MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusában, a képviselőházban június 27-én Christopher H. Smith, New Jersey képviselője beszédet mondott a szabadságharcunkról, amelyet felolvasok.

Elnök Úr! Néhány nappal ezelőtt Bush elnök a magyar forradalom 50. évfordulójának megünneplésén való részvétel céljából Magyarországra látogatott. Elismerés illeti az elnököt azért, hogy vállalkozott erre az útra, és megemlékezett azokról az áldozatokról, amelyeket a magyarok a szabadság és igazság nevében Budapest utcáin hoztak.

Ötven évvel ezelőtt, a hidegháború közepén Közép-Európa fogoly volt, és Moszkva volt a börtönőr. A túlnyomó szovjet uralommal szemben a magyar válasz a demokrácia alapértékeinek, az egyén szabadságának és a nemzet függetlenségének újra megteremtése és megerősítése volt. 1956. október 23-án a két hatalmas erő, az elnyomó kommunizmus és a demokrácia elvei megütköztek Európa közepén. A szovjet hatalom számára az 1956-os magyar forradalom kihívást jelentett azzal a megtévesztően veszélyes nézettel szemben, amely szerint a háború pusztította világ problémáira, a politikai, kulturális, vallási és gazdasági különbségek megszüntetésére egy egyedülálló és általános igazság hatásos érvényre juttatása a legeredményesebb megoldás. Ezt a megoldást képviselte a kommunizmus dogmája.

Az összecsapás középpontjában Nagy Imre állt, aki miniszterelnökként még a Varsói Szerződést is felmondta. Azokban a napokban, amikor a Szovjetunió Magyarországnak a szabadságáért vívott küzdelmét eltaposta, Nagy Imrét és bajtársait letartóztatták, és titkos tárgyalásokon elítélték, majd mint árulót 1958. június 16-án kivégezték. A Moszkva által uralomra juttatott budapesti rendszer annak érdekében, hogy a Nagy Imre és az általa képviselt elvek várható, nyilvánosan kifejezett támogatását elkerülje, az ilyen megnyilatkozásoknak elejét vegye, őt és társait, akiket vele együtt végeztek ki, jeltelen sírokba temette.

(14.10)

Nagy Imre és a nagyszámú magyar áldozat jelentősége bevésődött a XXI. század politikai térképébe, és visszaköszön a világszerte tapasztalható jelenlegi fejleményekben. Amint Bush elnök mondta: "A magyar tapasztalatok tanulsága nyilvánvaló; a szabadság győzelme elodázható, de meg nem tagadható." Ez az igaz hagyatéka 1956 eseményeinek és az azokat követően Nagy Imre és szabadságharcos társai által hozott emberi áldozatnak. Amikor azokat gyászoljuk, akik ötven évvel ezelőtt életüket adták a szabadság védelmében, külön szeretnék megemlékezni a vonakodó hős kimagasló bátorságát tanúsító nagy magyar hazafiról, Nagy Imréről.

A beszédet Gereben István fordította, aki részt vett a magyar szabadságharcban, azóta kinn él, és vigyázó szemét nemcsak az amerikai politikai életre, hanem a miénkre is veti. Köszönet ezekért a nemes szavakért.

Christopher Smith képviselő 1953-ban született, tehát a fiatalabb generációhoz tartozik, és hadd mondjam el, hogy ő az Amerikai Helsinki Bizottság társelnöke, valamint a képviselőház külügyi bizottságának az alelnöke.

Bő negyedév alatt harmadszor foglalkoztak a világ vezető országának a legfőbb szintjén a magyar forradalommal. Nagyon nagy dolog ez! Fogjuk már fel, értsük meg, hogy micsoda érték van a magyar társadalom kezében: az '56-os forradalom és a szabadságharc! Igenis erre az értékre támaszkodni kell. '56 legyen értékadó hagyomány, adjon erőt a mai generációknak, legyen mérték az összefogásra, az együttműködésre, az önzetlen aktivitásra, amely forradalmunkat olyannyira jellemezte 1956 napjaiban!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból. - Egy hang a Fidesz soraiból: Pfuj disznó!)

Forrás: parlament.hu