DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Július 1-jén hatályba lépett az a jogszabály, amely a kórházban dolgozó orvosok bizonyos szerződéseit színlelt szerződésnek minősítette.
(16.30)
Zavarokat okozott az egészségügyben, hiszen főleg a hiányszakmában dolgozó orvosok nem tudták a feladataikat végezni, az ellátás biztonsága csorbát szenvedett. Úgy gondoltuk, és a parlament egészségügyi bizottsága úgy látta jónak, hogy az ellátás biztonsága, veszélyeztetettsége miatt megtárgyalja ezt a kérdést; megtárgyalta, határozatot hozott, és azonnali intézkedéseket sürgetett, amelyeket az ellátás biztonságáért felelős kormányzati szerv, az Egészségügyi Minisztérium felelősségévé tett.
Ma reggel egy televízióműsorban az egészségügyi miniszter urat hallottuk nyilatkozni, aki elmondta, hogy igenis be kell tartani a törvényeket, amivel egyetértünk, hiszen a járulékbevételek és az egészségbiztosítás kasszájában a pénz többek között az orvosok befizetéseiből származik. Lesz majd APEH-kommandó, ellenőrzések, szégyenlista és nem tudom, mi minden, meg vannak félemlítve a kórházban dolgozók, én nagyon nehéznek ítélem ezt a helyzetet.
Éppen ezért kérdezem, hogy ez a fenyegetettség valóban megalapozott-e, és kérdezem azt, hogy mikor kerül sor az állami felelősségi körben dolgozó nagyvállalatok társadalombiztosítási tartozásainak a nyilvánosságra hozatalára, és mikor kerül sor ezeknek a behajtására.
Magam is emlékszem - és megjegyeztem már itt a parlamentben egy felszólalásomban -, bár a televízión néztem, nem voltam képviselő, amikor Lamperth Mónika belügyminiszter asszony felállt, és a rendőrszakszervezet sztrájkkal fenyegetőzése kapcsán bejelentette, hogy márpedig a rendőrség a mai naptól munkaadói járulékot nem fizet.
Kérdezem tisztelettel, hogy mikor kerül sor a másik oldal ellenőrzésére is. Valóban, amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek? (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés