak nemzetiségi területek, ahol esetleg más két nyelvet... - amelyben nincs benne az angol nyelv. Tehát nem azt mondom, hogy az angol nyelv ilyen formában kötelező, mert én is elolvastam a törvényt, viszont az egyiket - mint angolt - biztosítani kell. Ez az, amit nem tartok jó megoldásnak. Azért nem tartom jó megoldásnak, mert kiskorúsítja magát az iskolát, amely egy pedagógiai program mentén dolgozik, jóváhagyatja ezt a fenntartójával, és a jóváhagyott pedagógiai program mentén dolgozik. Kiskorúsítja a szülőket, akik nem élhetnek választási lehetőséggel, pontosabban - mielőtt bekiabálnának -, élhetnek választási lehetőségükkel, de ebből az egyiknek az angolnak kell lennie, amelyből választhat. Mert az intézménynek kötelessége az angolt fenntartani. (Közbeszólás az ellenzéki oldalon: Így van.) Így van. (Arató Gergely: Nem.) Mellette választhat még németet, franciát, latint et cetera, de az angol közte van. Tehát a választási szabadság ebben a konstellációban csorbul.

Vannak olyan oktatási intézmények, főleg vidéki kisiskolák, mármint kis gimnáziumok, és nem csodálkoznék, ha ezek ellen menne a támadás, amelyek nem tudnak csak kettő nyelvet fenntartani. Rendben van, tegye meg ezt önszántából, de ne korlátozzuk, egy törvényben meg főleg. Mondhatjuk, hogy a törvény e tekintetben is egy kicsit túlszabályoz.

Továbbmennék, szintén a miniszter úr gondolatai mentén. Ez pedig az 5. §-ban foglalt szabályozás, illetve az ehhez kapcsolódó dolgok. E szerint minden olyan iskola, amelynek nincs nyolc évfolyama, a jövőben csak tagiskolaként működhet. Hozzákapcsolva a többi paragrafushoz és gondolatsorhoz, talán ez a kormány részéről kimondottan is megfogalmazódott, hogy az egységes, lineáris, 12, illetve 13 évfolyamos közoktatási rendszerben gondolkodik; kimondottan ebben gondolkodik. Ha mellétesszük az előző gondolatsort, az előző gondolatmenetet, akkor egyértelműen kirajzolódik az úgynevezett 6+6-os rendszer.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt valaki rosszra gondolna, nem a 6+6-os rendszer ellen vagyok. Most nem szeretnék emellett érvelni, hiszen az én iskolámban is működik - és nagyon jól működik - 6 évfolyamos gimnázium, az ország egyik legjobb ilyen típusú intézménye. Hanem, ha összerakjuk a különböző paragrafusokat, az a kényszerpálya, amely ez irányba tereli az oktatási rendszerünket. Tehát félreértés ne essék: nem a 6+6-tal van a problémám, hanem ennek választhatósági lehetőségeivel, hiszen a felmenő rendszerben, amely egységes, adott esetben, mivel tagiskola, tehát egy intézményen belül valósítja meg az első évfolyamtól a 12. évfolyamig történő képzést, van egy olyan szakasza, amely korábban egy belépési szakasz volt.

Tételezzük fel azt a valós helyzetet, hogy ez egy vegyes iskolatípus, tehát van benne szakiskola, szakközépiskola, és szélső esetben gimnázium - ugyan ilyen kevés van, inkább a másik kettő kombinációja fordul elő -, ebben az elágazásban vajon hol folytathatja, milyen dokumentumok mentén. Hallottuk, hogy nem lehet felvételt csinálni, mert nem iskolatípus-váltásról van szó, viszont az adott intézmény adott szakára való bejutás, beiskolázás korábban esetleg valamilyen szelekciós elv mentén történt, adott esetben általános iskolai eredmények alapján, adott esetben felvételi rendszerben és a többi. Tehát bizonytalan ez a bizonyos fordulópont, hogy az ide kívülről - tehát nem az ő iskolájából - bekerülő, iskolaváltás keretében beiratkozott egyén szerepe hogyan lesz az iskolában.

Említették már képviselőtársaim előttem az önkormányzatisági jogokat, hogy finoman fogalmazzak: leveszik az önkormányzatok válláról azt a döntési lehetőséget, hogy ők milyen formációban működtessék tovább az intézményüket, hogy önálló fenntartású legyen-e, adott esetben tehát egy 4 évfolyamos általános iskola működjön, mondjuk, Vízváron. Ott még működik efeletti osztály is, de elképzelhető, hogy éppen a tagintézmény és az iskolák koncentrálása érdekében a felső tagozatos gyerekeket már utaztatják, és ezáltal tagiskolaként működik. Semmi bajom vele, ha ezt önként teszik. De azt, hogy egy törvényben szabályozzuk azt, hogy automatikusan szűnik meg egy iskola, ha ez meg ez meg emez történik, kicsit - nézzék el, ha ilyen erős kifejezést használok - álságosnak tartom, mert ide fog vezetni a kisiskolák ügye is.

Nem beszélve arról, hogy ha egy településen tagiskolaként működik egy intézmény, akkor megszűnik az érzelmi kötődés az iskolához. Lelki szemeim előtt elképzelem, hogy az adott kis faluban Mari néni beszélget Juliska nénivel, és megkérdezi: hát, az unokád hova jár? Szegény, talán nehezen fogja még azt is kimondani, hogy ide, a tagiskolába, vagy hova is, nem tudom, most melyik iskolába jár.

(13.10)

Szóval, egy ilyen kis érzelmi kötődés a tudat, a szellem és az érzelem együtteseként az adott intézményhez, ahová ő maga is jár, elveszik, egy kissé gyökértelenné teszi azokat a gyerekeket, akiknek a bizonyítványában az lesz benne, hogy a barcsi Deák Ferenc Általános Iskola vízvári tagiskolájában végezte általános iskolai tanulmányait. Tessék elővenni, idősebb képviselőtársaim, a régi általános iskolai bizonyítványaikat! Én rendszeresen megnézem a pecséteket meg minden egyebet, meg azokat a beírásokat, mert ez fontos nekem. Lehet, hogy van, akinek nem fontos, az én életemnek ez fontos momentuma.

Tehát összességében megállapítható az eddig elmondottakkal kapcsolatban is, hogy nem állt rendelkezésre kellő idő, és ezért a kapkodás jelei megmutatkoznak ezen a részen.

Vannak olyan dolgok, amelyek tekintetében azért jót is lehet mondani, tegyük meg ezt is. A 9. § az intézményi minőségirányítási program pedagógusértékelését indítványozza - a javaslat támogatandó, mert ennek elemei részben elrejtve működnek az iskolákban, és ennek intézményesített formája indokolt. Tehát ezen a területen, én magam is úgy gondolom, valóban tovább kell lépni. Ugyanúgy támogatandónak ítélem meg a 15. § iskolai mérési-értékelési programját is.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hiszen a szakképzésben tengetem napjaimat néha, hogy elmondjam, a 16. § (2) bekezdése értelmetlenül hátrányos helyzetbe hoz bizonyos tanulói csoportokat, tovább szűkíti a második szakképzésben való részvétel ingyenességét, ez a jövőben csak az enyhén értelmi fogyatékos tanulókat illeti meg. Minden olyan esetben, amikor valamely törvényben megnyitjuk azt a szakaszt, amely a második szakképzés megszerzésének ingyenességét érinti, nem hagyhatom ki ezt a magas labdát, és nem hagyhatom, hogy ne tegyem szóvá abbéli törekvésemet és abbéli igényemet, hogy ez egy általánosságban megvalósítandó cél lenne. Nem szabadna azt tenni, hogy a kormányzat ilyen szinten spóroljon - ezt annak idején az Orbán-kormány bevezette, és aztán eltörlésre került -, nem lehet, hogy egy korán meghozott rossz döntés korlátokat szabjon az egyén szakmai és ezzel együtt személyisége fejlődésének.

Tehát ezért gondolom én azt, és kihasználva a lehetőséget, hogy most elmondjam, hogy a második szakma általánosságban történő ingyenessége mellett minden esetben szót fogok emelni, hiszen ez az életpálya-korrekcióra is alkalmas, és alkalmas az élethosszig tartó tanulás egyes fázisainak megvalósítására. Nem gondolnám, és ne kérdezzék meg, hogy miért nem három, mert azt már valóban túlzónak hiszem, viszont amikor arra gondolunk, hogy egy ember életében átlagosan ötször vált pályát fejlettebb országokban, akkor nem olyan nagy bűn, ha az állam ehhez még egyszer hozzájárul.

A következő a sokak által emlegetett ingyenmunka. Képviselőtársaim, ezt akárhogy szépítjük, ez bizony ingyenmunka, azért, mert nincs ellentételezése, azért, mert munkajogilag elrendelhető. És azokat az érveket, amelyek a 40 órás munkahétre és annak munkáltató által való kitöltésére irányulnak, igazából megint álságos érvelésnek tartom, mert nem fedi azt a fajta törekvést, azt a fajta igényt, hogy valóban a pedagógusok leterheltségét változtassuk meg, sőt egyetlen célja van, hogy ezen módon legyenek képesek a pedagógusok elbocsátására.

Hallottuk miniszter úrtól az expozéban, hogy a rendszerváltáshoz képest 300 ezerrel kevesebb hallgató van. Ha nagyon hasraütésszerűen szeretnék erre a megjegyzésre reagálni, akkor azt mondanám, hogy körülbelül ennek a 300 ezerrel kevesebb gyereknek megfelelő feladatellátási növekedés is bejött ez alatt a tizenhat év alatt. Tehát nem szabad csak egyik oldalról nézni a rendszert, nem szabad csak azt feltételezni, hogy igen, csökkent a gyereklétszám, egészen más körülmények között és egészen más struktúrában, egészen más társadalmi elvárások mentén kell ma oktatni a közoktatásban, mint 1989-ben. Tessék csak erre visszagondolni, és akkor talán egy kicsit másként látják a létszámcsökkenés problémáját.

A másik dolog pedig: ezzel, hogy ingyenmunkára kényszerítjük a pedagógusainkat... - bocsánat, a többes szám első személyt azért használtam, mert én is kénytelen leszek mint egy iskola vezető alkalmazottja, tehát rá vagyok kényszerítve a kormányzat által, tehát nem érdemes ilyen retorikai vitába most belemenni. Viszont nagyon lényeges az a része a dolognak, amikor e mellé az érvrendszer mellé odatehetjük, az, hogy mennyi lesz ma a hatéves korosztály, pontosabban az első osztályba belépő korosztály létszáma, már hat éve tudjuk, sőt, tizenkét éve tudjuk, hogy a 6. osztályból kilépőknek mennyi lesz a létszáma. Megint arra kérem önöket, hogy ne utaljanak vissza a korábbi kormányzatokra, de ha e mellé az adat mellé odatesszük, hogy mennyi is a pedagógusképzés időtartama: átlagosan négy év, illetve öt év, hat év. Tehát elegendő idő áll rendelkezésre a demográfiai hullám követésével a pedagógusképzésben és a pedagógusképzés által a rendszerbe belépő létszámszabályozásra. Nem mondom, hogy ezen a területen is direkt szabályozásra van szükség, de valahol a pedagógusképzésbe is szükséges beavatkozni, és ezáltal a demográfiai hullám követését ily formában is megvalósítani nem ördögtől való dolognak gondolom.

Visszautalnék még egyszer, ami a 19. §-ban van, az óraszámemelésre, hogy ez bizony jövőre hat óra emelést jelent azoknak a tanároknak, akik itt részt vesznek a munkában. És megint csak iskolavezetőként hadd tegyek egy szubjektív megjegyzést: kedves képviselőtársaim, ebben a nagy patkóban nagyon sokan vannak, akik pedagóguspályán dolgoznak, nem egy esetben vezetőként, ha lehetőségük van önöknek tantárgyfelosztást elkészíteni szabad akaratukból, akkor tegyék a szívükre a kezüket, és mondják, hogy nem a jobb tanárt fogják alkalmazni abban a plusz négy órában, a selejtesre meg legyintenek, hogy örülnek, ha kitölthetik az óraszámát. Tehát ennek az a következménye, hogy bizony, ki fogjuk facsarni azokat az embereket, akik jobb teljesítményt nyújtanak, és ráadásul még elvárjuk tőlük, hogy ehhez jó képet vágjanak. Tehát minden körülmények között valahol a minőségi munka bérben való megjelenése is szükséges, hogy a másik lába legyen ennek a törvénynek.

Végezetül a közoktatási törvényről: általában, úgy tűnik, a pedagógust ellenfélnek, szolgának tekinti a kormányzat, eszköztelenné és kiszolgáltatottá akarja tenni az alacsony bérért foglalkoztatott, többnyire - sajnos ez is megfigyelhető - a női nemhez tartozó jó szándékú tanítókat és tanárokat. Hozzáteszem még, hogy tegnap volt bizottsági szakaszban egy másik törvény, amellyel mindehhez még asszisztál, hogy megkönnyítse a pedagógusok elbocsátását.

(13.20)

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Néhány gondolattal akkor áttérnék a felsőoktatási törvény módosítására. Ma már itt elhangzott, hogy tulajdonképpen mi is ez a törvény, és milyen célokat kíván megvalósítani. Ezt két mondatban nagyon egyszerűen össze lehet foglalni: pénzbehajtás a felsőoktatás résztvevőitől és a felsőoktatási intézmények autonómiájának visszaszorítása.

A mostani módosítás az 1-2. §-sal arra tesz kísérletet, hogy ismét helyzetbe hozza a gazdasági tanácsokat. Ha ez a cél, lelkük rajta, csak ezzel a céllal nem tudunk egyetérteni. Álláspontunk szerint ez sérti akár az alkotmányt is, de a józan észnek és az állami felelősségvállalásnak biztosan ellentmond. Többször elhangzottak itt a gazdasági tanács lehetőségei. Itt azért hadd ismételjem meg szó szerint: a gazdasági tanács a kincstári vagyonnal történő gazdálkodás keretében a felsőoktatási intézmény vagyonkezelésébe adott állami vagyon elidegenítése, megterhelése kérdésében hoz döntést.

Tehát ezek nagyon komoly jogok, amelyet nem tudunk támogatni, még akkor sem, hogy ha az erről szóló döntésről a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak elszámolással kell élni 30 napon belül, de magáról a döntésről történő határidők egy kicsit zavarosak. A gazdasági tanács és a szenátus viszonyáról hosszan hallottunk már, tehát arra nem szeretnék kitérni. Ezek azok a főbb tényezők, amelyek miatt ezeket a változtatásokat nem támogatjuk.

Ellenben ehhez a témakörhöz javasoljuk az összeférhetetlenségi szabályok megfogalmazását. Ezek közül egy megjegyzésem volna, hogy a konkurens intézmény vezetője ne lehessen az ellenérdekelt intézmény gazdasági tanácsának tagja. Túl azon, hogy nem etikus, noha a piac világában látunk erre példát, hogy mit tudom én, a Crysler vesz néhány tized százalékot a General Motors részvényeiből, hogy bizonyos betekintése legyen, de annak jól felfogott érdeke. De akkor, amikor az államnak az a feladata, hogy működtessen és jól működtessen állami felsőoktatási intézményeket, akkor nem lehet, hogy úgy hozza magát hátrányos helyzetbe, hogy közben a konkurens magánegyetem illusztris emberét teszi az állami egyetem gazdasági tanácsának befolyásos helyére. Ez nem tartható hosszú távon, és ezért javasoljuk az idevonatkozó összeférhetetlenség megvalósítását.

Javasoljuk továbbá, hogy a gazdasági tanácsok tagjainak teljes körű vagyonnyilatkozatot kelljen tenniük, hiszen olyan állami vagyonnal történő kezelést végeznek el, ami ezt szükségessé teszi.

Nézzük akkor a következő problémakört, mégpedig a hallgatók vándorlása témakörét. Értelemszerűen nem támogatjuk ezt; azért sem, mert a jelenlegi állapotában - csak emlékeztetésképpen, nem biztos, hogy a tévénézők is tudják - vagy államilag finanszírozott, vagy költségtérítéses formában végzi a tanuló a munkáját az egyetemen. Ennek eredményeképpen így is fogja befejezni. Ez egy állandóságot biztosít, erre vették fel, tudja, hogy mire számíthat. Az államilag finanszírozott képzésbe versenyvizsga keretében kerültek be a hallgatók, a legkiválóbb hallgatók; a későbbi átsorolás meglehetősen szubjektív. Csak zárójelben jegyzem meg, nem egy kialvatlan, érettségit megelőző éjszaka vizsgája eredményeképpen, hanem vannak abban vitt pontok, vannak abban hosszú teljesítmények, nem beszélve arról, hogy olyan teljesítmények, amelyeknek a megalapozása indokolt.

A 30 kredites átsorolással kapcsolatban volna csak egy megjegyzésem. Vannak olyan félévek, amikor nem képes, vagy normál esetben nem képes a hallgató ezt teljesíteni. Egyetlen példát mondanék, a Műegyetemen első szigorlati matematikavizsgáját, illetve mechanikavizsgáját a második félév után tudja letenni a nebuló, és bizony nullakredites mindkét szigorlati vizsga, és aki komolyan veszi a tanulmányait, szeretné a kreditponttal rendelkező tantárgyakat először letenni, hogy a továbbhaladását biztosítsa, viszont a következő évfolyamokon a tantárgyfelvételeknél szükséges a nullakredites. És még egyszer zárójelben jegyzem meg, ebben az intézményben átlagosan 6,5 év az elvégzés időtartama.

Nem támogatjuk a tandíj befizetését, nem a versenyképességet eredményezi, hiszen a magyar felsőoktatás eddig is versenyképes volt, nézzük meg a külföldi munkavállalások lehetőségét. Azért sem támogatjuk az előbb elmondott érvek mentén még a tandíjat - majd képviselőtársaim elmondják a továbbiakban a sok még el nem mondott érvet -, tudniillik nem az állam vállalja magára a kedvezményezettek finanszírozását, hanem a másik hallgató.

(Nyakó István elfoglalja jegyzői székét.)

Ez nagyon tisztességtelen megoldás. A hallgatók között ellenérzéseket kelthet. Az állam könnyen tesz így gesztusokat, hogy hiszen 15 százalék mehet ingyen, persze, úgy, hogy a másikkal finanszíroztatja meg. Tehát nemhogy a társadalmi igazságosságot nem teremti meg, de még a látszatát is kerüli ez a felsőoktatási törvény; diszkriminatív és esélyegyenlőtlenséget hoz létre, és nem esélyegyenlőséget.

Az egyeztetéseket többen elmondták, csak formális volt, tehát az azokra adott megjegyzése a miniszter úrnak mindenesetre eléggé felszínes volt.

Tehát ezek azok az indokok, amelyek miatt a KDNP nem tudja támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu