LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Ház! Egy olyan törvénymódosítás vitájában vagyunk, amely kellően nagy indulatokat támaszt minden oldalon. Úgy gondolom, ez nem véletlen, végül is a közoktatás és a felsőoktatás olyan kérdés, ami egészen súlyosan, mélyen egzisztenciálisan érint mindenkit.

Én most egy másik oldalról kívánom megfogni ezt az egész kérdést. Eddig mindenki arról beszélt, hogy mi van benne ebben a két törvénymódosításban. Én most egy olyan irányból fognám meg ezt a kérdést, hogy mi nincs benne ebben a törvénymódosításban, és itt elsősorban a közoktatási törvény módosításáról beszélnék, de majd kitérek egy-két gondolattal a felsőoktatási törvény módosítására is.

Itt a miniszteri expozéban is elhangzott az, hogy ennek az egész törvénymódosításnak az alapja alapvetően a demográfiai helyzet. Ebből indult ki az, hogy itt egy átfogó törvénymódosításra, reformra van szükség. Én ezt a reform szót nem szeretem, és azt hiszem, hogy ebben az esetben itt inkább az elemek játékáról és puzzle összerakásáról van szó, semmint valóban átfogó reformról. A demográfiai helyzettel kapcsolatban elhangzott például egy nagyon szép kifejezés, azt hiszem, Szabó Zoltán képviselő úr mondta ezt, hogy 20 év alatt 400 ezer gyerek tűnik el. Magával a számmal és az egésznek az üzenetével egyetértek, de az, hogy eltűnik a gyerek, azt hiszem, valahol itt van a gondolkodásban az alapvető probléma. A demográfiai helyzet alapvetően, eredendően nem gazdasági természetű probléma, hanem humán jellegű. Ezért nem gazdasági természetű válaszra van szükség, hanem humán jellegű válaszra.

Azt gondolom, hogy a legnagyobb hibája ennek az egész törvényjavaslatnak, módosításnak az, hogy humán jellegű problémára gazdasági választ igyekszik adni eredendően, alapvetően és generálisan. Azt hiszem, hogy ezzel valójában a problémát csak elodázzuk, újratermeljük, és nem az történik, hogy egy generális, átfogó megoldást teremtünk ezzel a törvénymódosítással, hanem a felszínt fogjuk karcolgatni, és gyakorlatilag ez a gazdasági megoldás újabb és újabb módosításokat fog eredményezni.

(17.00)

Tehát azt gondolom, hogy társadalmi, közösségi jellegű problémára társadalmi, közösségi választ kell adni. Itt van az egész rákfenéje, hogy ezzel a dologgal nem törődik igazából a törvényjavaslat. Az iskola szinte csak a teljesítmény, a hasznosítható, a piacon értékesíthető tudás gyárává vált, amiből - és itt jön egy nagyon fontos dolog, ami visszautal a demográfiai kérdésekre - családi életre képtelen egyedek kerülnek ki, mert a gondolkodás homlokterében szinte kizárólag a piacon eladható tudás átadása áll. A miniszter úr az expozéjában természetesen beszélt oktatás-nevelés egységéről, de ebben a vitában a nevelés kérdése szinte el sem hangzott, egyik oldalon sem, és ez azért nagy baj.

Miért baj az, hogy ilyen az iskola? Egyes szociológusok szerint roncs társadalomban élünk. Ez a roncs társadalom alapvetően jelenti azt, hogy hihetetlen sok a szegény ember, egyesek, például a Létminimum Alatt Élők Társasága azt mondja, hogy hárommillióan élnek a szegénységi küszöb alatt. Ez egy olyan őrült szám, ami azt mutatja, hogy egészen másképpen kell gondolkodnunk erről az egész közoktatási kérdésről. Ebben a roncs társadalomban a házasságra, a családi életre nincsenek minták, az ifjúság nem tud mihez nyúlni e téren. Egészen addig, amíg lehetett találni nagy számban ép családokat, házasságokat, közösségeket, ezek képesek voltak ellensúlyozni ennek a semminek a terjedését. Ma viszont annyira szórvánnyá vált az ép, fejlődő, növekvő házasságok, családok jelensége, hogy újra kellene alkotni az oktatás-nevelés egységét, ha kell, a piaci szemlélet rovására, illetőleg ennek oldása árán is.

Úgy gondolom, hogy feladataink vannak tehát, új tantárgyakra volna szükség. Ha lehet az angoloktatást kiemelten kezelni mint alapvető tantárgyat, mi még alapvetőbb tantárgyakat szeretnénk javasolni. Ebből a szempontból a törvénytervezet nem egyenszilárdságú, mert természetesen nagyon nagy súly esik az oktatásszervezésre, sok szó esik az oktatásszervezésről, a finanszírozási kérdésekről, ezeknek az összefüggéseiről, de az, hogy az angoloktatás ilyen prioritással szerepel az egész törvényben, följogosít engem arra, hogy én is tantárgyakat javasoljak pontosan az egész probléma gyökerének az orvoslása céljából. Milyen tantárgyakat javasolok?

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés

alelnöke foglalja el.)

Nagy szükség volna házasság- és családi élettan tantárgyra, közösségi élettan tantárgyra, minden tantárgy keretében óriási fontosságú volna az érzelmi életre nevelés tantárgy. Különösen felhívjuk a figyelmet az úgynevezett humán tárgyak szerepére a családi életre, a házasságra való felkészítésben. Végül fölhívnánk a figyelmet a fiúk férfivá nevelésére. Azt hiszem, ezek olyan gondolatok, amelyeknek egy most módosításra kerülő, de átfogó reform keretében megvalósuló közoktatási törvényben szerepelnie kellene. Elgondolkodtató, hogy míg a gépkocsivezetéshez és minden szakma, minden hivatás gyakorlásához sokévi tanulás, vizsgázás szükséges, addig a házasságba, ami pedig szinte az egész életünket meghatározza, szinte tudatlanul, minták, alapvető magatartási módok ismerete nélkül lépünk be. Mire gondolok? Nézzük meg mindegyiket egypár szóval!

Ezzel a kérdéssel például a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kiemelten foglalkoznak, és ennek le kéne csurogni egészen a közoktatás alsó szintjeiig. Sándor Klárának nem kéne mosolyogni ezen a kérdésen, mert olyan dolgokról beszélek, amelyeknek egy közoktatási törvényben mindenképpen meg kellene jelenni.

A házassági élettan a párválasztástól az egyedül maradásig a házasság életéről szólna. A házasság egy férfi és egy nő kapcsolatának különleges értékeiről szól. Mint tantárgy az iskolákban a házasságra való felkészítést szolgálhatja, de olyan kézikönyvet is ki kellene dolgozni, amit később gyakorló házasként is haszonnal lehetne forgatni.

A családi élettan: ma, amikor alig vannak ép családok, azt gondolom, hogy erről is külön, fokozott hangsúllyal kell beszélni; a kis- és nagycsaládról, ezek összefüggéseiről, a család kiterjedéséről, a társadalmi beágyazottságáról, gyermekekről, nevelésről, a családbarát társadalom megvalósításáról szólhatna többek között.

A közösségi élettant különösen fontosnak tartjuk, hiszen minden egyes osztály önmagában egy közösség, amely megszületik, épül, és látható, hogy nagyon sok osztály, közösség hosszú évtizedekig fönn is tud állni, ha olyan nevelő, oktató áll ennek az élén. Azért tartom nagyon fontosnak a közösségi élettant, mert az egyénnel, az egyén szabadságával, azzal, hogy mi mindent szabad ma az embernek, rengeteget foglalkozunk, de egy óriási közösségi deficit alakult ki ezzel párhuzamosan. Az atomizáltság, a félelem egymástól olyan mértékű... - én lakótelepeket képviselek, és látom azt, hogy a lakótelepi ember mennyi félelemmel él, mennyi rácsot épít a szomszédja ellen is akár, hogy így a valódi közösségek alig tudnak megszületni.

Az álmunk az, hogy közösségi iskola legyen, ami a közösségépítés fogásait sajátíttatja el az ifjúsággal. Ebből vagy 60 év bizony elsősorban a szocializmus tevékenysége miatt maradt ki. Amikor uralomra jutott a szocializmus a második világháború után, közösséget mondtak, és a legelső törvénykezési megoldásaikkal a közösségeket verték széjjel. Nagyon fontos volna az alapvető közösségépítési fogásokat megtanítani. A mai társadalom, a mai fiatal ezeket egyáltalán nem ismeri, nem tudja, hogy hogyan működik egy közösség, hogyan kell ezt építeni, és erre múlhatatlanul szükség volna.

Az érzelmi életre nevelés kérdése: a rendszerváltoztatás utáni első kormányban Andrásfalvy Bertalan miniszter úr erről itt a parlamentben és újságcikkben is külön fokozott hangsúllyal írt és beszélt, kezdeményezte az érzelmi életre nevelést egy cikkében. Ennek minden tantárgyban meg kell jelenni, mert ma érzelmi analfabéták kerülnek ki az iskolából. Hogy mennyire fontos dolog ez? Az iskola és a társadalom még ma is alapvetően az IQ-t (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a tudásalapú intelligenciát, az értelmi intelligenciát veszi számba. Ezzel szemben ma már az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia is fontos tényező (Az elnök csenget.), és azt gondolom, hogy a házasság, a családi élet számára ezek nagyon fontos dolgok.

Befejező mondatom az, hogy ma új emancipációt kellene hirdetni, a házasságot, a családot kell hovatovább emancipálni a valódi és páros magánnyal, illetve a félkapcsolatokkal szemben. Ez volna (Az elnök csenget.) igazán modern és igazságos, nem a benyújtott törvényjavaslat.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu