208 felszólalás
T/18824 Az állam által biztosított egyes kedvezmények és juttatások kedvezményezettjeinek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvé
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat négy törvényt kíván módosítani, amely módosítások részben technikai jellegű, részben pedig adatvédelemhez kapcsolódó változtatásokat tartalmaznak. A polgárok személ…
T/18531 A Nemzeti Emlékezet Bizottságról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez egy hihetetlen érzékeny és rendkívül összetett kérdés, amiről beszélünk. Én egy egészen konkrét, megrázó, az én választókörzetemben, annak is a pestújhelyi részében szinte egy rendszerváltoztató vallomást szeretnék megosztani a tiszt…
T/18305 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes törvények szervezett utazási tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/18305. számú, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvényjavaslatról szeretnék néhány szót szólni. Ez két témakörben kíván módosításokat végrehajtani: az egyik a fogyasztóvédelmi…
T/18318 Az energetikai tárgyú törvények, valamint azokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/18318. számú törvényjavaslat magába foglalja az atomenergiáról, a távhőszolgáltatásról, a villamos energiáról, a földgázellátásról, az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében való részvét…
T/17956 A leghatékonyabb rákelleni gyógyszerek mindenki számára való elérhetővé tétele, valamint a háziorvosi rendszer működőképességének helyreállítása érdekében Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az az MSZP terjeszt elő egészségüggyel kapcsolatos előterjesztést, amelyik 2010 előtt 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből. Ezzel szemben mi mit tettünk? A háziorvosi ügyeleti ellátás keretében 2010-hez képest 66,3 százalékos emelkedést ér…
I/18024 Újabb biztató adat az építőiparból! Minek köszönhető a 36,8 %-os termelési bővülés?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány éve, amikor a gazdasági válság közepén mindenki az építőipar mélypontjáról beszélt, kevesen gondolták volna, vagy csak reménykedtek benne, hogy ma ennek a szektornak a fellendüléséről beszélhetünk. A Központi Statiszti…
I/18024 Újabb biztató adat az építőiparból! Minek köszönhető a 36,8 %-os termelési bővülés?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Előrebocsátom, hogy elfogadom. Azt kell látni, hogy a termelés növekedése az építőipar újjászerveződésével jár együtt, magával húzva valóban számos ágazatot. Az ezzel együtt járó gondjaink pozitív gondok, ilyen például az építőipari munkaer…
T/17578 A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény végrehajtásáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Eltelt egy újabb év, és visszatekintve az elmúlt esztendőre, egy olyan időszakról adhatunk számot, amelyre minden magyar ember büszke lehet, hiszen minden magyar ember munkája be…
K/15956 Mik az első tapasztalatok a most először használt elektronikus adóbevallással kapcsolatosan?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Idén az szja-bevallási korszak véget ért, a lakosság jelentős része mentesült a leglényegesebb és legbonyolultabb adminisztrációs kötelezettségétől, a bevalláskitöltéstől, ugyanis 2017-től az állam a Nemzeti Adó…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010 óta a polgári kormány azon dolgozik, hogy az államadósságot egy tolerálható és a maastrichti kritériumoknak is megfelelő szintre csökkentse. Ha az államadósság kerül szóba, sokszor sok mindenről beszélünk…
T/15347 A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a pénzügyi piacokról szóló felülvizsgált irányelv átültetését, azaz jogharmonizációs kötelezettség teljesítését valósítja meg a hatályos ágazati tör…
T/14679 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájára április 4-én került so…
T/15053 Egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény alapvetően három irányba hat. Az első irány, úgy gondolom, természetesen a versenyképességi követelmények erősítése vagy a kritériumok teljesítése. De ennél sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a közművek…
T/15058 Egyes állami tulajdonú ingatlanok ingyenes egyházi tulajdonba adásáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem Ikotity István képviselő úr egy-két mondata, meg kell mondanom, hogy rosszul érintett, amikor kétségbe vonta, hogy miért éppen az a rend, miért éppen az az egyház kap meg egy ingatlant. Én most konkrétan a IV. kerületi, szaléziaknak átadott in…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Először is köszönet illeti a kezdeményezőket, mert úgy látom, elegendő idő kínálkozik számunkra arra, hogy a kormányoldal kifejtse a munka világának minden aspektusával kapcsolatosan az ars poeticáját, szemlélet…
T/14679 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő javaslat egy nagyon fontos lépés abba az irányba, hogy az Európai Unió tagállamai hatékonyabban fel tudjanak lépni az adókijátszás és az adóelkerü…
V/14405 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Akik még itt maradtak! Az én témám a felzárkózással kapcsolatos fejlesztések. Meg kell mondanom, hogy valójában a teljes európai uniós 2014-20-as ciklus egésze a felzárkóztatásról szól a legkülönböz…
T/13269 A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Építészmérnökként és városépítési szakmérnökként kifejezetten kedvemre való a településkép védelméről szóló törvény jelen módosítása. Az Alaptörvényben is nevesített egészséges környezet védelm…
T/13091 A közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bürokrácia elég ősi intézmény, az állami bürokrácia úgyszintén, tehát anélkül azért egy állam nehezen tud létezni. Az is viszonylag természetes, hogy az állampolgár ezt olykor nyűgnek érzi, sőt Shakespeare H…
V/12909 A közoktatás helyzetéről?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Már ötödik órája zajlik a vita a közoktatás-köznevelésről, amelynek egy egészen komplex, annak minden szegmensét érintő átalakítása zajlott, zajlik, és arról vitatkozunk. Ebben benne van…
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is régóta figyelem ezt a vitát, és meg kell mondanom, hogy itt két párbeszéd zajlik valójában: van egy süketek párbeszéde a kormánypárt és az ellenzék között, és van egy, szerintem valós párbeszéd a kormány…
T/12371 A dohányzás visszaszorításával összefüggő egyes törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahogy önök is emlékeznek rá és az imént elhangzott, az Országgyűlés még 2011 őszén fogadta el a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló CXXXIV. törvényt, am…
T/11901 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat szigorít a szélerőművek létesítésének szabályain annak érdekében, hogy a jelenleginél hatékonyabban valósuljon meg a természeti tulajdon és a magánt…
T/10721 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájára május 25-én került sor. A javaslathoz nem érkezett képviselői módosító indítvány, egyedül a Gazdasági bizot…
T/10536 Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat fekszik most előttünk, amelynek általános vitájára május 13-án került sor. A Költségvetési bizottság május 28…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Meg kell mondanom, hogy ahogy végignézek az üléstermen, többé-kevésbé megállapítható, hogy ezzel a rendkívül nehéz problémával majdnem egyedül maradtunk, két derék ellenzéki képviselő van már csak a padsorban. (Szilágyi György a jegyzői székben helye…
T/10721 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat fekszik előttünk. Ez egy igen rövid javaslat, de két ponton is vált…
T/10529 Az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A fuvarozói piacot érintő fontos, hosszú és nemegyszer éles vitát kiváltó, érzelmeket is megmozgató problémával állunk szemben. Az előttünk fekvő javaslat reményeink szerint egy jele…
T/10529 Az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Végighallgattam a vezérszónoki hozzászólásokat, illetőleg Z. Kárpát Dániel képviselő úr véleményét, amibe már nagyon sok minden más is belekerült, sokkal tágabbra vonva a vizsgálódásnak és az egész ügy kezelésének a körét. Miről van itt szó? Úgy…
T/10529 Az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Sokkal rövidebb leszek. Z. Kárpát Dániel az albérletek témájában is sokat beszélt. Itt is arról van szó, hogy a társasházat is meg kell kérdezni. Tehát úgy gondolom, amikor kvázi szállóként funkcionál egy lakás, akkor a társasháznak is valamilyen beleszólása k…