DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! A kormány kapkod, nap mint nap új és új stratégiával állnak elő, egyre hiteltelenebbé teszik az országot. Ennek mindannyian megfizetjük az árát. Nézzük, hogy a rendészeti szerveknél dolgozó hivatásos állományra, a rendőrökre, határőrökre milyen jövő vár Gyurcsány Ferenc elképzelései szerint!
Az érintettek semmi konkrétumot nem tudhatnak, csak két biztos dolog van mostanában az állomány számára, ez a bizonytalanság és a félelem. Bizonytalanság, hiszen mindenki felett ott lebeg Damoklész kardja: ki tudja, esetleg nem őt éri el először a szocialista kasza. Az emberek félnek a jövőtől, a szerény, de eddig biztosnak hitt jövedelem elvesztésétől, a munkanélküliségtől.
A kormány közben az igazságosság jegyében előkészíti az elbocsátásokat, hiszen olyan törvénytervezetet nyújtott be ide a tisztelt Ház elé, amelynek elfogadása esetén a mainál könnyebben és olcsóbban lehetne megválni az állami munkaerőtől. A magyar rendőrségnek ugyanis a Gyurcsány-direktívák alapján 2008. január 1-jéig már a határőrséget is magába integrált szervezetként kell működnie. Sajtóértesüléseink szerint a jelenlegi megyei főkapitányságok szerepét egyrészt a megyeszékhelyek kapitányságai, másrészt a tervezett regionális parancsnokságok vennék át. A jelenleg működő 153 városi kapitányságból a hírek szerint mindössze 90 vagy 100 maradna fenn, ez se biztos. Tehát itt is jelentős létszámleépítéssel számolhatnak az érintettek.
A nagy szocialista reformszellem nem jelent mást, mint leépítéseket, összevonásokat, és mindezt úgy, hogy az utcára kerülő munkatársakat a jelenleginél sokkal rosszabb feltételek mellett bocsátaná el a kormány. Ez a gyurcsányi politika mindenképpen felelőtlen, hiszen a rendvédelmi szerveknél dolgozó, a jövőben az állományból elküldeni kívánt több ezer ember szakértelme, rátermettsége, hivatástudata, rutinja pótolhatatlan veszteségként fog jelentkezni a testületeknél.
Mindenféle reform-hókuszpókuszokkal magyarázva a leépítéseket nem lehet korszerűbbé varázsolni a rendőrséget vagy a határőrséget. Nem erre, hanem a végeken és a fővárosban dolgozó egyenruhások jobb anyagi megbecsülésére, munkakörülményeik javítására lenne szükség.
Az elbocsátási hullám szakmailag is megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan, hiszen ma a rendőrség épp létszámhiánnyal és nem létszámtöbblettel küzd.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérem, mondja meg őszintén, hogy hány munkavállalót fog elküldeni a kormány a rendőrség és a határőrség állományából. Miniszterelnök úr, igazak-e az elbocsátási hullámról szóló sajtóhírek? Igaz-e, hogy a rendőrség szervezeti felépítését úgy kívánják módosítani, hogy az jelentős létszámleépítésekkel jár? Kérem, részletezze, hogy hány városi kapitányságot és melyeket kívánnak a jövőben megszüntetni.
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés