DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A parlamenti vita befejeztével engedjék meg, hogy először is megköszönjem a gazdasági és informatikai bizottság, valamint a költségvetési bizottság munkáját, amellyel elősegítették, hogy mielőbb megszülethessen a távfűtéses fogyasztók támogatásának lehetősége, és ne járjon díjemeléssel a gázszolgáltató társaságok kötelezően előírt átalakulása.
A törvényjavaslathoz, amely két ponton módosítja a földgáztörvényt, összesen 6 módosító és 2 kapcsolódó módosító indítvány érkezett. Közülük a kormány ötöt tud támogatni, amelyek egy része technikai jellegű, és jogszabályi hivatkozások pontosítását tartalmazza. Egyetértünk azzal a módosító indítvánnyal is, amely arra irányult, hogy a törvényi kötelezettség szerinti átalakulás során az új társaság részére átadásra kerülő vagyon csak az alapítónál nyilvántartott könyv szerinti értékig legyen áfamentes. Ez garanciát jelent arra, hogy ne keletkezzen olyan vagyonfelértékelés, amely alapján az engedélyesek a későbbiekben indokolatlan áremelési igényekkel léphetnének fel.
Érkezett olyan javaslat is, amely kiterjesztené a kedvezményes energiaellátás lehetőségét a földgázellátáson és a földgáz- és távhőellátáson kívül más energiahordozóra is. Miután a rászorulók részére a szociális törvény keretében meghatározott lakhatási támogatáson keresztül már ma is biztosított a támogatás, így a javaslat elfogadása párhuzamosságot és átfedéseket eredményezne a szociális juttatások között.
Tisztelt Országgyűlés! Utalva a törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor elmondottakra, szeretném ismét hangsúlyozni, hogy a jelen törvénymódosítás megalapozza a jogosan igazságtalannak tartott jelenlegi gázár-támogatási rendszer átalakítását, lehetővé teszi, hogy a valóban rászorultak részesülhessenek támogatásban, és tekintettel van a költségvetés teherviselő képességére is.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a földgázellátásról szóló törvény módosítását a kormány által támogatott módosító indítványokkal együtt elfogadni szíveskedjék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés