RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Röviden szeretném felhívni a figyelmet arra, mielőtt itt a nézők vagy akik figyelemmel követik a parlament munkáját, rosszra gondolnak, hogy a költségtérítéses képzésben részt vevők után az egyetem nem kap költségvetési támogatást. Ezt ki kell mondani. Tehát amit itt kormánypárti képviselők elmondtak, az teljes egészében félrevezető és félreérthető.
Az az igazság, hogy sokféleképpen lehet számolni, hogy egy költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató mibe kerül az államnak. Ki lehet számolni például, hogy mennyi a teremdíj, mennyi a terem fűtési költsége, csak az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy azzal nem számolnak önök, hogy abban az esetben is például ezt a termet, főiskolát, egyetemet fűteni kell, fenn kell tartani, ha éppen ott költségtérítéses képzés nem folyik. És nagyon könnyen előállhat az a helyzet, hogy a költségtérítést duplájára emelik, 380 ezertől másfél millió forintig terjedhet az önök új tervezete szerint a költségtérítés lehetősége, és kevesebb, jóval kevesebb gyermek, fiatal fog jelentkezni költségtérítéses képzésre; és könnyen lehet, hogy ennek következtében egyébként a felsőoktatási intézmények nemhogy nem jól, hanem egyenesen rosszul fognak járni. Úgyhogy azt hiszem, érdemes lenne ezt megfontolni.
(15.00)
Néhány képviselőtársammal Finnországban voltunk néhány éve. Többször rákérdeztünk, hogy a szülők anyagi helyzetét hogyan veszik figyelembe a felsőoktatás során. Nem értették a kérdést, háromszor vagy négyszer fel kellett tenni - több szocialista képviselőtársam is ott volt -, majd a végén megkérdezték, hogy a diák elmúlt 18 éves, mi köze van neki a szülő anyagi helyzetéhez, ő egy önálló, felnőtt ember.
Tudják, ez a Finnország egy szociáldemokrata országként számon tartott ország, és teljesen másként gondolkodik a világról, mint önök, akik modern baloldalinak nevezik magukat. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés