ELNÖK: A módosító javaslatokról e törvényjavaslat esetében is a következő ülésünkön fogunk határozni.

A mai napirendi pontok tárgyalásának a végére értünk, és napirend utáni felszólalásra sem kerül sor, ezért kérem, egy bejelentést még hallgassanak meg.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítását kezdeményező T/291. számú törvényjavaslat, valamint az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló T/292. számú törvényjavaslat részletes vitájára a holnapi napon nem kerül sor, mert ahhoz módosító javaslat nem érkezett, illetve a korábban benyújtottakat visszavonták.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy a mai ülésnapot bezárjam. Holnap reggel kilenc órakor folytatjuk a munkát, addig is mindenkinek jó pihenést kívánok. Viszontlátásra!

(Az ülésnap 19 óra 56 perckor ért véget.)

Béki Gabriella s. k.

Dr. Kis Zoltán s. k.

jegyző

jegyző

Móring József Attila s. k.

Szűcs Lajos s. k.

jegyző

jegyző

A kiadvány hiteléül:

Dr. Soltész István

az Országgyűlés főtitkára

Szöveghű jegyzőkönyv

" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus

1673 Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 9. ülésnapja 2006. július 10-én, hétfőn 1674

Forrás: parlament.hu